Berta Sándor

A Wikileaks informátorait keresi az amerikai igazságügyi minisztérium

A szaktárca két cégtől is azt követelte, hogy adják ki a Wikileaks egyik önkéntes segítőjének, Jacob Appelbaumnak az adatait. A vállalatok bírósághoz fordultak, de vesztettek.

A The Wall Street Journal cikke szerint az amerikai igazságügyi minisztérium egy titkos bírósági ítéletre hivatkozva azt követelte a Google és a Sonic.net vezetőitől, hogy haladéktalanul adják ki Jacob Appelbaum levelezését. A szaktárca nem az e-mailek tartalmára volt kíváncsi, hanem arra, hogy a férfi kikkel tartott kapcsolatot. Dane Jasper, a Sonic.net vezetője elmondta, hogy ugyan tiltakoztak és fellebbeztek az ítélet ellen, de a beadványukat a bíróság elutasította. Ugyanakkor mind a Sonic.net, mind a Google el akarta érni, hogy a minisztérium tájékoztassa az ügyről és a titkos ítéletről Appelbaumot.

Az aktivista, aki egyben a TOR egyik fejlesztője nem először került összeütközésbe az amerikai hatóságokkal. Tavaly nyáron az USA-ba való beutazásakor letartóztatták, majd többször is kihallgatták. Először a newarki repülőtéren tartották fogva 3 órán keresztül a bevándorlási és vámhivatal (ICE), valamint az amerikai hadsereg képviselői. Az akcióban részt vevők dokumentumok után kutatva átvizsgálták Appelbaum poggyászát és elektronikus eszközeit, valamint egyfolytában a Wikileaksről, illetve Julian Assange tartózkodási helyéről kérdezték. A biztonsági kutató ügyvédet nem hívhatott, lefoglalták mindhárom mobiltelefonját, majd végül szabadon engedték. Ezután két FBI-ügynök kereste fel az egyik konferencián elmondott beszéde után.

Az amerikai igazságügyi minisztérium januárban a Twittertől kért ki minden olyan adatot, amelyek kapcsolatba hozhatók Julian Assange Wikileaks-alapítóval, illetve a leleplező portállal. Az akkor és most is használt irat hivatalosan egy úgynevezett 2703(d) utasítás, amelynek segítségével az internetes szolgáltatások működtetői arra kényszeríthetők, hogy az állami nyomozásokhoz, vizsgálatokhoz kapcsolódó információkat adjanak át a hatóságoknak. A Twittertől kikért adatok között voltak Julian Assange és a bagdadi felvételeket kiszivárogtató Bradley Manning üzenetei, valamint Appelbaum és két másik személy családi és utóneve, magán és munkahelyi (üzleti) címe, e-mail címe, más kapcsolati adataik, a Twitter-információk (kapcsolati adataik, a használt szolgáltatások neve, mennyi ideig használták őket stb.), IP-címük, telefonszámaik, hálózati információik.

A mostani ügyben a Sonic.net és a Google köteles tájékoztatni a szaktárcát arról, hogy Appelbaum 2009. november elseje óta kikkel tartott kapcsolatot e-mailben és eközben milyen IP-cím(ek)et használt. A minisztérium a Google vezetőit január 4-én, a Sonic.net-et pedig április 15-én kereste meg, de csak most tájékoztathatták a megkeresésekről a közvéleményt. Az amerikai igazságügyi minisztérium azt akarja kideríteni, hogy kik szivárogtathatták ki a Wikileaks úgynevezett Cablegate-akciójában nyilvánosságra hozott nagykövetségi táviratokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsoltioregon #9


    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    "....dzsafákkal...."
    ebből a szóból ki kellett volna derüljön, hogy poénból írtam, erre két "szabadkőműves"-lárva vergődik nekem
    Van fingom róla mi az és nemrég elolvasva Michael Bradley, ill. Nemere István, Michael Johnstone-féle könyveket, tisztába lettek rakva a dolgok: a szabadkőművesek nagy része tudós, vagy irodalmár, aki bővíteni, örökíteni akarja az emberi tudást.
    Kurvára nem zsidók (semmi közük a zsidókhoz), kurvára nincs világméretű összeesküvés, és kurvára nem titkosak vagy 150 éve, továbbá se a Kennedy-ek, se Bush, se 1 vezető nem szabadkőműves, vagy szabadkőműves irányítású a világon. Nem munkaerő-közvetítők milliárdosok, hanem ez egy jópofa klub, ahová bárki nyíltan csatlakozhat és találkozhat a többi taggal, beszélgetnek az élet dolgairól stb. Egy a lényeg: ASDASDASDAD

  • Rotyoka #8
    Fingod sincs róla kik azok a szabadköművesek de hangosztatod a semmit
  • pasi29uk #7
    Szabadkőművesekkel mi a bajod?
  • zsoltioregon #6
    Le a zsarnokokkal, le a királyokkal, le a hamis Istenekkel és dzsafákkal, le a szabadkőművesekkel és a 4 Mancs-al!
    Mindenki mindent juttasson el wikire!
  • joghurt3 #5
    Aki amerikai szolgáltatókon keresztül intézi az amerikai államot szivató ügyeit, az meg is érdemli.
  • nlght #4
    az igaz, hogy az Usa nem egy angyal és a világ csendőrállamának sem felel meg, mert szubjektív, részrehajló döntéseket hoz, de gondoljatok bele, mennyivel jobb ez a "nyugatbarát" felállás, mint majd 10-15 év múlva, amikor Kína lesz a világ legerősebb állama és a kínai hadsereg lesz a világ legerősebb hadserege és senki nem fog nyíltan ellentmondani neki, valszeg vissza fogjuk sírni a mostani állapotokat
  • neB #3
    szép új világ
  • Thrawn #2
    Erről az jut eszembe, mikor pár éve volt az a gyalázatos mutyizós, lenyúlós postai kerékpár tender. Mikor valaki kiborította a bilit, nem a mutyizókat kezdték keresni, uram bocsá' felelősségre vonni, hanem a kiszivárogtatót, méghozzá hazugságvizsgáló bevonásával.
  • mad mind #1
    Még szerencse, hogy az USa a demokrácia fellegvára.