Berta Sándor

November végén jön a harmadik Google Nexus

A következő generációs okostelefon kétmagos processzort kap, míg az operációs rendszere az Android 4.0 lesz. Az új modell neve minden bizonnyal Nexus 4G lesz.

A Boy Genius Report nevű portál számos információt közölt a Google harmadik generációs Nexus okostelefonjáról. A legfontosabb, hogy az új modell várhatóan novemberben mutatkozik be és az operációs rendszere az Android 4.0, alias Ice Cream Sandwich lesz. Az Androidnak ezt a verzióját okostelefonokhoz és tábla PC-khez fejleszti a Google. Fontos változás, hogy a korábban a Nexus okostelefonokon látható tipikus Android-gombok eltűnnek az új eszközről, ehelyett nagyobb hangsúlyt kap a funkciók szoftveres vezérlése, éppúgy, ahogy az az Android 3.x, alias Honeycomb tábla PC-s változatában is megvalósult.

A beépített érintőképernyőn 720p-s felbontású videókat nézhetünk, de egy külső kijelzőn akár az 1080p-s tartalmak sem fognak szaggatni. A Nexus 4G támogatni fogja az LTE szabványt és egy gigabájt memóriával látják el. Az új modell minden bizonnyal a Nexus 4G nevet kapja majd, ugyanakkor azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mely mobiltelefon-gyártó fogja készíteni. Ez nem meglepő, hiszen a Nexus One-t a HTC gyártotta, míg a Nexus S-t a Samsung készítette. Nagy a valószínűsége, hogy a Nexus 4G az LG üzemeiben készül majd.

Szintén kérdéses, hogy az új készülék pontosan milyen hardverre épül majd. Egyelőre csak az biztos, hogy kétmagos processzort kap és ennek az órajele vagy 1,2 vagy 1,5 GHz lesz. Az viszont még tisztázatlan, hogy a CPU-kat melyik gyártó fogja szállítani. Felmerült a Texas Instruments OMAP 4460 és a Qualcomm 28 nanométeres gyártási eljárással készülő új Snapdragon-sorozata is. Az ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy a beépített főkamera 5 megapixeles lesz és a rossz fényviszonyok mellett is lehet majd vele jó felvételeket készíteni. Emellett az okostelefont ellátják egy videotelefonáláshoz használható, egy megapixeles előoldali kamerával is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • okosan gyerekek #7
    Nexus 4G harmadik generációs mobiltelefonkészülék. Epic fail!
  • Tetsuo #6
    "Az ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy... rossz fényviszonyok mellett is lehet majd vele jó felvételeket készíteni."
    Persze. Csupan 2 definiciot kell tisztazni, mi az a rossz fenyviszony es mi az a jo felvetel. :)
  • Yv@n #5
    Könnyen meglehet, úgy nem érheti pl szó a ház elejét, hogy kedvencesdit játszik 1-2 kiemelt partnerrel, ha szépen sorba megy mindegyiken.
  • qetuol #4
    a 3-as tabletekre van, nem telefonokra.
  • JL666 #3
    minden gyártót kipróbál a gugli?
  • kisedi #2
    HTC-re biztos nem arra még a 3.0-sem lesz elérhető. A Samsung és az LG telefonjai viszont minden bizonnyal megkaphatják.
  • slime001 #1
    Ez a 4.0-ás android akkor már támogatni fogja a 2 mag kihasználását? És vajon rá lehet majd rakni a mostani 2 magos telefonokra? Pl: Samsung Galaxy S2, HTC Sensation. Nagyon kíváncsi vagyok rá.