Berta Sándor

3 milliárd dollárért kelhet el a Warner Music Group

A legkésőbb a hét végéig tulajdonost válthat a világ egyik legnagyobb zenei kiadója. A Warner Music Groupért (WMG) 20 vállalat verseng, a vételár elérheti a 3 milliárd dollárt is.

Április végén arról írtunk, hogy az idén két nagy zenei kiadó is megszűnhet, illetve új tulajdonosok kezébe kerülhet. Úgy tűnik, hogy a Warner Music Group esetében már az év végét sem kell megvárni, hanem az üzletet akár napokon belül nyélbe üthetik. A Reuters ugyanis arról számolt be, hogy két befektetői csoport különösen érdeklődik a cég iránt. Az egyik a Len Blavatnyik nevéhez köthető Access Industry, míg a másik a Tom és Alec Gores nevével fémjelzett Platinum Equity and Gores Group. Mindkét csoport egyaránt 3 milliárd dollárt ajánlott a WMG-ért. Len Blavatnyik orosz származású és tulajdonrésze van az UC Rusal nevű alumínium-feldolgozó óriáscégben és a LyondellBasell petrokémiai konszernben.

Az elmúlt napokban a Sony és a BMG is ajánlatot tett a Warnerre, ezek az összegek azonban messze vannak attól, amit a WMG vezetői egy stratégiai vásárlótól elvárnak. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a kiadó még nem csukta be végleg a kaput a Sony és a BMG előtt, ha magasabb árat kínálnak nyitottak a tárgyalásokra. Azonban az mindenképpen a riválisok általi felvásárlás ellen szól, hogy egy ilyen tranzakciót alighanem azonnal vizsgálni kezdenének a kartellügyi hatóságok.

Egy az ügy hátterével tisztában lévő bennfentes szerint a Warner Music Groupra vonatkozó ajánlatok utolsó beérkezési határideje hétfő volt, utána a vállalat vezetőin a sor, hogy eldöntsék melyik ajánlat tetszik nekik vagy egyáltalán elfogadhatónak-e tartják valamelyik konstrukciót. Az is előfordulhat, hogy a hét végéig mégsem születik döntés az ügyben, bár erre elég kicsi az esély.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!