Gyurkity Péter

Négymagos mobilchipek az nVidiától

Nem lankad a cég a Tegra-vonal további fejlesztését illetően, ennek köszönhető, hogy tavasszal a Tegra 2 3D, ősszel pedig már a Tegra 3 processzorok érkeznek a különböző megoldásokban, immár négy maggal.

Az elmúlt napokban egyszerre több hír is befutott az nVidia terveivel kapcsolatban, ezekből pedig kiolvashatjuk a várható fontosabb fejlemények sorrendjét. Bár a legnagyobb hangsúlyt nyilván a harmadik generáció soron következő bemutatkozása kapja, érdemes időrendi sorrendben áttekinteni az útitervet, ez pedig két nagyobb lépést, mérföldkövet vetít előre.

A cég most mutatta be a Tegra 2 3D processzorokat, amelyek értelemszerűen a háromdimenziós megjelenítést támogató eszközökben kapnak majd helyet, legyen szó táblákról, avagy mobiltelefonokról. Itt egészen pontosan két Cortex A9 magot használnak fel, amelyek legfeljebb 1,2 GHz-es órajelen futnak (ellentétben az eddig megjelent Tegra 2 chipek 1 GHz-es maximális órajelével), az első termékek pedig várhatóan még a második negyedévben, vagyis a tavasz végén felbukkannak majd.


Ilyen eszközökből nincs hiány, az év nagyon is jól indult az eredeti Tegra 2 számára, az LG például épp most rántotta le a leplet saját Optimus 2X ikermagos okostelefonjáról, amely egyelőre az Android 2.2-re támaszkodik, és a dél-koreai SK Telecom kínálatában lesz kapható, 240 dolláros áron (2 éves hűséggel), 4 hüvelykes WVGA érintőképernyővel, 8 GB-os tárolóval, microSD-csatlakozóval, valamint két kamerával.

Ami a távolabbi terveket illeti, a harmadik generáció, vagyis a Tegra 3 első példányai idén ősszel jelenhetnek meg, szintén tábla PC-kben, illetve okos- és szupertelefonokban. Itt már akár négy Cortex A9 processzormag kerülhet felhasználásra, ezek pedig 1,5 GHz-es órajelen is elfuthatnak, vagyis érzékelhető módon növekszik majd a teljesítmény - az illetékesek szerint a grafikus sebesség akár háromszorosára ugorhat az eddigiekhez képest. A T30 jelölésű változatok táblákban, míg az AP30 példányok telefonokban helyezkednek majd el, ez utóbbiak legfeljebb 1366 x 768 felbontás támogatásával.

Aki tehát sebességre vágyik a hordozható eszközöknél, annak érdemes lesz kivárnia a harmadik sorozat megérkezését, bár azt még nem tudjuk, hogy pontosan milyen termékekben, mely gyártók jóvoltából vehetjük majd kezünkbe a fejlesztést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #6
    1 maggal 1 napig bírják az okos kütyük (utána egész éjszaka csöcsön lógnak). 4 maggal 4 óra után kell 8 órát tölteni őket? És nem évente, hanem 3 havonta kell benne aksit cserélni? Akkor mitől mobil? Az hogy az adatokat nem dróton küldi az ok, de kvázi folyamatos tápra meg szüksége van.
  • sanyicks #5
    az atomot lehúzhatják a vécén. Így hogy jön ez, és már van a amd fusion is, duplán rommá van verve.
  • coolbboy83 #4
    Kíváncsi vagyok mit szól az Intel ehhez :-) Mert az Atom nem ilyen...
  • narumon #3
    Én arra gondoltam, hogy ha már most tudom, hogy a kettő után pár hónappal jön a 3 akkor ki fogja megvenni a 2-t? Basszus inkább kivárnám a 3-at, mert ha megjelenik úgyis zuhanórepülésbe megy át a 2-es eszközök ára.
  • Zoliz #2
    Nem, ellenben 4 mag együtt sokat fogyaszt és hamar lemerül az egész, dehát a hülye emberekkel mindent meg lehet etetni..
  • narumon #1
    Nem lesz ez igy kicsit úl gyors? (mármint a fejlesztés üteme..)