Gyurkity Péter

Intel: Windows 8-at a mobiltelefonokra!

A cég első embere nem teketóriázna, és mivel komoly esélyt látnak arra, hogy a soron következő operációs rendszer kellő sebességgel fut majd saját alacsony fogyasztású chipjeiken, ezt alkalmaznák a mobilokon.

Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója, a legutóbbi elemzői találkozón többek között megemlítette a cég terveit, így például azon elképzeléseket is, amelyek a Windows 8 és a meglévő, valamint a fejlesztés alatt lévő mobil processzorok felhasználásával kapcsolatosak. Ebből megtudhatjuk, hogy nem bonyolítanák túl a dolgot, és amennyiben a Microsoft kellő sebességet és kompatibilitást biztosít, számolhatunk a két vonal egyesítésére.

A cégvezető egészen pontosan arról beszélt, hogy mivel alacsony fogyasztású processzoraikon a Windows 8 várhatóan gond nélkül elfut majd, nem látják komoly akadályát annak, hogy az operációs rendszer széles körben elterjedjen a különböző mobiltelefonokon (amelyek természetesen ezen chipekre támaszkodnának). Az egyetlen probléma ezzel kapcsolatban a fogyasztás lehet, hiszen amennyiben a teljes, asztali felhasználásra szánt szoftver kapna helyet a hordozható készülékeken, az nyilván nem hatna kedvezően a működési időre, ám komoly remények fűződnek ahhoz, hogy a következő generáció esetében sem a sebesség, sem az étvágy, sem pedig a lecsupaszított kivitelből következő kompatibilitási gondok sem jelentenek majd akadályt.

Ez nyilván komoly előnyt jelentene az Intel számára, hiszen újult erővel kapcsolódhatna be a mobil szegmensben zajló versenyfutásba, bár az még kérdéses, hogy a Microsoft mennyiben érdekelt ebben, tekintettel arra, hogy a Windows Phone 7 nemrég kezdte csak meg pályafutását, ennek feladata pedig az iOS, az Android, és a többi rivális platform elleni hatékony küzdelem lenne. Bár a Windows 8 megjelenéséig még több mint egy év van hátra, előfordulhat az is, hogy a szoftvercégen belül sem teljesen egységes az álláspont ezzel kapcsolatban, így akár egyszerre több változat is jelen lehet majd az okostelefonokon.

A következő hónapokban nyilván tisztul majd a kép, és remélhetőleg kiderül, hogy a Windows 8 mikor és milyen körülmények között debütál majd a mobil szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szerinted ki #19
    Valaki ki tudná magyarázni, hogy miért fut ez a ... "remek" Windows 7 gyorsabban egy virtuálgépben, mint az őt hostoló natív , fizikai gépben ???
  • tatish #18
    csak magyarosítva nincs 64bites XP, de amúgy tényleg létezik hivatalosan is :)
    és ahhoz képest, hogy tényleg egy 10 éves OS...mai átlag felhasználóknak -Net, vidi, zene, szövegszerk, stb- bőven tökéletes, főleg hogyha kis gépe van (1.2 Ghz cpu vagy kisebb, 1 g RAM, 128 VGA... és ezen már pöpecül fut)
  • a_n_d_r_e_w #17
    ...aminek a neven kivul nem sok koze van az XP-hez. Ezert is rakta idezojelbe...
  • Skynet85 #16
    van xpből csúnyán 64 bites verzió is tom mert használtam ...
  • Elemir #15
    nem értem, mint nem értesz:)

    Mára a telefon már nem csak telefon. Sőt már egy ideje.
    Lassan minden közép kat. telefonon van GPS, wifi.

    Mindig az a kérdés ki használja ki. Szerintem mindenki. Illetve mit jelent a kihasználom szó? Én most egy csak telefonálni tudó telefont használok, mert javíttatom a sajátom és hiányolom. Én pl rengeteget játszom rajta, két évig nem újságot vittem magammal a két betűsre, hanem neten olvastam:)

    nyilván nem lételemek ezek, viszont rossznak nem nevezhetők.

    Én pl most azon gondolkodom, hogy a telefont telefonálásra használom és minden másra egy külön eszközt veszek. Sajnos a piacon nem nagyon vannak még minden igényt kielégítő, nem arany áron lévő ilyen eszközök. Remélem az ipod következő verziója már GPS, normális fényképezős lesz.

    Ha meg nem, akkor pl én egy N8-ra szavaznék jelenleg. Jó képek, normális cuccok.

    Viszont a témához is egy kicsit. asztali os gondolom kinyitna sok lehetőséget.
    nyilván akinek nem kellene ilyen készülékek, nem is érdekli őket:)
  • Cat 02 #14
    10 éves op.rendszer azért elavult. Pl mikor kijött még nem léteztek dual core procik, 2 VGA-s laptopokról nem is beszélve. XP nem képes olyan jó energiagazdálkodásra, mint pl a Win7, egyszerűen mert öreg és mikor kijött, nem is volt ilyen technológia. Arról nem is beszélve, hogy "csak" 32 bites verziója van.
  • Mystic Pookie #13
    és mért örülnél egy ilyen telefonnak? kihaználnád 100%-osan?, mért jobb ez a telefona z összes többinél? az emberek hány %-ának van szüksége egy ilyen telefonra?
  • philcsy #12
    Az xp-is "service pack"-okat kapott 2-3 évente.
    Nem kell megvenni minden verziót, én is xp-ről váltottam win7-re.
  • maxy182 #11
    De mondjuk én amúgy is a konzervatívabb réteghez tartozom, kb 5 éves telefonom van, amivel lehet sms-t írni, meg telefonálni... Meg pl a mai napig nem értem, hogy mire jó egy tábla pc, stb... Szóval azt sem fogom fel ésszel, h egy mobil eszközön miért lenne jó egy asztali oprendszer...
    Ahogy azt sem, h miért jó az a Microsoftnak, h 2-3 évente új windows-t adnak ki...? Az xp elélt 6-7 évet, és működött, ment, nem volt vele gond, mindenkinek a gépén az volt, nem voltak kompatibilitási gondok, stb... Most meg 3 évente azt várják, h az ember vegyen új OS-t? Hát sztem nem fog...
  • maxy182 #10
    Én végiggondoltam, és arra jutottam, h tök felesleges... És megnyugtatlak, mint minden, ez is csak a profitról szól...