Berta Sándor

Az Adobe bepanaszolta az Apple-t

Könnyen előfordulhat, hogy az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) és az igazságügyi minisztérium kartellvizsgálatot indít Steve Jobs cége ellen a flash technika bojkottja miatt.

Az amerikai versenyhatóságok mérlegelik a lehetőséget, hogy az Adobe Systems keresete alapján vizsgálatot indítanak az Apple ellen. A hivatalos indoklás az lehet, hogy az Apple az iPhone, az iPad és az iPod touch készülékeivel zárt rendszereket kínál eladásra és ezáltal jogellenes módon korlátozza, illetve akadályozza a szabadpiaci versenyt és annak szereplőit. Az információt a brit Financial Times szellőztette meg, de hasonló beszámolókat közölt a Bloomberg gazdasági hírügynökség, a The Wall Street Journal és a The New York Post is.


Csak a helye látszik
A vizsgálat egyelőre még nem indult el, mert sem az FTC, sem az igazságügyi minisztérium nem határozott erről. Ennek az az oka, hogy számos kérdés még tisztázatlan: a két szervezet képviselőinek még nem sikerült megállapodniuk arról, hogy melyikük az illetékes, az amerikai jogrendszer ugyanis mindkét hivatalt felruházza kartellvizsgálatok lefolytatásával. A végső döntés várhatóan a jövő héten születhet meg, de persze korántsem biztos, hogy bármelyikük is lép az ügyben. Mindez azt jelentheti, hogy Steve Jobs alaposan mellélőtt az Adobe és a flash ellen több éve folytatott és az elmúlt hónapokban felerősített kampányával.

Az Adobe szerint az Apple eltiltotta a fejlesztőket attól, hogy az ő szoftvereit is felhasználják az iPhone és az iPad mobileszközökhöz készülő programok létrehozásához. Tény, hogy az Apple első embere egyfolytában támadja a flash technikát, Jobs az iPad bemutatóján sem játszott le a készüléken Flash-videókat. Februárban kiderült, a közjáték nem véletlenül történt, a flash állítólagos hibái vezettek oda, hogy az Apple száműzte termékeiről az Adobe technológiáját és szoftverét. Végül, Jobs néhány napja nyílt levélben bírálta az Adobe megoldását.

Az Apple közel sincs könnyű helyzetben, hiszen már korábban is többször támadták üzleti modelljei, például az iTunes és a forgalmazott zenei fájlok digitális másolásvédelme miatt. Utóbbi ugyanis csak korlátozott lejátszási lehetőségeket tesz lehetővé. A megoldással az Apple nyomás gyakorolt nem csak a piacra, de konkurenseire is. A mobil cégeknek például szinte megalázónak nevezhető egyeztetéseken kell részt venniük azért, hogy a konszern partnereivé válhassanak. Az Apple vezetőjének stílusa szintén sokak szemét szúrja. Amint azt a The New York Post írta: "Jobs éveken át az a kis fickó volt, aki Washingtont igyekezett megvédeni a Microsoft ütéseitől, de most megtapasztalja, hogy milyen a másik oldalon lenni." Mindez találó, hiszen a kreatív Dávidból egyre inkább egy agresszív Góliát lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #174
    javara mi? az ha lehet még rosszabb mint a flash...
  • Sir Ny #173
    http://prohardver.hu/hir/miert_kesnek_arm_netbookok_ian_drew.html
    http://index.hu/tech/mobil/2010/02/15/a_windows_mobile-on_sem_lesz_flash/

    Azt hiszem az adobénak siránkozás helyett, inkább el kéne gondolkozniuk azon, hogy miért nem őket támogatja a Microsoft, az Apple, az ARM, és neki kéne állniuk dolgozni. Bár siránkozással rövidtávon többet érnek, hisz a hatóságok mindig egy rakat pénzt adnak azoknak, akik siránkoznak, de hosszútávon nem túl jó ötlet dolgozás helyett siránkozni, mer a flash fejlesztők egy idő után megunják, hogy semmin nem megy a flash, és áttérnek javára, vagy javascriptre.
  • Sir Ny #172
    "Már 50X kell leírni minden ilyen topic-ba, de nem tudom honnan jön az a baromság, hogy az MS az Apple-t támogatja és a tiszta HTML5 mellett teszi le a voksát... Volt egy hír, hogy az MS jelenleg(!) úgy gondolja, hogy a köv. IE a HTML5 video elemében csak az h.264 kódolást támogatja (azaz nem xvid-ez meg Theora-t), mert a flash erre nem az igazi (ez teljesen igaz is, bár hw gyorsítással nálam az integrált Intel is viszi a youtube video-kat 800MHz-re visszavett procival). "

    kicsit kevered a flasht, a videólejátszást, a html5-t, meg a h.264-et.
    szóval mielőtt beírnád a tutit, művelődj egy kicsit a témában: http://index.hu/tech/mobil/2010/02/15/a_windows_mobile-on_sem_lesz_flash/

    szóval kezdheted megtanulni a linuxot, mert az adobe megharagszik a microsoftra, és nem fogja kiadni a cuccosait windowsra, és az Ms tönkremegy.

    idióta
  • sathinel #171
    Vagy a lenovo telefonok is érdekesek, de ha megnézitek elég sok terméket kihoztak androiddal, és az új snapdragon chip-el.
  • G_ArchAngel #170
    Miert tenne?
    Nekik erdekuk lenne a Corel felfuttatasa, ugyanis az a mai napig nincs OSX-re - es talan a mai napig az egyetlen Windows-os program, amire jo szajizzel emlekszem vissza...
  • sathinel #169
    ) nagyon kíváncsi leszek hogy a google hová áll. Az fog sokmindent eldönteni. Az új chip-ek amiket az androidos, vagy más telefonokba csináltak pont a flash, és más progik futtatását teszi gyorsabbá. Ha ezzel hoznak ki telefonokat, és sokan inkább az Apple seggét nyalják, akkor szépen piac nyílhat a google számára és saját akár chrome alapú böngészőt is kihozhat. Ha youtube, és más oldalak csak 5-6 év múlva térnek át teljesen a flash-ről, akkor az az idő alatt aki ilyen oldalakat akar nézni az csak az ő telefonjukon fog tudni.

    Kicsit hasonló lehet a CD, DVD lejátszókhoz mikor igaz voltak jó lejátszók, de milliószámra azok fogytak amik másolásvédelem nélkül lejátszották a filmet. Emlékszem hogy mesélték melyik gyártó milyen terméke nem figyeli, és az már lejátszik minden divix, mp4, stb filmet.

    Míg drága termékeket töredéke veszi meg az embereknek, addig az olcsó cuccokat amik nem korlátoznak milliók, addig lessz üzlet benne. Elég ha Ázsia nagyrésze mondjuk kínával egyetemben nem megy az Apple után csak mert lehet így nyernek piacot a saját cégeiknek.

    Ces 2010 videókon látszik milyen itouch, ipad, stb klónokat hoztak létre. Szép lenne ha még ezen a téren is beérnék az USA-t. Akugyártásban már Japán szinvonalán álltak kb 4-5 évvel ezelőtt. A quantum számítógépek terén is elöl vannak. Ezzel a lépéssel csak utat engednek szerintem feltörekvő cégeknek. Ami nem baj mert így lehet színesedik a piac.

    http://www.youtube.com/watch?v=I4QXA3wNNg8
    Pár érdekes kínai dolog, de ahogy ismerem őket minden téren egyre jobban észrevesszük majd a jelenlétüket. A lenovo is olyan megoldásokkal jött elő amin csak lepődtem. Majdnem elkönyveltem gagyi terméknek miután halottam hogy kínai kézbe került a cég. Vagyis a Lenovo lett az új név, de értitek:D
  • pixx #168
    De gondolod, ha az Apple el kezdene felvásárlást, akkor az MS nem tenne lépéseket?
  • pixx #167
    Érdekes pont ezen az oldalon néztem meg, mikor Jobs beszólt nekik, akkor 30 dolláron volt a részvény...
  • G_ArchAngel #166
    Nekem ugy tunik inkabb esett...

    A fellendulest a CS5 okozta es annak a forgalma...szvsz
  • G_ArchAngel #165
    Az Opera is nemet mondott a Flash-re, szoval alakul a buli:)

    Lentebb irtam, hogy a Microsoft a Corel csomagban szerzett reszesedest, nem az Adobe-ban...(persze lehet csak beneztem, mert valojaban a Google azonnal dobta, hogy a Microsoft bevasarolta a magat a Corel-be, de Adobe-ra semmi ertelmes talalat nem volt...)