Szekeres Viktor

Stallone végzett a Rambó-filmekkel

Az összes Rambo 5-ról szóló pletyka és hír értelmét vesztette, hiszen Sylvester Stallone bejelentette, hogy nem kíván több Rambo-filmet készíteni. A színész-rendező elhatározása véglegesnek tűnik.

Nem lehet tudni, hogy mi történt azóta, hogy több hír is beszámolt a Rambó tervezett ötödik részéről, de Sylvester Stallone az Empire-nek adott interjújában kijelentette, hogy 99%-ig biztos abban, hogy nem fog több film készülni a népszerű akcióhősről. A színész azt is elmondta, hogy miközben úgy érzik, hogy Rocky Balboa karaktere befutotta a teljes kört, addig John Ramboban még lett volna potenciál, akarta is folytatni a történetet, végül azonban nem lesz belőle semmi.

A korábbi hírek szerint a Rambo 5 scifibe hajlott volna és a Hunter című James Byron Huggins-regényen alapult volna, melynek jogait Stallone évekkel ezelőtt vásárolta meg. A színész az interjúban kifejtette, hogy elégedett a filmsorozat negyedik epizódjával, a John Ramboval, hiszen bemutathatta benne, hogy milyen is a polgárháború, azonban innen nehéz lett volna tovább lépni, többet mutatni. Akik kedvelték a filmet, azoknak jó hír lehet, hogy Stallone jelenleg is dolgozik a rendezői verzión, mely 12 perccel lesz hosszabb a mozis változatnál. (A John Rambo egyébként Amerikában 42 millió, míg a világ többi részén 70 millió dollár bevételt hozott.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stefling #8
    Egy részt még én is szívesen fogadtam volna.. :(
  • Narxis #7
    Kár, pedig jó lett volna az 5. rész.
  • Wittgen #6
    Ez lemaradt: egy Rambo előzményfilm Vietnámról jöhetne, egy fiatal tehetség + a Rambo 4-ben megismert nyers háborús brutalitás igen kemény filmet eredményezne :)
  • Wittgen #5
    Szerintem kár lenne folytatni, hiszen szépen lezárta Sly a 4. rész végén a sorozatot.

    Mondjuk ettől még egy teljesen más karakter bőrébe bújva/vagy csak rendezőként egy más filmet (pl a fent említett sf-et) simán nyomhatna. Úgy néz ki, hogy Sly is idős korára ért be annyira, hogy rendezőként is komolyan számításba jöhessen. Mondom ezt úgy, hogy a D-Tox kivételével a DVD-s filmjei nem tetszettek, de a Royck Balboa és a John Rambo oltári jó lett. Mind a rendezés, mind a színészi teljesítmény, mind a forgatókönyv kellemes összhatást nyújtott számomra.

    Off: pont a hétvégén néztem meg a Cop Land c. filmet, amiben kiégett sheriffet játszik. Szerintem nagyon jó volt abban a szerepben is.
  • bippo #4
    A szájdublőre lehetne Milo Ventimiglia :)
  • csuszi #3
    és elárulod ki játszaná el a fiatal rambot?:)
  • Stonee #2
    SPOILER !!!!

    nem is kell, a 4. rész végén láthatjuk ahogy hazatér. ezzel szépen keretbe lett rakva a történet. (de ha előállna egy 0. (előzményfilm-pff) résszel ami még Vietnámban játszódik az nem lenne rossz!! )
  • Betonparaszt #1
    Na majd meglátjuk - vagy nem . A következő Rambo film már egy dél ázsiai nyugdíjas otthonban játszódna, ahol a bentlakók összetűzésbe keverednek a joghurt beszállítóval, mert romlott volt az epres joghurt. A feszültség tetőpontján megjelenik Rambo, aki járókeretéjre támaszkodva egy vállról indítható könyökmankóval célba veszi a beszállító kézi kocsiját......