Szekeres Viktor

Zöld út a Függő játszma feldolgozásának

Hollywood nagyrészt már kivégezte a feldolgozható 80-as évekbeli filmeket, így nem csoda, hogy a 90-es évek emlékezetesebb alkotásaira mozdulnak rá. A legfrissebb, már hivatalos tervek szerint a Stallone-féle Függő játszma, vagyis a Cliffhanger kap feldolgozást.

A StudioCanal és az Original Films csapott le a hegymászós akciófilmre, mely annak idején nagy sikernek bizonyult, hiszen az 1993-ban meglehetősen nagynak számító 70 millió dolláros költségvetésből Amerikában 84, a világ többi részén pedig 170 millió dollár bevételt hozott.

Míg a régi filmben Stallone egy profi hegymászót játszott, akit haramiák kényszerítettek, hogy keressen meg nekik három, 100 millió dollárt tartalmazó táskát, addig az új verzióban a főszerepet ifjú hegymászók egy csoportja fogja játszani, akik többször fognak "szakadékszéli szituációkba" kerülni. A 2010-es forgatás elkezdéséhez jelenleg a forgatókönyvírót keresik.

A film producere az a Neal Moritz lesz, aki a Menekülés New York-ból feldolgozásáért is felelős.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #24
    Elárulná valaki, hogy a magvas hozzászólásomat miért kellett bent hagyni, amikor winnietől kérdeztem valamit, azt miért kellett törölni???
  • cateran #23
    *azt mondja rá
  • cateran #22
    ööö azért rávilágitanál mitől remake,ha egyszer semmi köze az eredetihez? Csak a cim? Akkor 1 űrhajós,lövöldözős,időutazásos film futhat Casablanca cim alatt,ha a rendező/producer/anyámkinja azt mondom rá hogy Casablanca remake?
  • Aldo Moro #21
    Mindenki bekaphatja a faszom.
  • winnie #20
    nem lesz semmilyen bőrönd. teljesen más történet lesz. a teljesen más történet pedig eleve kizárja az ötlettelenséget.
  • noki2 #19
    Minek?????? mit csinálnak másképp ? 5 bőrönd lesz? elkeserítő ez az ötlettelenség...
  • Timbu #18
    Hát nem is tudom... Például egy Mátrix előzmény trilógiának igencsak örülnék
  • Solten #17
    ja
  • pixx #16
    Ezután remélem méretes bukás lesz minimum...
  • sandor8206 #15
    szánalom a köbön