Szekeres Viktor

Bemutatták a filmet, amit fehér ember nem néz meg

Amerika második legnézettebb filmjét megtekintőknek mindössze hetede volt fehér ember, pedig Richard Gere és Ethan Hawke neve is ott virított a plakáton. Azért a Brooklyn's Finest köszöni szépen, jól van.

Amerikában a hétvégén mindenki az Alice Csodaországban című filmet rohant megnézni, de úgy, mintha nem is lenne holnap. Nem meglepő, hogy sokkal kisebb hisztériát váltott ki Antoine Fuqua új akciófilmje, a Brookly mélyén (Brooklyn's Finest - hazai premier április 29-én). Persze ettől még a sáros zsarus film második helye és hétvégi 13,5 milliós becsült bevétele kifejezetten jónak számít, főleg, hogy nem hegyezték ki egy nagy névre a kampányt, hanem hasonló hangsúlyt kapott a Gere - Cheadle - Snipes - Hawkes négyesfogat mindegyik tagja. Nem meglepő módon az alig 17 millió dollárba kerülő film nézőinek 60%-a harminc évnél idősebb volt (a tiniket nem érdekli a drámázás), viszont annál érdekesebb, hogy a közönség 52%-ban nőkből állt, s a jegyvásárlók mindössze 14%-a volt fehér a felmérések szerint. (A nézők 60%-a volt afroamerikai.)


Miközben az Alice érkeztével (és a 3D-vásznak elvesztésével) az Avatar eddigi legnagyobb esését szenvedte el, még az 5. helyen is szert tett nyolcmillió dollár bevételre, ami minden idők harmadik legjobb 12. heti teljesítményét jelenti a Titanic és a Reszkessetek, betörők! után. És még érdemes megemlíteni, hogy ezen a hétvégén lépte át a tavalyi év meglepetésfilmje, a The Blind Side a 250 millió dolláros amerikai bevételi határt, s tette mindezt úgy, hogy közben a világ többi részén még egymilliós bevételt sem produkált. (A limitált premierek között a magyar vonatkozás Kells titka egyetlen moziba is remek, 40 ezer dolláros bevétel teljesítésére volt képes.)


Péntektől igazi nagyüzem várható az amerikai mozikban, hiszen érkezik Matt Damon új akciófilmje, Robert Pattinson romantikázása, egy afroamerikai dráma és egy jópofa és korhatáros tinikomédia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Terlis #5
    Bezzeg Magyarország! Nekünk van tarsolylemezünk, meg különben is a Siriusról jöttünk :D
    Mellesleg MOZIBA????!!!! talán moziban. szánalmas az SG színvonala. Feliratok.hu-ról kattintok néha mozis hírek miatt, de sürgősen ki kéne rúgni az írókat, mert ez botrány
  • hypno #4
    A fehér Amerikának nincs történelme és igazi nemzeti identitása, ezért statisztikái és hősei vannak.
  • djstefi #3
    Nah vegre , hogy Snipes is valami utos filmben jatszik. mar kezdtem el felejteni a nevet a sok B kategorias filmjei miatt.
  • Gladiator #2
    Rasszisták!!!
  • CaptainRumi #1
    Már ilyen statisztikákat is felállítanak? egyesek kurvára unatkozhatnak.