Gyurkity Péter

Vége a Napster pályafutásának

Az újítóként indult, majd legális szolgáltatásként újraszabott letöltőportál befejezte önálló életét, a Best Buy ugyanis felvásárolja a jó ideje pénzügyi nehézségekkel küszködő céget. Utóbbinak az előfizetői táborra fáj a foga.

A Napster a kilencvenes évek kedvenc zeneportálja volt, sikerét annak köszönhette, hogy nagy mennyiségben bocsátotta a felhasználók rendelkezésére a népszerű alkotásokat, és tette mindezt korlátozások nélkül. Ez persze kiváltotta a szórakoztatóipar haragját és a többszöri támadásokat követően a portál letette a fegyvert. 2003-ban visszavásárolták a nevet, majd legális szolgáltatásként indultak újra, ezúttal másolásvédelemmel egészítve ki a kínálatot. Nem volt túl sikeres húzás, a kezdeti eredményeket ugyanis küszködés követte.

Az eredményeken az MP3 formátum idei visszatérése, annak újbóli támogatása sem változtatott, így nem maradt más hátra, mint várni egy pénzes befektetőre, illetve felvásárlóra. Ez meg is érkezett, mégpedig a Best Buy személyében, amely a tengerentúlon gyorsan terjed, online és offline üzleteiben elsősorban elektronikai termékeket és egyéb finomságokat kínálva a vásárlóknak. A Napstert 121 millió dollárért vásárolják fel, ebből 67 milliót készpénz és rövid távú befektetések formájában fizetnek ki - a cég integrálódik majd a hálózatba, különböző internetes szolgáltatásokkal egészítve ki a meglévő kínálatot.

A Best Buy elsősorban a platform mintegy 700 ezer meglévő előfizetőjére támaszkodna terveiben. Ezek között szerepel az online digitális zenei piacon történő megjelenés, ahol szerintük van esélyük az olyan óriásokkal szemben, mint az iTunes. Reményeik szerint a Napster megszerzése kedvező hatással lesz majd a nagy zenei kiadókkal folytatott egyeztetéseknek, ahol nagyobb súllyal jelenhetnek majd saját feltételeikkel. Azt persze nem tudni, hogy milyen esélyekkel indulnak majd a mások által uralt piacon, ám a Best Buy elég nagy név ahhoz, hogy ne legyen eleve kudarcra ítélve a próbálkozás.

A Napster története tehát lezárult, újabb név tűnt el az online zenei szegmensből - sokak számára lehet tanulság a pálya íve, a hírnévtől és népszerűségtől a teljes kudarcig vezető út.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #6
    Az is csak addig volt jó mig ingyenes volt.
  • god25 #5
    In memoriam Napster!
  • lordofchaos #4
    A Napster nem portál volt elsődlegesen hanem egy fájlcserélő kliens, aminek volt szerveroldala is, tehát nem decentralizált volt. Ezért lehetett megfogni.
  • LOTR|Atocha #3
    Egy 67 millió dolláros cseket nem neveznék kudarcnak! Vagy ha ez a kudrac, remélem mindennap részem lesz belőle! :)

    "A Napstert 121 millió dollárért vásárolják fel, ebből 67 milliót készpénz és rövid távú befektetések formájában fizetnek ki"