Gyurkity Péter

AMD: 45 nanométer és új foglalat 2009 elején

Az IDF után végre a konkurensről is érkeznek új hírek - a legfrissebb szerint a cég a januári CES első napján mutatja be 45 nanométeres chipjeit, ezt követi majd márciusban az új foglalat, a Socket AM3.

Az X-bit Labs saját forrásra hivatkozva adta hírül, hogy az első 45 nanométeren készülő Phenom X4 processzorok (a Deneb család tagjai), egészen pontosan 2009. január 8-án, a Consumer Electronics Show első napján mutatkoznak be a nagyközönség előtt. Első körben ezek a chipek a meglévő Socket AM2+ foglalatba illeszkednek majd, így DDR2 PC2-8500 (1066 MHz) memóriára támaszkodnak, órajelük pedig 2,8 és 3 GHz lesz. Utóbbi tehát nem növekszik látványosan, a fejlettebb gyártástechnológia mégis lehetővé teszi majd a teljesítmény növelését.

Érdekes, hogy a négymagos chipek fogyasztását nem sikerült lejjebb szorítani, azok továbbra is 125 wattot igényelnek - ugyanennyit fogyasztanak a meglévő 65 nanométeres példányok. Az AMD azonban a nagyobb teljesítmény miatt biztos abban, hogy a fogyasztás/teljesítmény mutatókon javítani tudnak, amire nagy szükség lesz a meglévő és a jövőben érkező új Intel-fejlesztések ellenében. A chipek igazi újítása, hogy több utasítást hajtanak végre egy ciklus alatt, emellett pedig a harmadszintű gyorsítótár mérete 2-ről 6 MB-ra ugrik, ami szintén jótékony hatással lesz a teljesítményre. Márciusban pedig érkezik az új foglalat, a Socket AM3, amely fontos funkciókkal bővíti a család eszköztárát.

A legfontosabb talán a PC2-8500 (1066 MHz) mellett a PC3-10666 (1333MHz), vagyis a DDR3 memória támogatásának megjelenése. A Thermal Sense Interface (TSI) technológia a maghőmérséklet pontosabb figyelését, a Serial VID interfész pedig a feszültségbeállítások hatékonyabb kezelését teszi majd lehetővé. A márciusban megjelenő Deneb és Propus chipek elsőként támogatják majd az új foglalatot, a harmadik negyedévben, vagyis 2009 őszén pedig jön a hárommagos Heka és Rana család, valamint az ikermagos Regor processzorok - szintén Socket AM3 foglalattal és 45 nanométeren. A forrás szerint az új foglalat lehetővé teszi majd a cég számára a nagyobb teljesítmény elérését és a költségek leszorítását, ez pedig remélhetőleg az árakon is meglátszik majd.

Időközben a processzorgyártó megítélése és részvényárfolyama is javult, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a digitális TV üzletágat eladják a Broadcom cégnek. Ezzel végre némi bevételhez jut az AMD, amely igencsak elkél az utóbbi idők veszteségei mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #35
    Most Phenomod v. Core2-d? (Nyilván az utóbbi.)
  • NKing #34
    Az a bizonyos "L4" cache már mióta létezik. Úgy hívják, hogy RAM :D Semmivel se lenne jobb egy szabvány RAM-nál az a cache amit egy olyan közepes sebességű buszra tesznek, mint ami a chipset és a processzor között fut. Ugyanis a RAM is kb olyan sebességű buszon kommunikál.
    Az egyre több cache-nek meg azért nem lesz értelme hosszú távon, mert hatalmas kerülőutakat kell tervezniük a mérnököknek, hogy a cache-ekhez az összes mag (8-12?) hozzáférhessen.
  • Carbuncle #33
    Én már nem sokkal a TLB -bug javítása után is láttam olyan weboldalt (távolkeletit), amelyben ott volt a kép a Phenom 9600BE -ről, amit gyári ventivel húztak 3200 MHz -ig feszültségnövelés nélkül. -Szóval mindkét procigyártóra rá lehet mondani: ki kell fogni a tunningprocit! Egyébként nekem ugyan 2666 -ról jól felment 3840 MHz -ig a Phenomom spéci léghűtéssel (Zalman), amin egy órán át bírta a "procinyúzó" programot max fokozaton Core2 E6750 -m, de pl. ugyanilyet vett a bátyám is, és úgy járt első alkalommal, hogy csak 3200 MHz -ig volt csak abszolút stabil, azt gyorsan elpasszolta, és vett másikat, de az is csak 3450 MHz -ig stabil (az meg a legújabb játékoknál elég kevéske).
  • dez #32
    Avítt adat. :) Már az Agenából (65nm Phenom) is az újabbak 3.5 GHz-ig nyomhatók (újabb chipset mellett, ami jobban témogatja a tuningot).

    45nm-en 4+ GHz-ről beszélnek.
  • dez #31
    No és mit gyorsítana ott az a L4? VGA tekintetében max. a main memória felé irányuló textúraolvasásnál lenne érezhető haszna jelenleg, de az már rég rossz, ha kifogy a GPU a VRAM-ból. Vagy a perifériakezelést? :P
  • sh4d0w808 #30
    Igen, viszont Intelnél átlagfogyasztás, AMD-nél maximális.
  • RealPhoenixx #29
    Hat ahogy nezem a dolgokat, ugy egesz jol fog varhatolag alakitani az AMD, ugyanis az elso tesztsoros CPU-i amiket 2008-07-19-ediken teszteltek, illetve tulhajtottak, szval azok az eredmenyek mar kozelitenek az intel dolgaihoz, csak az a kar, hogy tulhajthatosagban 45nm-en kozel annyit bir, mint az intel 65nm-es darabjai (orajelben).

    Vagyis 45 nm-en az orajel egesz 3,44G-ig nyomhato (remelem jobb peldanyok is lesznek majd, es akkor en mar bar INTEL parti vagyok, de AMD konfigot vennek, hogy tamogassam oket, etc).
  • Aspirin #28
    nem L3 hanem L4 :)
    semmi köze a memória kontrollerhez, és egyébként is az én találmányom ;)
  • dez #27
    "északi híd-processzorfoglalat közé épített 64-128 mb L4 cache"

    Ott mit is keresne? Enyhén kerülőút lenne. Ébresztő, 5 éve a prociban van a memóriavezérlő. :)
  • Aspirin #26
    Ha még jobb chipsetteket is ötlenek hozzá, nyerő lesz. pl. szükség eseteén kapcsolja ki a felesleges magvakat, az nVidiahoz hasonlo hyprid power, végre egy minősegi hanchip (leaglább audigy4 szintű), alaplapra integrált hdtv-tuner, északi híd-processzorfoglalat közé épített 64-128 mb L4 cache stb.