Gyurkity Péter

Elkobozhatják a laptopokat az amerikai határon

Új eljárást vezettek be az Egyesült Államok határátlépő pontjain, amelynek keretében akár indokolt gyanú nélkül is bármikor elkobozhatják a ki- és beutazók számítógépeit, fontos információk és jogsértő tartalmak után kutatva.

A Belbiztonsági Minisztérium még pénteken jelezte, hogy a vámtisztek jogkörét kiterjesztették a laptopok elkobzásának lehetőségével. Az új eljárást két dokumentumban írják le, ezek itt, illetve ezen a címen beszerezhetők. A lényeg, hogy a vámtisztek akár a gyanú fennállása nélkül is bármikor elvehetik az utazók készülékeit, azokat pedig átkutathatják bizonyos információk és adatok után kutatva.

A rendelkezés támogatói szerint az új lehetőség megkönnyíti a terroristák, a drogfutárok, valamint az illegális másolatokat terjesztő személyek elleni harcot. Mindez azt jelenti, hogy a személyes információk, fontos leírások és egyéb dokumentumok mellett akár filmek és zenei kiadványok kalózpéldányai miatt is továbbíthatják az információt az illetékes szervekhez, vagyis a határt átlépőknek számolniuk kell azzal, hogy készülékeik iránt a hatóságok mellett a kiadók és filmstúdiók is érdeklődni fognak. Többen máris különösen sértőnek minősítették a rendelkezést, egy demokrata párti szenátor pedig azonnal jelezte, hogy olyan javaslaton dolgozik, amely kizárólag erős gyanú esetén tenné lehetővé a készülékek elkobzását.

Ez utóbbi persze mindaddig javaslat marad, amíg át nem megy a kongresszus rostáján - ez pedig meglehetősen távolinak tűnik. Addig is a hatóságok felhasználhatják a laptopok háttértárolóinak teljes tartalmát és komoly galibába keveredhetnek mindazok, akik gyanús adatokat, vagy akár filmeket és zenei tartalmakat tárolnak a mobil készülékeken. Az új rendelet még azok számára is meglepetést jelent, akik a korábbi hasonló eljárás miatt emelték fel hangjukat - júniusban még az számított nagy hírnek, hogy a vámosok egyáltalán belenézhetnek a laptopokba. A rendelkezés egyébként egyaránt kiterjed a merevlemezekre, flash háttértárolókra, a mobiltelefonokra és iPodokra, a hagyományos kazettákra, illetve a csipogókra is. A régimódi utazók számára pedig a könyvek, iratok és jegyzetek átnézése jelenthet kényelmetlenséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #101
    Ez is igaz. De az is akik, igy visekednek nem biztos, hogy "sokra" viszik. Én szinte eddig minden kontinensen jártam dolgoztam, hosszabb rövidebb ideig. Ennyire élesen ezt nem tapasztaltam, bár sokszor hallottam ismerősöktől de szerencsémre eddig ezzel nem találkoztam személy szerint. Bár talán a munkámból kifolyólag ez nem "tudott" igy jelentkezni.
  • Tetsuo #100
    En Angliaban elek, inkabb a lengyelek azok akik probalnak belem rugni, magyarok 1altalan nem.
    A magyarok nem annyira osszetartoak -ugy vettem eszre es hallottam masoktol- mint pl a lengyelek, ez osszefugghet az individualizmussal, vagyis a magyarok egyenibbek, sajatos elgondolasikkal kreativabbak mint a birkamod osszetarto szlavok.. biztos vok benne, h a magyarok kulfoldon, egysegre vetitve nagyobb aranyban dolgoznak magasabb poziciokban, mint pl az emlitett szlavok.
  • Tetsuo #99
    Szivembol szoltal testver!
  • Franky25 #98
    aaaaa én most külföldön élek. Élnél te itt egy hetet. Dolgozzál magyarokkal. Vagy beléd rúgnak, vagy ég a pofád, hogy egy ország fiai vagytok. Nagyon kevés kivétel van.
    A másik, a legtöbb melóhelyre ha odamész, és van magyar 10-ből 9-szer tuti ő szopat meg, és a nem a külföldi, akinek egy magyarral több vagy kevesebb dolgozik nála, tökmindegy.
    Szóval határon kívül, ciki magyarnak lenni, na nem azért, mert nem jelent semmit. Hanem mert van ezeregy más népcsoport, akik sokkal jobban összetartank. Segítenek a másiknak ha nyelvi gondjai vannak, elmennek vele a hivatalba. Ezt egy magyar itt nem teszi meg. illetve még nem találkoztam vele. Egy olasz fiúval lakok együtt, aki ha kaját főz magának megkérdezi kérek-e. Nem azért mert együtt lakunk, hanem, mert ő ezt hozta otthonról. Náluk ez így szokás.
    Nem arról van szó, hogy a magyar bármikor gyalázható, de sajnos a magyarok ilyenek.
    Tudod én vendéglátóztam, kb. 10 évet. A kisvállakozókról meg van a véleményem, ha két napig nem megy a bolt, téged vesznek elő, és adót nem ő lopja el, hanem rákényszerít, hogy te ne adj számlát, mert akkor sajnos valakit ki kell rúgni.
    Itt legalább ugyanolyan hibás ez is, meg az is.
    A felemelkedéshez meg kéne tanulni, hogy ha valamit elbaszok, akkor azt én basztam el, nem a szomszéd. Így előrébb lehetne jutni. ű
    Ha eltűrik az emberek, hogy a kertükbe szarnak, aztán hisztiznek a szarkupac miatt, az az odaszaró hibája, vagy azé, akié a kert?
  • bigjoe #97
    Lassan az USA rosszabb lesz mint Kina..
    Személyiségi jogok.. Ugyan már minek az.... A nagy testvér mindent tud azt is, hogy mi a jó neked!

    Magán tulajdon.. Kit érdekel...

    FU USA
  • Mike at home #96
    csita :)
  • Troppauer #95
    Hulye kocsogok!
  • BlackRose #94
    http://www.prisonplanet.com/law-professor-counter-terrorism-czar-told-me-there-is-going-to-be-an-i-911-and-an-i-patriot-act.html
  • vax #93
    "kb 80-100 ezer ember fizet" kicsit rosszak a statisztikai ismereteid erről. :) Nézz utána.
  • aaaaa #92
    Ez itt a baj ! Hol hallottál olyat egy cigánytól, hogy "szarcigány" ? Vagy egy zsidótól, hogy "szarzsidó" ? Elmondom soha nem mondanak ilyet, mert jobban összetartanak és nem gyalázzák a saját fajtájukat, sőt még azokat a tagjaikat sem akik miatt netán jogosan kellene szégyenkezniük. Szóval szerintem az az alapvető, ha valóban magyarnak érzed magad, és erre büszke vagy , hogy nem gyalázod a népedet úton útfélen, még ha sok tagjára nem is vagy büszke.
    A romák még a gyilkos, sitten megrohadt visszaeső bűnöző társaikat is védik, tisztelik, (persze adót azok sem fizettek soha, de még segélyeket is viszik), miközben Te szarházi szemétnek nevezed a kisvállalkozót , aki próbál valamit ügyeskedni, hogy ne haljon éhen a befizethetetlen mértékű adóktól. Eközben a multik offshore cégekkel és beruházásokkal, könyvelők seregével ügyesen trükköve szinte alig adóznak, rájuk persze nem irigykedik senki.