SG.hu

80 000 forint lesz itthon az Eee PC

Megkezdődik az Eee PC hivatalos magyarországi fogalmazása, a Linux alapú és a Windowsos változat is elérhető lesz.

Az ASUS a mai napon bejelentette, hogy 2008. május elején megérkeznek az első hivatalos EeePC-szállítmányok az országba. A hordozható, elérhető árú és elsősorban az internetes kommunikációra kihegyezett számítógépek a nemzetközi sajtóban már új kategórianevet is kaptak: ők lettek a netbookok. Az ASUS Eee PC előtt voltak már próbálkozások hasonló eszközök piacra dobására, de kétségtelen, hogy a legnagyobb sajtóvisszhangot és eladási adatokat az ASUS 701-es Eee PC modellje generálta.

Az elsősorban gyermekeknek szánt gépek eredetileg Linux operációs rendszerrel és az ASUS saját fejlesztésű grafikus kezelőfelületével jelentek meg, ami az Eee PC pozícionálásában is hangsúlyozott Internet, Work, Learn és Play (Internet, Munka, Tanulás és Játék) fülekbe rendezte a funkciókat. A felhasználói visszajelzéseket figyelembe véve az ASUS a CeBIT-en bejelentette, hogy az Eee PC ezentúl Windows operációs rendszerrel is elérhető lesz, ezért akik már megszokták ezt a kezelőfelületet, azok kényelmesen használhatják ezen az eszközön is. A Microsoft operációs rendszerét az ASUS mérnökei úgy optimalizálták, hogy az gyorsan és zökkenőmentesen fusson a netbookon, és megkímélje a felhasználókat a rendszertelepítés vesződségeitől.


A 7 hüvelykes kijelzővel, 2 illetve 4 GB SSD háttértárral, wifivel és webkamerával felszerelt fehér Eee PC 701-ből 2007-ben mindössze 3 hónap alatt 300 000 db, 2008 első negyedévében pedig további 700 000 talált gazdára. Az eladási mennyiség 2008 végéig a tervek szerint eléri az 5 millió darabot. A teljesen lokalizált, magyarországi garanciával rendelkező EeePC-k május elejétől lesznek elérhetőek, korlátozott darabszámban. A gyártó ígérete szerint ezt követően az ellátás folyamatos lesz.

Az első magyarországi modellek a 701-es, azaz 7 hüvelykes kijelzővel szerelt változatok lesznek, és lesz közöttük magyar nyelvű Linux és Windows operációs rendszerrel szerelt is - természetesen magyar billentyűzettel. A színekből az összes elérhető lesz: fehér, fekete, rózsaszín, zöld és kék. Tehát rövidesen a jelenleg kapható Eee PC-k teljes választéka megjelenik Magyarországon. Az Eee PC-kre az ASUS két év lokális garanciát vállal, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a garanciális szolgáltatás abban az országban vehető igénybe, amelyikben az ASUS az Eee PC-t eredetileg a disztribútornak leszállította. Az EeePC-k ajánlott bruttó végfelhasználói ára 79 900 Ft.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZilogR #16
    csak hogy jól értsem: a WinXP-s az egy WinXP oprendszer, ami alá azt pakolok, amit akarok, ami eredetileg is elhúzott az asztali WinXP-m alatt?

    Pl.:

    - Media Player Classic + CCCP
    - MPlayer esetleg

    - MAPLE7 munkához (fut PI-en 800x600x64k alatt, tudom, mert úgy használtam évekig)
    - Jó kis DOS-os cuccok?
    - Windows Office holmik, főleg az EXCEL de úgy, hogy diagramot is tud rajzolni (mert a tenyérgépeken nem tud, hogy miért ÉPP ezt kellett kihagyni????) + Outlook Express
    - Egy régebbi AutoCAD, megnézni ezt azt, de nem 3D renderelni, értelemszerűen (bár PI-en megy az AutoCAD2004...)
  • zomby1 #15
    Leesett valakinek az utolsó mondat?
    Az EeePC-k ajánlott ______bruttó______ végfelhasználói ára 79 900 Ft.
  • KarmaXXL #14
    Mi számít alacsony tudásnak?

    Nem a gigahertztől lesz egy gép okosabb. Ezt a gépet nyilvánvalóan nem renderelésre és Crysisre találták ki. (Mellesleg a Half Life 2 fut rajta, lásd youtube. )

    Itt a méret a lényeg, a szubnotik árának töredékéért.

    Az egy más kérdés, hogy a magyarországi ár tényleg sok. De ez nem az Eee hibája.
    Főleg, hogy nincs egyedül ezzel: egy ismerősöm 200ezret spórolt azzal, hogy az X61-es ThinkPadjét az USA-ból importálta
  • Dark Angel 666 #13
    szerintem akkor is drágább , mint indokolt lenne
  • M0RN1NGST4R #12
    valaki még ezt sem használja ki teljesen... ennek a rétegnek viszont ideális, mivel igényeiket teljes mértékben kielégiti, ezenfelül nem nehéz és nem túl nagy.
  • Dark Angel 666 #11
    nem lehet túl okos aki egy ilyen alacsony tudásu gépért ennyit ad.
  • KarmaXXL #10
    Tévedsz. Az XO-t (OLPC) és az Intel Classmate-et szánják a szegényebb országokba.

    Az Eee-t meg mindenkinek. Szerintem ez az eladott mennyiségből is látszik
  • storm86 #9
    értem én de ezekt elsősorban nem arra szánják h a "gazdag" gyerekek futkározannak vele.. hanem a szegény országokba...
  • jtrencsenyi #8
    Bocsánat a "könnyű hordozhatóság" ismétléséért! De így legalább nagyobb hangsúlyt kapott. :)
  • jtrencsenyi #7
    storm86: áruld már el, hogy miért nem bírják a hozzád hasonló emberek megérteni, hogy mi a különbség a notebook, a subnotebook és az UMPC között. Itt a hordozhatóság a lényeg és ebben a 12" és az alatti kategóriában eddig 200e Ft-nál kezdődtek a gépek. Ehhez képest az EeePC fillérekbe kerül és itt nem a teljesítmény a lényeg, hanem a könnyű hordozhatóság! Nekem is van egy 17"-os notebookom munkára, meg egy EeePC ha szaladgálni kell valahová.