Gyurkity Péter

Dél-Korea megbüntetheti az Intelt

A dél-koreai versenyhivatal előzetes vizsgálata szerint az Intel valóban megsértette a helyi versenyjogi előírásokat. A végső döntés ezután születik meg, ám bebizonyosodhatnak az AMD korábbi állításai riválisával kapcsolatban.

Az országban 18 hónappal ezelőtt kezdték meg a versenyhivatal szakértői a vizsgálatot a processzorgyártó praktikáival kapcsolatban, amelyekről az AMD azt állította, hogy a valódi versenyt hivatottak gátolni. Rögtön egy razziával indítottak a vállalat irodáiban, és elsősorban arra voltak kíváncsiak, vajon az Intel valóban monopóliumra tört-e reklámjaival és az AMD potenciális partnereinek szánt kedvezményekkel.

Az előzetes vizsgálat azonban most lezárult és az ügyet a versenyhivatal bizottsága veszi át, amely többek között a vizsgálat eredményei alapján hozza majd meg végső döntését. Eközben az Intelt is értesítették a fejleményekről, pontosabban arról, hogy jelenlegi álláspontjuk szerint a vállalat valóban megsértette a versenyjogi előírásokat. Arról nem esett szó, hogy ez milyen büntetést vonhat maga után egy helybenhagyó döntés esetén, ám minden bizonnyal először is tetemes pénzbírságot szabnak ki a cégre.

Az ügy még 2005-ben Japánban robbant ki, amikor is az AMD először vádolta meg vetélytársát gyanús praktikákkal. A kisebbik processzorgyártó szerint riválisuk több cégnek és üzletláncnak ajánlott fel kedvezményeket, amennyiben kizárólag az ő termékeiket forgalmazzák és elzárkóznak az AMD chipek árusításától, illetve felhasználásától. Jelenleg több országban és az Európai Unióban is hasonló vizsgálatokat folytatnak, ez utóbbi júliusban hivatalosan is vádat emelt.

Az Intelnek most lehetősége van válaszolni az értesítésre és a vizsgálat eredményére, és amennyiben a bizottság mégis ellenük dönt, Dél-Korea Legfelsőbb Bíróságán kereshetnek jogorvoslatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #10
    pumpált
  • dez #9
    Mit tanultak?
  • dez #8
    Kisebb jelentőségű monopóliumokkal nem tudom, mit csinálnak, de ha egy cég úgy monopólium, hogy az már veszélyezteti a gazdaságot, ott törvényesen beavatkozhatnak. Nem véletlenül pumpáld a MS is egy kis pénzmagot az Apple-be, amikor az a bizonyos per folyt.
  • kisb92 #7
    Az amd-nek jól jönne egy kis bírság az intel ellen...
  • gkalcso #6
    Azza azért vigyáznak. Az AT&T esetéből tanultak
  • Darth Sith #5
    milyen alapon darabolnak fel egy céget? Teszem azt, indítok egy céget x területen és y év múlva, annyira jól megy, hogy szinte monopol az adott területen, és mindenki az én termékeimet veszi. Így persze, az újabb vagy kisebb cégek akik később alakultak vagy csak nem tudtak befutni, kérhetnek ilyen eljárásokat. azaz, y év alatt felépítettem egy céget, amelyet egy hivatal csak úgy feldarabolhat, a saját cégemet? Csak azért mert monopol helyzetem van egy területen? Vicc.
  • JZO #4
    Ha az Intel monopóliumra tör, akkkor megszívhatja. Emlékezzünk vissza a Microsoft ellen nemrégiben folytatott monopol ellenes eljárásra. Majdnem feldarabolták. Az Intel is járhat így, ha a konkurenciája megsemmisül.
  • Sanyix #3
    Hát meg hülyeség is. Ki az a hülye állat barom idióta aki nem szeretné hogy a cégének ne legyen konkurenciája?
  • drizzt1666 #2
    Ez nagyon genny megmozdulás az Inteltől :S Méghogy életben akarják tartani a versenyt, na persze...
  • Inquisitor #1
    Vajon itt is eltünnek a bizonyítékok, mint a japán esetben? :)