Gyurkity Péter

AMD - a Barcelona kész, jöhet a Phenom

A Barcelona magos Opteron szerverprocesszorok után a következő nagyágyú az AMD részéről a Phenom, amely decembertől az asztali vonalon hódíthat. A cég kicsit hozott vetélytársán, amely már gőzerővel erősít 45 nanométeren.

Az új Opteron sorozatról már a hét elején beszámoltunk, ahogy arról is, hogy az év végén a processzorgyártó gyorsan növeli majd az új fejlesztések jelenleg nem túl magas órajelét. Decemberben azonban végre a Phenom is megérkezik, amely az asztali számítógépek szegmensében is elérhetővé teszi a natív négymagos processzorokat. A cég ezzel jelentősen javíthat helyzetén.

Abban a legtöbb forrás egyetért, hogy elsőként a Phenom FX-80 jelenik majd meg, a jól ismert FX-sorozat folytatásaként. Ez a processzor már a Socket AM2+ foglalatba illeszkedik, első példányai pedig novemberben gördülnek majd le a futószalagról, hogy a kereskedelmi forgalomra már december elején készen álljon. A chip órajeléről nincs hivatalos információ, az AMD eddigi jelzései szerint ez 2,2, vagy 2,4 GHz lesz, magonként 512 kB másodszintű gyorsítótárral, valamint 2 MB osztott harmadszintűvel, ahogy az új Opteronoknál is megfigyelhettük. A Phenom FX-80 legfeljebb 1066 MHz-es DDR2 memóriát támogat.


Az asztali szegmens csatasora jövőre

2008 elején természetesen újabb változatok megjelenése várható. Az első jövevényt várhatóan az FX-90 és FX-91 egészíti majd ki valamikor az első negyedévben, 2,2 és 2,6 GHz közötti órajeleken. Ezek a chipek már a kétprocesszoros felállást is támogatják, vagyis az asztali gépek terén is megjelenhetnek a brutális nyolcmagos konfigurációk. A Phenom X4 és X2 processzorok érkezéséről a nyáron felbukkant útitervből értesülhettünk, azóta újabb hír ezzel kapcsolatban nem jelent meg.

Az iSuppli legújabb jelentése egyébként kiemeli, hogy a második negyedévben az AMD némi meglepetésre erősíteni tudott az x86 piacon. A cég 10,9 százalékról 13,4 százalékra növelte részesedését, eközben az Intel 80,8 százalékról 78,8 százalékra olvadt. Mindez elemzők szerint azt mutatja, hogy az AMD az erős árversenyben is tartja pozícióit.

Az Intel eközben már a 45 nanométeres technológia tömeges alkalmazására készül. Elmondásuk szerint a sorozatgyártás októberben indulhat be az arizoniai Fab 32-ben, amely kapacitásban jóval túlszárnyalja az első chipeket kibocsátó oregoni D1D teljesítményét. Ez természetesen a Penryn magos processzorok helyzetét hivatott erősíteni, amelyek november 11-én jelennek majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)