Dojcsák Dániel

Bukta a Microsoft az Open XML szabványt

A Microsoftnak nem sikerült átvinnie új fájlformátumát, az Open-XML-t a nemzetközi szabványügyi szervezet (ISO) szavazásán, így egyelőre kénytelen visszavonulni és újragondolni a teljes folyamatot.

A számos botránnyal kísért szabványosítási folyamat végéhez érkezett, de a szoftvercég számára előnytelen döntés született. Ez bizonyos szinten nem is meglepetés, figyelembe véve a szabvány elfogadása ellen ágáló szereplők érveit. Az MS kénytelen minden negatív kritikát megszívlelni, újrarendezni sorait, hiszen később újra próbálkozhat. Nyilatkozataikból az derül ki, hogy ez az újrapróbálkozás jövő év elején már be is fog következni, de addig vagy a mandátummal rendelkezőket kell meggyőznie vagy a formátum leírás kifogásolt részein fognak változtatni.

Az ISO szabvány megszerzéséhez bármely pályázónak két fő akadályon kell átlendülnie. Elsőként az ISO-ban jelen levő tagországok nemzeti szervezeteinek 2/3-ban kell elfogadtatni a szabványt egyesével, majd a végleges szavazáson pedig a nemzetközi össz-szavazatok háromnegyedét is ki kell érdemelni. Az OOXML szabvány mindkét szavazáson elhasalt, többek közt a szavazás menetével kapcsolatos problémák miatt, mint Svédországban, illetve sok országban magát a formátumot találták technikailag alkalmatlannak a szabványosításra.

A második forduló szoros eredményt hozott, hiszen a szabványnak sikerült 51 szavazatot elérni, ami a teljes plénum 74%-a, így mindössze 1%-kal maradt le a háromnegyedről az MS. A formátum ennek ellenére nem váltott ki teljes tiltakozást, sőt a nemmel szavazó nemzeti testületek szinte mindegyike kommentálta is a döntését és részletesen, pontosan leírják, hogy miben látják a szabványosítás gátját, mit kellene változtatni mielőtt újra benyújtják a pályázatot. Több olyan tagország is volt, amely kijelentette, hogy támogatni fogja az Open XML formátumot, ha az általa észrevételezett problémákat megfelelően orvosolják a folyamat utolsó - várhatóan 2008 márciusában záruló - szakaszában.

"Nagyon örülünk, hogy 51 ISO tag, vagyis az igen vagy nem szavazatot leadott országok 74 százaléka már kinyilvánította támogatását az Open XML formátum ISO ratifikációja mellett, és a nem vagy tartózkodó szavazatot leadó tagok közel többen jelezték, hogy támogatni fogják a ratifikációt, ha az ISO folyamat következő szakaszában orvosoljuk az általuk észrevételezett problémákat" - mondta el Tom Robertson, a szoftverek együttműködéséért és szabványosításáért felelős Microsoft-vezető, majd hozzátette: "Az előzetes szavazás mérföldkő az Open XML formátumok nemzetközi, nagyon széles körű adaptációja felé vezető úton, amiből sokmillió vásárló profitál majd. A mai szavazás eredménye alapján hisszük, hogy a 2008 elején esedékes véghajrában az Open XML elnyeri az ISO szabvánnyá minősítést."

A szoftvercég ISO bizottsága a következő napokban összegzi ezeket a módosító javaslatokat, majd igyekeznek megtalálni az elegendő kompromisszumos megoldást ahhoz, hogy átcsússzon a következő szavazáson. Az természetesen nem lesz egy egyszerű feladat, elég csak a Francia Szabványosítási Szervezet javaslatára tekinteni. Ők kétfelé szeretnék szakítani ezt a szabványt, mégpedig egy "mag" részt szeretnének látni, ami közeledik a három éve érvényben lévő ODF (Open Document Format) ISO szabványhoz és egy "kiegészítő" részre, ami képes megbírkózni a korábbi dokumentumokkal való formátum kompatibilitással. Emellett a brazil szervezet is keményen odacsap a redmondiaknak, hiszen több, mint 60 darab módosítást javasolnak, többek közt újabb nyelvek és dátum formátumok támogatását, míg az indiai szervezet egyszerűen azon húzta fel magát, hogy az OOXML nem kompatibilis az ODF-fel.

A Microsoft számára ez a döntés komoly mínuszokat jelent a közeljövő bevételeit tekintve, hiszen egyelőre lemondhatnak a különböző országok kormányzati megrendeléseiről, hiszen mivel nem szabvány, többen is elutasították a formátum jövő évi bevezetését. Több kormányzat aggódik amiatt, hogy egy pusztán céges formátum alkalmazásával könnyen túszává válhat az adott szoftvergyártónak, illetve nehézségei akadhatnak a korábbi archívumok kezelésében is. Arról nem is beszélve, hogy a szabvány elutasítása dupla nehézség az MS-nek, hiszen nem elég, hogy nem ingyenes a formátum, de még nem is kompatibilis a szabad formátumokkal.

Frederic Couchet, a francia szabványügyi hivatal egyik tagja azt nyilatkozta, hogy az OOXML számos jelentős hibát tartalmaz, ezért nehéz lesz egyszerűen kipofogozgatni, inkább elölről kellene kezdeni az egészet az első skiccektől, vagy éppenséggel a már létező ODF formátumot kellene felturbózni az MS elképzelései szerint. A szabvány létrehozásában sok-sok Microsoft szimpatizáns cég érdekelt, de a legnagyobb riválisok, a Sun és az IBM valószínűleg az utolsó vérig küzdenek majd ellene. Addig is a már megjelent Microsoft Office 2007 formátum csomagja által bevezetett Open XML használható marad, de a gyakorlatban továbbra sem érdemes a cégek közti kommunikációban alkalmazni.

Egyetlen korábbi dokumentum-formátum szabványosításában sem volt ilyen széleskörű a részvétel, hiszen az Open XML vizsgálatában mintegy 87 ország működik közre valamilyen módon. Az 51-es szám kedvező eredmény az ISO-ban korábban tárgyalt ODF 1.0 formátumot támogató 32 és a PDF/A-1-re leadott 15 végső szavazathoz képest. Jóllehet hivatalos dátum még nincs, a végső szavazásra várhatóan 2008 márciusában kerül sor. A gyorsított folyamatban ISO/IEC követelmény, hogy legalább az összes határozott (igen vagy nem) szavazat 75 százaléka és a "P" [állandó] tagok határozott szavazatainak kétharmada támogassa a formátum ratifikációját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gkalcso #16
    Kik? Ha egy iskolának például n*10 évig kell megőriznie dokumentumokat, akkor igenis nem mindegy, hogy milyen formátumban tárolják le.
    Nem gáz, ha 20 év múlva elő kell szedni a doksit, és nem lehet megnyitni, mert az aktuális zárt program már 10 éve nem támogatja?
    Ha meg az a feladat, hogy írd be, majd nyomtasd ki, akkor szinte tök mindegy, hogy milyen formátumba kerül.
  • turul16 #15
    html -t ? :)
  • A1274815 #14
    Ne legyenek senkinek illúziói, a legelterjedtebb formátumot fogják ígyis-úgyis használni, az ISO szabványoktól függetlenül.
  • AranyKéz #13
    Egyébként ha szabvány lesz belőle, akkor se érnek sokat el vele. Mindenki inkább a pár száz oldalas dokumentációval megáldott ODF-et fogja használni, mintsem a 6000 oldalas OXML-t.
  • bvalek2 #12
    Szeretném idézni Nelson-t, a Simpson család szereplőjének klasszikus beszólását:

    HÁ - HÁÁÁ !!
  • NEXUS6 #11
    A magam részéről inkább lemondanák az M$ Officéról, még akkor is ha némileg stabilabban fut mondjuk Win alatt mint az OO (még szép!;)))

    Amilyen szinten inkompatibilis a saját formátumaival (pl az OO-hoz képest is) az már csoda!

    El tudom képzelni, hogy hasonlóan "minőségi" cucc ez a saját XML szabvány is.
  • turul16 #10
    "ODF 1.0 formátumot támogató 32 és a PDF/A-1-re leadott 15 végső szavazathoz képest."

    És akkor hányan szavaztak ? Ez 100% arány lett volna vagy mennyi?
  • turul16 #9
    P - tagok szavazásánál már megbukott (66% ot kelett volna szerezni, (41:17/15/9)), el sem jutott oda, hogy (O+P) szavazáson kelljen 75% vinnie.
  • ppista #8
    Semmi baj.Jövő márciusban billi fiú egy kicsit mélyebben nyúl bele a zsebébe.
  • ozric #7
    Bizony, nem szép dolog a tartózkodást is igennek tekinteni. Valójában 53% támogatta a 2/3(66%) helyett.

    Forrás: ISO News