Gyurkity Péter

100 millió felett a DivX-készülékek száma

A DivX bejelentette, hogy átlépte a 100 milliót azon asztali és egyéb megoldások száma, amelyek támogatják a formátumot. Mindez a nagyvállalatokkal és a gyártókkal folytatott együttműködésnek köszönhető.

A cég közleménye szerint a 100 milliós álomhatárt a DivX Certification program 2003-as elindulása óta most sikerült átlépni, vagyis nagyjából négy év alatt érték el ezt az eredményt. Mindez azonban továbbra is csak álom lenne, ha annak idején nem szerződnek le a szórakoztatóelektronikai eszközök gyártóival, hiszen a kiscég önmagában erre képtelen lett volna.

A partnerek között olyan neveket találunk, mint az LG Electronics, a Philips Electronics, a Samsung Electronics, a Sony Electronics, vagy a Thomson. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a DivX-támogatás több területen és régióban alapkövetelménynek számít, amit egy valamirevaló asztali lejátszónak teljesítenie kell. A becslések szerint a 100 millió készülék nagyjából 2500 különböző típusú termékből tevődik össze, amelyek teljes körű DivX-támogatást nyújtanak. Ezek között asztali és hordozható DVD-lejátszókat és -felvevőket, autókban használatos eszközöket, illetve digitális kamerákat találunk, a választék meglehetősen nagy.

A legnagyobb erőt ezen a téren a különálló asztali DVD-lejátszók jelentik, amelyeknek világszerte mintegy 32 százaléka, vagyis egyharmada támogatja a formátumot. Több országban 90 százalék feletti ez az arány, példaként említhető Franciaország, Spanyolország, Oroszország és Dél-Korea. A cég véleménye szerint ezzel megfelelő hidat képeznek az online videók birodalma és a hagyományos szórakoztatóipar között, hiszen a formátum gyakorlatilag az e két szféra közötti átjárást könnyíti meg.

A tervek között természetesen első helyen szerepel a támogatás kiszélesítése, a set-top-boxok, mobiltelefonok és a nagy felbontású készülékek révén. Az még a jövő kérdése, hogy itt milyen sikerrel járnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • exxile #24
    A Zoran csippes Magnavox-om eddig bo 2 ev alatt mindent lejatszott, szemben a sokkal dragabb Panasonic S295-el, ami pedig ujabb is. Abban valami sajat fejlesztesu Matsushita ize van...
  • atomkrumpli #23
    mpeg4-players.info itt megtalálod

    nem olyan rossz a Yamada DVD-Mi220X
  • 711462 #22
    Yamada es frissites, gyari frissites mar a DVX-6700 ota nincs a lejatszohoz. Ez altalanos ebben az arkategoriaban, csak nehany nevesebb gyarto veszi a faradsagot, hogy rugdossa a kinaiakat egy uj firmwarert. Yamada mint ceg, azaz az Umax, mar eleg szarul all nem valoszinu, hogy jon ki uj asztali lejatszo toluk jelenleg, bar sose lehet tudni...
  • 711462 #21
    Erdekes vanna chipsetek amiknek nem art a hutes, de az alatalanosabb hiba minden lejatszonal a lemezmozgato motorok meghibasodasa es meg a tap hiba is valoszinubb mint a chipset melegedes miatti hiba.
  • 711462 #20
    Hat azert indokolhatnad kicsit mittol jobb szerinted a Zoran chipset foleg ha 3 eves es 7xx es verzioju... nem azert nincs hozza modolt firmware mert jobb hanem egyszeruen mert nem ismert a firmware felepitese es igy nem lehet modositani. Ami altalanosan igaz a Zoran chipes lejatszok joval erzekenyebbek a lemezek minosegere . Mindenesetre en soha nem hasznalnek Zoran chipes playat mert szerintem meg a MediaTek jobb. sokkal.
  • 3P #19
    Csak csatlakozni tudok a Yamada DVD-ket méltatók táborához. Több éve megvan a Yamada DVD-m (és sok ismerősömnek is ez van az én ajánlásomra) és abszolút meg vagyunk vele elégedve. A szoftverét frissítik folyamatosan, igaz az enyémen egy lassan 1,5-2 éves szoftver van, de az is visz minden filmet (tényleg mindent, ami hozzám kerül). Soha nem volt vele semmilyen gond, illetve ismerőseimével sem. Őszintén megmondom, hogy messze nem vártam ettől ennyit, hiszen tényleg épp hogy 10e Ft felett volt. Arra számítottam, hogy eldöcög majd 1-1,5 évig, azt eldobja magát, hisz mit is várhatnék egy ilyen olcsóért vett cucctól, de nem így lett szerencsére. Egy New Age nevü fickó mindig fejleszt a hivatalos szoftvereken is még, így szerintem kimagasló a tudása. Van 1-2 ismerősömnek márkásabb Divx-ed lejátszója és mind elmarad ettől legyen az Samsung, Sony, Panasonic, vagy akár Phillips. Volt nekem korábban egy nem divx-es Panasonicom, hát azzal soha sem voltam elégedett, pedig nem a márkát utálom, mert a TV-m is az, szóval inkább szeretem, de a DVD-je buta volt, hangos volt és egy kicsivel 1 éves kora után el is dobta magát, pedig mesze nem a legolcsóbb Pana volt. Ekkor döntöttem úgy hogy ezentúl csak a márka miatt nem veszek egy cuccot sem és lám a Yamada nekem megszólgálta bizalmat, pedig tényleg olcsó volt.
    Az igazat megvallva gondolkodok egy 2. lejátszó vásárlásán is és természetesen az is Yamada lesz, ha minden igaz. Bár azért én sem lennék a H264 ellensége, amit úgy tudom, hogy még egy Yamada sem tud. A BR vagy HD nekem még egy pár évig biztosan luxus, majd ha dömping lesz belőle, akkor ráérek akkor venni, addig marad a jó öreg sima DVD extra divx/xvid tudással.
  • UnnameD #18
    Amelyiknek az mpeg paneljéről nem spórolták le a 10 forintos hűtőbordát az szokott menni (én is raktam mindegyikre, és azokból osztogattam az ismerőseimnek, és mindegyik megy)
  • fourgee #17
    "a srác előtt (szerintem New Age) egyébként tényleg le a kalappal, nagyon ügyes dolgokat hozott össze."

    Erről mesélnétek 1 kicsit bővebben? Még nem is hallottam erről. Mondjuk privát üzenetben?
  • sathinel #16
    Divix site

    Érdemes ránézni kicsit és szerintem olyan lejátszókra van szükség ami netkapcsolattal is rendelkezik, vagy egy pc, mivel valsz nemsokárra a filmek is így lesznek nézhetőek a neten keresztül. Minek vennék sok lemezt, ha megnézhetem bármikor. El sem kell menni a kölcsönzőbe, vagy kiírni a filmeket.
  • bertino #15
    azért az én Divx-es yamada lejátszóm, amit 3 éve vettem még mindig jol műkszik hibátlanul...
    bár lassan funkcioját veszti, mert a monitorom nagyobb az itthoni TVnél