Gyurkity Péter

Lejátszókkal együtt kerül forgalomba az új DivX

A DivXNetworks - amelyre korábban a filmstúdiók ellenségként tekintettek - kiemelkedően fontos megállapodásokat kötött a DivX 6 felhasználásáról és terjesztéséről.

A bejelentés szerint a következő generációs tömörítési technológia márciusban készül el, és egyes DVD lejátszók már megjelenésének időpontjában támogatni fogják az új eljárást. A technológia legnagyobb előnyeként említik, hogy hatékonyabb tömörítést nyújt elődjénél, és az úgynevezett "high definition" szabványú filmek egyetlen hagyományos DVD lemezen is elférnek. A vállalat bejelentésével egy időben az Apex Digital szóvivője megerősítette, hogy a tervek szerint az Egyesült Államokban forgalomba kerülő lejátszók kivétel nélkül támogatják majd az új tömörítési eljárást.

Elemzők szerint a megállapodás jelentős segítséget nyújthat a technológia elterjedésében, ugyanis az Apex az elmúlt években az egyik legnagyobb forgalmazóvá nőtte ki magát, és olcsó lejátszói rendkívül népszerűek az amerikai vásárlók körében. A megállapodás azért is rendkívül fontos a DivXNetworks számára, mivel a vállalat otthoni felhasználásra szánt termékei korábban nem támogatták a Divx technológiát.


Szintén a tegnapi napon hozták nyilvánosságra, hogy a Samsung Ventures America jelentős összeget fektetett a vállalatba, de a tranzakció részleteiről egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni. A Divx tömörítési eljárása igen népszerűnek számít a piacon. A legfrissebb felmérések szerint az Európában értékesített DVD lejátszók mintegy 40 százaléka támogatja a technológiát, és ez az arány folyamatosan növekszik. A vállalat saját adatai szerint világszerte körülbelül 20 millió DVD lejátszón, és mintegy 160 millió számítógépen található meg a szoftver. A DivXNetworks ezért az előfizetéses szolgáltatások felé tapogatózik, és igyekszik megállapodásra jutni egyes filmstúdiókkal a technológia alkalmazásáról.

Shani Ghanem, a vállalat elnöke októberben úgy nyilatkozott, hogy 2005 első felében szeretnének betörni az internetes szolgáltatások piacára, és ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak egyes szolgáltatókkal és filmstúdiókkal. "Eddig még egyetlen megállapodást sem hoztunk tető alá, de továbbra is optimisták vagyunk" - jelentette ki Kevin Hell, a DivXNetworks operatív igazgatója. Elmondása szerint a DivX 6-os verziója nagy segítséget nyújt a filmek feliratozásában, illetve a különböző menük elkészítésében, a szintén készülőben lévő DivX Connect technológia pedig lehetővé teszi a stúdióknak, hogy egy előfizetéses szolgáltatás keretein belül letöltésre kínálják a legfrissebb filmeket, amelyeket ily módon maguk a felhasználók írhatnak majd ki DVD-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #30
    Garf, ez még így is zavaros, most attól vonatkoztassunk el, hogy az mkv kicsit többet tud annál, mint amit írtál (az avi hátránya az egyetlen video-sáv, ők pl. chapter-kezelést is tudnak). Az mkv "ellenfele" az avi, ogm, nem pedig divx, ami egy codec...

    Egyéként pedig lehet hogy a real-re akarnak hasonlítani, mert ők pl. tudnak area-sensitive dolgokat létrehozni egy file-ban, magyarul a clip-en belül kattinthatsz különféle helyekre amire más és máshogy reagál. (Ezzel pl. el tudok képzelni chapter-kezelési rendszert.) De hogy ez miért _egyetlen_ alapvetően _codec_-be integrálni, azt nem értem. Ennek ki kéne mutatnia belőle.
  • dez #29
    Szóval én arra gondolok, hogy a user a codec által kezelt(?) menüben pl. a film közepére ugrik, akkor a csúszkának is oda kellene ugrania.
  • dez #28
    Ez hogy is jön ide?
  • trabant #27
    "DivX Connect technológia pedig lehetővé teszi a stúdióknak, hogy egy előfizetéses szolgáltatás keretein belül letöltésre kínálják a legfrissebb filmeket"
    Hát a divx felhasználók nem épp erre akarják használni a formátumot. :)
  • Mike at home #26
    minden benne van egy vob file-ban, emlexel?
  • Tetsuo #25
    Gondolom ilyen filmeket sem lehet írni majd egy kattintással, egy rakás progi kell hozzá s valamelyik tuti akad a gépemmel.. :(
  • Tetsuo #24
    A csúszka pontossága a kulcsfrémek sűrűségétől függ, úgy hallottam, v tévedek?
  • dez #23
    És a codec megkapja a billentyűzet-, egér-adatokat, belülről vezérli a lejátszószoftvert (pl. hogy a pozició-csúszka rendesen jelezze az ide-oda ugrásokat), stb.? Nem nagyon hiszem. Az egész úgy néz ki, hogy itt már nem csak egy codec-ről lesz szó. Szerintem. Valszeg már playert is maguk csinálnak hozzá. Kb. mint a real-player. Szerinted nem?
  • Garfield #22
    OK, csak ez így a "voltmár" kategóriába tartozik. Nem szeretem, ha valaki újra felfedezi a melegvizet és eladja pénzért :).

    ???

    Az MKV egy szimpla container, ami különböző videó- és audioformátumok, valamint feliratok tárolását teszi lehetővé egy fájlban (a gyakorlatban persze egy videóhoz több audio- és feliratsáv). Ez ugyanaz, mint a DVD.

    Az pedig, hogy a menürendszer meg a többi cucc bennelesz magában a fájlban, és a DivX6 codec (de)kódolja le az egészet, finoman szólva nem "voltmár" kategória.
  • pemga #21
    OK, csak ez így a "voltmár" kategóriába tartozik. Nem szeretem, ha valaki újra felfedezi a melegvizet és eladja pénzért :).

    Amúgy egy video codec-nek, mint a divx, mi köze van feliratokhoz, menürendszerekhez, stb-hez? Az fileformat kérdése, nem egy streaming codec része. Vagy náluk a divx az avi szinonímája akar lenni, vagy hogy van ez?