Berta Sándor

Massachusetts: igen az Office Open XML-re?

Az amerikai szövetségi állam olyan módosító javaslatot jelentett be, amelynek értelmében a jövőben a Microsoft formátumát is nyílt szabványként kezelnék.

Bethann Pepoli, a massachusettsi állami információs technológiai részleg vezetője szerint mindez az jelenti, hogy a jövőben a helyi és megyei hivatalok maguk dönthetnek majd arról, hogy alkalmazzák-e az Office Open XML (OOXML) formátumot dokumentumaik tárolása és megosztása során. "A célunk az, hogy a helyi hatóságoknak annyi választási lehetőségeket kínáljunk fel, amennyit csak lehet. Úgy véljük, hogy az adattárolásra az egyik legjobb megoldás egy XML-alapú formátum használata" - nyilatkozta a szakember. "Természetesen nagyon örülünk a hírnek és támogatjuk az elképzelést, hogy az OOXML is kerüljön fel a nyílt szabványok listájára, így a felhasználók kiválaszthatják a nekik leginkább tetsző formátumot a munkájukhoz" - közölte Tom Robertson, a Microsoft menedzsere.

Mint ismeretes, az Office Open XML az Office 2007 irodai szoftvercsomag XML-alapú formátuma, amelyet tavaly fogadott el szabványként az European Computer Manufacturers Association (ECMA) nevű szervezet. Azonban az már korántsem olyan biztos, hogy az OOXML-ből ISO szabvány is lesz.

Két évvel ezelőtt komoly vita robbant ki, amikor a szövetségi állam úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag a nyílt dokumentumformátumok használatát engedélyezi. A massachusettsi hivatalok és intézmények a tervek szerint fokozatosan állnak át a Microsoft termékeiről a nyílt forráskódú szoftverekre. Első lépésként 2007-től minden massachusettsi szövetségi intézményben a dokumentumokat már a Microsofttól független fájlformátumokban kell majd tárolni. A váltásra az indoklás szerint azért van szükség, hogy a jövőben már azok az állampolgárok is könnyen tudjanak ügyeket intézni, akik nem Microsoft szoftvereket használnak.

A problémát az okozza, hogy mivel a nyílt formátumok között egyik sem a Microsoft terméke volt, szükségessé vált konvertálóprogramok használata. Ilyen alkalmazást kínált többek között a Sun és a Microsoft is, utóbbi Office Compatibility Pack nevű csomagja egyaránt lehetővé teszi az OpenDocument Format és az Office Open XML szabványú fájlok átkonvertálását. Az IBM ugyanakkor teljesen elutasítja az OOXML-t.

A Microsoft azonban nem adta fel, nemrég kezdeményezte az ECMA illetékes testületénél az XML Paper Specification (XPS) nevű PDF-konkurens formátum szabványként való elfogadását. Számos szoftverfejlesztő viszont úgy nyilatkozott, hogy a redmondi konszern ezzel a lépéssel túl messzire ment és túl nagy a befolyása az ECMA-ban. Ráadásul néhány napja felmerült az a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán az Office Open XML-re. Amennyiben van a PDF, ami világszerte elterjedt, mi szükség van az XPS-re, amit eddig csak és kizárólag a Microsoft Office 2007 támogat?

"Amennyiben az OOXML után az XPS-t is elfogadja az ECMA és utána az ISO is, akkor alighanem a nyílt formátumok kitehetik a Game Over táblát" - hangsúlyozta blogjában Andrew Updegrove ügyvéd és aktivista. Szerinte fennáll annak a veszélye is, hogy az óriáscég példáját más vállalatok is követik és így rövid időn belül eláraszthatják a piacot a használhatatlan, egymással nem kompatibilis szabványok. Ezzel azonban pont a szabvány fogalma járatódik le. Ugyanígy vélekedett Bob Sutor, az IBM Nyílt Forráskódú Részlegének alelnöke is, aki szerint a Microsoft befolyásolja az XPS szabványosítási folyamatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!