Dojcsák Dániel

Nem lesz több sávszélesség emelés

"Dráma van!" - mondta Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezető igazgatója. Kifejtette hogy az idei DSL sávszélesség emelést követően biztosan nem lesz újabb, hiszen a jelenlegi technológia elérte korlátait, ráadásul a hirtelen emelés miatt számos esetben a torlódások és kapacitás problémák is felléptek a T-Com háttérrendszereiben.

A hazai szélessávú elérések az elmúlt időszakban számukat tekintve is növekedtek, illetve időről-időre a csomagok sávszélességét is megnövelte a T-Com, ami a legutolsó emelésig bezárólag látszólag újra ismételhető procedúrának tűnt. A jelenlegi hardverháttér már jó ideje nem klasszikus ADSL eszközöket jelent, hiszen a legtöbb előfizető már ADSL2+ nyújtására is képes modemekkel rendelkezik és ennek megfelelően a szolgáltatóknál is erre alkalmas DSLAM-ek rejtőzködnek.

Viszont tudni kell, hogy a néhány szolgáltató kínálatában szereplő 18-24 Mbit-es kategória inkább parasztvakítás, mint valódi lehetőség. Ehhez a sávszélességhez a tökéletes állapotú rézdrót-pár mellett a DSLAM-hoz képest az előfizetőnek körülbelül 1 km sugarú körön belül kell lennie, ráadásul magukkal a megabitekkel ma már nem is lehet eladni a szolgáltatást.

A T-Com számára az ideális és vállalható fejlesztés a 8 Mbit nyújtása volt, hiszen a UPC-vel szembeni hátrányukat a TriplePlay-ben csak úgy tudták ledolgozni, ha az internet és a telefon szolgáltatás mellett legalább háztartásonként két készülék számára tudnak televízió szolgáltatást is nyújtani. Ehhez elegendő lenne 6 Mbit, de kell némi ráhagyás, így lett belőle a technológia elméleti határait súroló 8.


A számok természetesen jól hangzanak, de sok esetben a szolgáltatói gyakorlat az, hogy a bekötéskor felemelik a maximumra a sebességet, ami egy idő után szép lassan "visszaesődik", amit a felhasználók egy része nem is fog észrevenni. A fifikásabbak természetesen panaszként bejelentik ezt, mire a szolgáltató újra visszaállítja és kezdődik az egész játék előlről.

Szathmári szerint a nagy sávszélességű elérések kihasználása kizárólag IPTV területen érvényesül, hiszen nagyon ritkán merül fel igényként, hogy multimédiás tartalmak, vagy bármilyen letöltés az eddig megszokott tempónál gyorsabban érkezzen az ügyfél gépére. E miatt van az is, hogy a korábban magát 24 Mbit-tel reklámozó PanTel mostanra már a "Törpe árak" szlogennel próbál értékesíteni. Az emberek nagy része azt sem tudja, hogy mi az a megabit és igazán nem is érdekli - csak az számít, hogy kedvenc weboldala már nem csigatempóban töltődik be és a Gmailen átküldött 15 bulifotó is pár perc alatt töltődik fel/le.

A szélessávú elérések növekedése tanulmányok szerint már nem is az ár, és nem is a teljesítmény miatt fog lassulni, hanem az emberek érdektelensége miatt. Ennek ellenére szerencsére még mindig komolyan emelkedő tendenciát mutat a bekötések száma. Bár ebben a DSL-nél jóval szebb statisztikát képes felmutatni a kábelen keresztüli internet, főként a UPC erős marketingjének és jól működő TriplePlay csomagjának köszönhetően. Nagyon fontos előrelépés lesz, hogy megszűnik az adatforgalmi korlát a jövő hét végétől, igaz a sávszélesség emelés itt is rázós téma lesz, főleg a visszirány tekintetében.

Innentől kezdve komoly árversenyre sem kell számítani, hiszen a korábban kritikusnak tartott 5000 Ft-os limitet már rég áttörték a szolgáltatók, viszont a profitrátájuk már 10% körüli szintre süllyedt, ami alá nem szívesen mennek majd. Jó hír ellenben, hogy a Gazdasági Versenyhivatal legújabb döntése szerint a T-Com is kénytelen telefonelőfizetés nélküli, úgynevezett csupasz DSL szolgáltatást nyújtani, amire eddig kizárólag az alternatív szolgáltatók teljes hurokátengedéses megoldása esetén volt lehetőség.

Az öröm persze legyen mérsékelt, hiszen ez a megoldás nem azt jelenti, hogy annyiért kapja majd az ügyfél telefon nélkül is a DSL-t, mint eddig, hanem ebben a konstrukcióban körülbelül egy tizedével alacsonyabb (tehát 500 - 1000 Ft-tal kevesebb) összeg szerepel majd a számlán, hiszen a rézdrót fenntartási költsége 1500-2500 Ft-ot tesz ki. Ennek ellenére a felmérések azt mutatják, hogy az emberekben általában megszűnt az a nyomás, hogy felmondják a telefonelőfizetésüket, hiszen tavaly még a megkérdezettek 15-20%-a szabadult volna a vezetékes telefontól, mostanra viszont ez visszaesett 1-2%-ra.

Habár kapcsolt szolgáltatásával a T-Com addig feszítette a húrt, amíg lehetett, de úgy tűnik, most is ő járhat jól, hiszen a teljes hurokátengedés is tőle függ, szívathatja kedvére az alternatívokat. Ráadásul a telefon nélküli DSL kedvező ajánlat lehet a Chello-ban csalódott ügyfeleknek, illetve azoknak, akik már régóta lemondták a telefonszolgáltatásukat, de a döglött rézdrót még ott van a lakásukban.


A sajtótájékoztató során Szathmári Géza a trendeken túl saját házuk tájáról is említett érdekesebb eseményeket. Azon túl, hogy a "Yo neked!" csomagok is követik a T-Com emelést, beszélt a vezetékes telefonszolgáltatásukkal kapcsolatban is újdonságokról. Érdekes trend, hogy a hozzájuk pártoló előfizetők a korábbi ex-Matáv találmányok közül leginkább a Favorit díjcsomagot hiányolják (átalánydíjas hívás), ezért a Datanet lemásolja ezt a megoldást és Kedvenc néven elérhetővé teszi az ügyfeleinek, ahogyan anno a Ritmus díjcsomaggal is tették Pulzus néven.

Az egyetlen gikszer ezzel kapcsolatban, ahogy a Datanet vezér is megerősítette: a vizsgált ügyfeleknél szinte kivétel nélkül veszteséges ez a csomag (az ügyfél számára), mivel nem beszélnek annyit, hogy kedvezőbb legyen az egységnyi percdíj, mint egy normál előfizetéssel, de az emberek szeretik azt hinni dolgokról, hogy ingyen van. Többek között ehhez a díjcsomaghoz is indul egy komoly marketing kampány, melybe gerilla marketing elemek is tervezve lettek, sőt a reklámügynökség 6 millió forint büntetési tételt is kalkulált. Kíváncsian várjuk, mi lesz az a döbbenetes csalás vagy ámítás, ami ennyibe fog kerülni nekik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paleeca #104
    Az ADSL sebességet tényleg kezdik itthon kicsontozni, csak az ADSL 2 lenne hosszú távű megoldás. Valóban kérdéses, hogy szükség van e otthon ilyen kapcsolatra? Szerintem nem. Aki azt mondja, igen, az nyomja a p2p-t.

    Az IPTV elterjedéséhez kell ekkora sáv. DE pl az is képes megfeküdni 8Mbit/s alatt, mert az emberek azt művelik, hogy másodpercenként váltanak csatornát, csak úgy... Ettől az IPTV is lehal.

    Pali
    dslrendszerek . hu
  • Praktika #103
    tudja-e valaki hogy Csongrád megyében mikor emelnek sávszélt?
  • totya4 #102
    Ha a rézdrót tudta eddig a 3Mbit-et, akkor nem tudhat hipp-hopp ráadásul bővítás után 2-őt :) Feldaraboltad és elástad a szerelőt? ;)
  • Zseblovag #101
    Hát nekem eddig csak xart hozott a sávszélbővítés. Az eddig minden hiba nélkül működő 3 mbit-es kapcsolatomat gallyra vágta, eleinte 0-20 kbs/s sebesség volt, majd a harmadik hibabejelentés után a szerelő közölte, hogy max 2 mbit/s sebességet tud kicsiholni a rézdrótok kaotikus össze-viszza kötöttsége és elavult rendszere miatt. Amikor megkérdeztem, hogy 8 mbit/s és 2mbit/s között szerinte is van e egy kis különbség akkor csak hümmögött.....most ott tartunk, hogy legalább a 3 mbit-emet próbálom visszakapni mert mi a f.sznak fizetnék 13k nettót , ha egy kalap xar a netem......okádék-com
  • Hegyikecske #100
    De basszus, az ilyet utálom, nem hogy hűséges ügyfélként több kedvezményt kapnék mint aki 2napja ügyfelük csak, hanem jól megbüntetnek érte... Mondjuk itt a chello annyiból korrektebb h az emelést egy időben végzi el azzal, mint aki új ügyfélként rendelné, de amikor még axelero néven volt netünk akkor megrrendeltük a kemény 512es vonalat havi 13ér, kb 3hónappal később ugyanez már csak 9ezerbe került, és nem h a meglevő ügyfeleknek kedveztek volna, hanem csak az újak betoborzásával foglalkoznak.
    Ez rossz politika! Szerintem én érek legalább annyit a cégnek mint egy msot belépő, mert nem csak a tagszám növekedésével kéne foglalkozni, hanem azzal is h ha vki nem elégedett akkor kilép, ergo taglétszám csökkenésével... Sajnos de - asszem 1hónapja nem lehet már tőlük internetem, tehát erről már lemaradtam, de nem is tudom hol a szerződés szal ami a legszebb nem is tom mikor jár(t) le :D Viszont ami a tény h nekik eddig is mindig értékes ajándékaik voltak ellentétben a többi adsl szolgáltatóéval (tréonlány: x összegért kölcsönözhetsz filmeket a saját tékájukból a neten) szal valszeg új ügyfélként kell majd belépnem újra, addig pedig kibírom net nélkül...
  • totya4 #99
    "A coax kábel kapacitása úgy ~ 5Gbps-re képes hogy ez down/up arányban hogyan osztják el az frekvencia gazdálkodás kérdése"

    Ez elégszép szám, gondolom itt is a távolság függvényében romlik az átvitel, hiszen a csillapítás az sosem nem tűnik el. Gondolom ez a szám olyan távolságra vonatkozik, ami után biztosan fejállomás (erősítőállomás) kell kövessen.

    Sok hasznos dolgot írtál, többször el kell olvasnom hogy felfogjam, kösz a választ!
  • shabba #98
    A ktv cégek nem igazán nyilatkoznak a saját hálózatuk kialakításáról és terheltségéről, ez céges titok amit őriznek. Párszor én is próbálkoztam már ilyet kipuhatolni de nem igazán mondják.

    Egy ktv fejállomásba sok kártyát lehet rakni. Pl. UPC által használt ARRIS Cadant® C4™ CMTS akár 16 olyat ami 2 downstream és 12 upstream csatornát kezel. EuroDocsisnál a downstream 55 Mbps-es.

    A kábelezés topológiája szerintem erősen attól függ mekkora a népsűrűség. Ahol sok az előfizető ott mélyebben van optika, közelebb az előfizetőkhöz. Egy mai tipikus HFC hálózatnál egy optikai node 2000 háztartást is kiszolgálhat. Ha mondjuk 20% a broadband előfizetők részarány és mondjuk 2 analóg csatornát áldoznak a kábelnetre akkor mondjuk 250 user osztozik az 55Mbps-en.

    Később ha majd szükséges lesz a ktv cégek pl. csökkenthetik az egy optikai nodera eső userek számát a hálózat átstruktúrálásával. A jővőben a 500 háztartás/node egy célszám ami később akár még tovább csökkenthet akár 50-125-re is. Közben az alkalmazott technológia is fejlődik pl. a DOCSIS 3.0 minimum 4 csatorna forgalmát fogja majd össze amivel akár 220/120 Mbps össz kapacitás is el lehet érni és további csatornák összefűzésével ez akár tovább is növelhető.

    A coax kábel kapacitása úgy ~ 5Gbps-re képes hogy ez down/up arányban hogyan osztják el az frekvencia gazdálkodás kérdése. Elsősorban downra van használva hisz a ktv szolgáltatás az elsődleges bevételi forrás. A jelenlegi rendszereken a legtöbb frekvenciát az analóg csatornák viszik el, de ha ezek 2012-ig kikopnak igen nap kapacitás szabadul fel DTV-re és netre. A frekvenvia tartományt is lehet növelni ma már akár 1 Ghz-es rendszereket is építenek. Switched broadcasttal pedig meg lehet oldani hogy csak azokat a csatornákat broadcastolják rá az adott hálózati szegmensre amit épp néznek is. Ezzel is lehet optimalizálni a frekvenia kihasználtságot.

    Szóval sok kapacitást rá lehet még ültetni a coaxra, főleg ha az analóg csatornák már nem foglalják a helyet. DTV-ben akár több száz HDTV csatornát, VoD-ot akár HD minőségben, netet igen magas sávszélességgel.
  • totya4 #97
    Mert ilyen ajándék épp azért jár ha valaki a szolgáltatóhoz szegődik. Te meg már ott vagy :)
    Abban sem vagyok biztos hogy ha bontod a szerződést és újat kötsz, akkor is kapod a DVD játszót, mivel (logikusan) bizonyos időnek el kellene telnie ahhoz hogy tényleg "új" ügyfél legyél...persze ha a szolgáltató nem védte le magát akkor lenyúlhatod a DVD lejátszóját. :)
  • Hegyikecske #96
    hova forgalmazol te 1,1Tb-t??? ezek hatalmas számok több mint egy tera???
  • Hegyikecske #95
    "kedvező ajánlat lehet a Chello-ban csalódott ügyfeleknek" >>mért csalódna valaki is a chelloba? Engem meglévő ügyfélként csak az zavar h hűséges ügyfélként nem érvényes rám pl a hordozható dvd lejátszó szerződés hosszabbításakor, ergo ha ilyet akarok ajándékba le kell mondanom a szerződést, hogy újra megköthessem új ügyfélkénr... Hát hol itt az igazság?