Berta Sándor

Felfüggesztett börtön az Agobot készítőjének

Az Agobot és a Phatbot trójai féregcsalád 3 évvel ezelőtt pusztított világszerte. A kártevőket kifejlesztő csapat vezetője és az Agobot névadója azonban csak most került bíróság elé.

Axel G.-nek tegnap kellett bíróság elé állnia Waldshut-Tiengen városban. A 23 éves fiatalember ügyét a testület a fiatalkorúakra érvényes jogszabályok szerint tárgyalta, így nem meglepő az egyéves börtönbüntetés, amelynek végrehajtását a bíróság két évre felfüggesztette.

A programozó a két trójai féreg elkészítésén kívül részt vett még amerikai online boltok elleni DDoS-támadások kivitelezésében, valamint német portálok, például a stuttgarti egyetem honlapja elleni akciókban is. Csak az amerikai online áruházak elleni támadásokkal okozott kár elérte a 1,5 millió eurót.

Axel G. ezenkívül elismerte, hogy 2003-ban betört a Valve amerikai játékfejlesztő cég rendszerébe és onnan letöltötte a készülő Half-Life 2 forráskódját. Mivel azonban a Valve nem tett feljelentést, így az ügyben nem indítottak nyomozást. Ettől függetlenül a tett elismerése nem segített a fiatalembernek.

Érdekesség, hogy a jelenlegi német jog szerint a vírusok és más kártevők írása nem, csupán terjesztése büntetendő. Ezen a szabályon azonban a német kormány mielőbb változtatni akar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #3
    lehet hogy inkább jót tett neked...

    én 50 korbácsütést ajánlottam volna büntiként
  • ZolEE F1 #2
  • Ajnasz #1
    Életem egyetlen komoly vírusa, amit megkaptam az agobot volt. Fertőzés irtása után egy hónappal a windows csunyán lelassult és újratelepítés lett belőle. Egy évvel később már egy Debianom volt.