Gyurkity Péter

Külső javítások a régebbi Windowsokhoz

Önkéntesekből álló csoport vállalta magára azt a feladatot, hogy az újonnan ismertté váló biztonsági réseket befoltozza az operációs rendszer régebbi változatain, amelyekhez a szoftvercég már nem készít frissítést.

A Zeroday Emergency Response Team (ZERT) névre keresztelt csoportosulás olyan biztonsági szakértőket, programozókat foglal magába, akik önkéntes alapon végzik munkájukat. Céljuk, hogy gyors és megbízható javításokat készítsenek a régebbi Windowsokhoz, mivel a Microsoft több verziónál már végérvényesen beszüntette a támogatást, így a felhasználók nem is reménykedhetnek az újonnan felfedezett hibák kiszűrésében.

A ZERT eddig két alkalommal bizonyította, hogy vészhelyzetben gyors megoldásokkal tudnak előállni. Mindkét esetben megelőzték a szoftvercég saját javítását, ami már csak azért is fontos, mert - mint az maguk is igyekeznek leszögezni - nem állnak rendelkezésükre olyan források, mint a redmondi cégnek. Az első javítás a Vector Markup Language (VML) grafikát támogató vgx.dll fájlban meghúzódó hibát hivatott kiküszöbölni, amely révén egy-egy speciális hivatkozáson keresztül káros kódot csempészhetnek a rendszerbe. A második egy ideiglenes foltozás, mivel ez már az újabb, még támogatott verziókhoz - Windows 2000 Service Pack 4, Windows XP SP1+, Windows XP Professional x64 Edition és Windows Server 2003 - készült és a WebViewFolderIcon sebezhetőségét szüntette meg, amíg a Microsoft elkészült a hivatalos megoldással.

Természetesen nem a csoport az egyetlen, amely saját javításokat ad ki az operációs rendszerekhez. Hasonlóképpen járt el már több alkalommal számos vállalat, gyorsan ki is váltották ezzel a Microsoft rosszallását, amely világosan jelezte, hogy nem szereti, ha mások saját szoftvereiben turkálnak. Olyan is előfordult, hogy több biztonsági cég is nemhivatalos javítást ajánlott, amely javaslat szintén nem örvendett túl nagy népszerűségnek Redmondban. A jelek szerint azonban a ZERT elkötelezte magát a régebbi verziók folyamatos foltozgatására, hogy némiképp lépést tartsanak az idővel.

Ami Microsoftot illeti, itt már minden figyelem a Vistára irányul. A cégnél azt várják, hogy a megjelenést követő egy évben a Vista kétszer olyan gyorsan terjed majd a vállalatok körében, mint tette azt a Windows XP, ami az IDC adatai szerint annak idején 10 százalékot ért el. Ez azt jelentené, hogy 2007 végére minden ötödik cég a Vistára áll át, amit a Microsoft azzal igyekszik igazolni, hogy az operációs rendszer kifejezetten a vállalatok igényeit hivatott kielégíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #23
    A többiek se csinálnak tökéleteset, csak azokat jóval kevesebben ahsználják, így kevesebb hiba derül ki, és kisebb a hírértéke.
    Másrészt az MS komolyan veszi a kompatibilitást (ez az egyik legfőbb oka a sikerének), és ez nagyon megnehezíti a fejlesztést.
    Emellett a PC sikerének titka épp a modularitás, és a sokféle gyártó versengése. Emiatt gyorsan fejlődik, és olcsó.
    Az a tapasztalat nagyjából mindenhol a világban, hogy a monolitikus rendszerek nem hatékonyak. Pont ezért söpört le mindenkit az PC-MS páros. Sorra mennek csődbe, vagy alakulnak át az olyan cégek, amik saját hardvert és OS-t csináltak, mert nem tudnak lépést tartani a PC-kkel. Az Apple és az IBM azért élnek még, mert félrehúzódtak a PC útjából, és speciális területeket foglaltak el.

    Egyébként elég vicces, hogy épp azért hibáztatod az MS-t, mert csak OS-t készít, és nem HW-t, meg sok egyéb SW-t. Biztosan azt szeretnéd, ha a PC kizárólag MS HW-t, MS OS-t, és MS szoftvereket jelentene?
  • BiroAndras #22
    "Valaki mondja mar el, hogy ugyan mar milyen uj szolgaltatasokat fog nyujtani ez a Vista?"

    Nézz utánna. Nem bonylult ám.
  • Selbamaci #21
    Ha jol megnezitek, a horizontalis ipari modell mara kifulladt, illetve nem produkal jo vegeredmenyt. Mindenki gyart valamit, ami a windows-hoz elvileg jo, de minden szarban van egy kis hiba, osszeadodok, es paff. Amik ma jol mukodnek, azok mind-mind vertikalis modell szerint mukodnek. Es itt nemcsak az Apple-ra kell gondolni, bar o a legjobb pelda. Nezzetek meg a szervergyartokat, Sun, IBM, stb, tokeletesen jo vasakat meg szoftvereket gyartanak, es azok mukodnek is jol. Microsoft es kulonallo windows ready partnerei sux.
  • Selbamaci #20
    Nekem senki ne akarja bemeselni, hogy Vista alatt a rossz minosegu hardver meg a gyenge driver nem fog halalozasokat okozni.
  • Selbamaci #19
    Valaki mondja mar el, hogy ugyan mar milyen uj szolgaltatasokat fog nyujtani ez a Vista? Nem igazan latom, hogy adna valami uj szolgaltatast. Lesznek benne interface csicsak, amiket olyan rondan es gagyin valosit meg, hogy jobb kikapcsolni. Mac OS X koppintas widget/gadget-ek meg hat kicsit gyengusnak tunnek. Aztan?
  • BiroAndras #18
    "Mit szólnál ahhoz, ha az autódban havonta alkatrészeket kellene cserélni, mert mindíg kiderülne, hogy valamelyik tervezési/gyártási hibás?"

    Ne aggódj, abban is van hiba bőven. Gondolom neked még sose volt autód, különben tudnád.
    Azért nem adnak ki hozzá frissítéseket, meg hibajavítást, mert bonyolult és drága lenne megoldani. A WindowsUpdate meg ingyér van, és 1 kattintás.
    Arról nem is beszélve, hogy egy tolvajjal szemben másodpercekig tud csak ellenálni egy átlagos kocsi.

    "Nagyobb stabilitás, meg biztonság? Én egy ősrégi W2K-t használok itthon öt éve."

    Ha értessz hozzá alapszinten, és az alapvető dolgokat megteszed a biztonságért, akkor semmi gondod nem lesz a 2K-val vagy az XP-vel.
    De, ha bnem értessz hozzá, vagy hibázol, akkor bajba kerülhetsz.
    Elég egy véletlen kattintás a megfelelő helyen, és máris van egy remek kis vírusod. Rossz minőségű hardvert, vagy drivert használsz, és máris kapod a kékhalálokat.
    Ezek ellen jobban véd a Vista, mint a 2K vagy az XP. Emellett kapsz egy csomó új szolgáltatást, és egy csomó régit újraírva gyorsabbra, stabilabbra, és biztonságosabbra.
  • A1274815 #17
    "Visual Studio .NET 2k5 -öt a mennyien használnak? És menyien kódolnak videót, modelleznek 3D-ben?"

    "Borítékolom hogy nem a felhasználók ötöde. De még a tizede sem."

    OK ebben igazad van, csak példa képpen mondtam, de ha már itt tartunk a felhsználók 90% meg játszik, és ha komolyan megnézzük a 2 évvel ezelőtti játékok élvezhető játszásához szükséges minimális gépigényt, akkor azokhoz képest eltörpűl a Vista ajánlott gépigénye is.

    A felhsználók többsége meg már csak legfeljebb 2-3 éves gépet használ otthon, az meg bőven elég a Vista-hoz, max nem lesz Aero Glass.
  • A1274815 #16
    "A Vista pontosan olyan félkész Op-rendszer lesz, mint az elődei."

    Konkrétan?

    "Mit szólnál ahhoz, ha az autódban havonta alkatrészeket kellene cserélni, mert mindíg kiderülne, hogy valamelyik tervezési/gyártási hibás?"

    A kettő között óriási a különbség, míg a kocsiban az elkatrészekért illetve a cserélésért keményen perkálni kell, addig software esetén általában nem kell. Továbbá egy hibás kocsi alkatrész emberéletekbe kerülhet, addig egy hibás software rész nem szokott embereket gyílkolni.

    "Nagyobb stabilitás, meg biztonság? Én egy ősrégi W2K-t használok itthon öt éve. Ennyi idő alatt kétszer kellett újratelepítenem."

    Grat! Nekem XP-m van 4 éve használom, eddig 3 kellet újra telepítenem, de azt is kizárolag gép csere miatt, amit kb. 1,5-2 évente végzek.
  • hypno #15
    A Vista pontosan olyan félkész Op-rendszer lesz, mint az elődei.

    Mit szólnál ahhoz, ha az autódban havonta alkatrészeket kellene cserélni, mert mindíg kiderülne, hogy valamelyik tervezési/gyártási hibás?

    Nagyobb stabilitás, meg biztonság? Én egy ősrégi W2K-t használok itthon öt éve. Ennyi idő alatt kétszer kellett újratelepítenem. Ebből egyszer csak azért, mert belém bújt a kisördög és ki akartam próbálni, hogy tényleg gyorsít-e rajta az újatelepítés. (Másodszor mondjuk úgy bedőlt, hogy még csökkentett módban se indult el.)
  • hypno #14
    Visual Studio .NET 2k5 -öt a mennyien használnak? És menyien kódolnak videót, modelleznek 3D-ben?

    Borítékolom hogy nem a felhasználók ötöde. De még a tizede sem.