Berta Sándor

A berlini IFA-n debütál a világ legvékonyabb billentyűzete

A CSR nevű cég kifejlesztette a világ jelenlegi legvékonyabb, alig fél milliméter vastag klaviatúráját, amit a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) mutatnak be.

Az eszköz kevesebb, mint fél milliméter vastag, gond nélkül összehajtható és érintésérzékeny felülettel is felszerelték. Összehajtva az átmérője csupán körülbelül 2,5 cm és támogatja a Bluetooth Smart szabványt. Az új termék főként a táblagép-tulajdonosoknak lehet érdekes. Paul Williamson, a CSR kis energiafogyasztású vezeték nélküli részlegének igazgatója elmondta, hogy a kiállítandó darab egy működő prototípus és a jövőbeli lehetőségek bemutatására szánták. A menedzser szerint a fogyasztók innovatív, hordozható vezeték nélküli kiegészítőket keresnek, amelyek képesek együttműködni a mobil készülékeikkel.


Williamson szerint az új klaviatúrából számos formájú és méretű változat készülhet majd. Egyes verziók olyan kicsik lesznek, mint az iPad Mini, míg mások nagyobbak és az asztali számítógépekhez is jól lehet majd használni őket. Piacra kerülhetnek színes és átlátszó modellek is. Közös pont lesz, hogy elvileg mindegyik billentyűzet rendelkezni fog tapipaddal. A működéséhez szükséges energiát a beszerelt lítium-polimer akkumulátor biztosítja, ezt microUSB-porton keresztül lehet feltölteni.


A vezeték nélküli kapcsolatról a CSR1010 chip gondoskodik. Az első sorozatgyártású eszközök megjelenésére még legalább egy esztendőt várni kell. A projektben a CSR partnere az Atmel. Paul Williamson végül hangsúlyozta, hogy a kiegészítő várható bevezető ára körülbelül 60-70 dollár (45-55 euró) lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #5
    Szerintem eleg ha felvillan mondjuk.
  • Ferrer #4
    Az eszközeink alkalmazkodjanak hozzánk, ne mi hozzájuk!
  • Lipotium #3
    "A világ legvékonyabb billentyűzete" haha.

    Ennél nem hiszem, hogy tudnának vékonyabbat építeni:

    http://www.celluon.com/products_mc_overview.php

    :))

  • MsUser #2
    "Az a helyzet, hogy egy billentyűzetnél szükség van a lenyomás érzetre. Ha minimálisan is, de kell."

    Ahogy telik az idő már nem lesz szükség. Alkalmazkodunk.
  • viasz #1
    Az a helyzet, hogy egy billentyűzetnél szükség van a lenyomás érzetre. Ha minimálisan is, de kell.