Gyurkity Péter

Robotokhoz fejleszt szoftvert a Microsoft

A cég bejelentette a Robotics Studio elkészültét, amely egységes fejlesztői környezetet kínál a robotokat fejlesztő, illetve azokat alkalmazó kutatóknak és vállalatoknak. A cél a szoftverfejlesztés megkönnyítése.

A hivatalos bejelentésben a fejlesztői környezet előzetesének elkészültéről olvashatunk. A Robotics Studio a diákok, üzleti fejlesztők és műkedvelők dolgát hivatott megkönnyíteni, mégpedig egy egységes platform kialakításával, amely a játékoktól a hasznos eszközökön át a futószalagnál alkalmazott robotokig leegyszerűsíti a szoftverfejlesztést, illetve a vezérlést.

A csomag három kulcsfontosságú területre koncentrál. Az első a robotoknál felhasznált alkalmazások fejlesztése, a második az eszközök, robotkarok vezérlése, amelyet webalapú és windowsos szoftverekkel végeznek, míg a harmadik a háromdimenziós modellekkel lefolytatott szimuláció. Ez utóbbi az Ageia segítségével készült, amelyet már jó ismerünk a fizikai processzoros megoldásáról. Nem túl meglepő, hogy a fejlesztésben nagymértékben támaszkodtak a saját termékekre, így az érdeklődők a Visual Studio és Visual Studio Express, valamint a JScript és a Microsoft IronPythonnál megszerzett tapasztalatokra is támaszkodhatnak.

Néhány nagyobb cég és oktatási intézmény máris jelezte érdeklődését a csomag iránt: a LEGO Group és több amerikai egyetem megtalálható a partnerek között, de Európából és Ázsiából is több érdeklődő jelentkezett. Tandy Trower, a Microsoft Robotics Group igazgatója a számítástechnikai jövőjének egyike zálogaként írta le a területet, amely az elkövetkező években óriási növekedésen mehet keresztül. Várakozásuk szerint a még mindig gyerekcipőben járó ágazat 5-10 év alatt több milliárd dolláros piaccá bővülhet.

Az ingyenes technikai előzetes már letölthető a cég oldaláról. A végleges verzióról még nem beszélnek, így ennek megjelenési időpontja sem ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #16
    "Kiváncsi lennék arra a driver modellre amiben nem lehet szart irni"

    Nem arról van szó, hogy nem lehet szart írni, hanem hogy sokkal jobban viseli a rendszer a driver hibákat. Nem lesz belőle feltétlen kékhalál, és ha mégis, akkor megmondja, hogy melyik driver a ludas.
  • BiroAndras #15
    "Az viszont, hogy tűzfal nélkül mindenfélét összeszedhet."

    Ezért van benne integrált tűzfal. A linuxban is van hasonló.

    "Hogy akkár böngészés közben kérdés nelkül kaphat "szépeket", az már az XP/IE hibája!"

    Az IE6 valóban elég lukas, de elég öreg is már. Majd a 7-est kell nézni.

    "Ezért hagy legyen már követelménye egy vírusnak ,hogy csak futatható állománybol, csak rendszergazda tudja telepíteni, ha elindítja, és az inditást explicite kelljen kérnie."

    A Vistában pont ezért alapból nem rendszergazdaként fut a júzer.
  • turul16 #14
    Kiváncsi lennék arra a driver modellre amiben nem lehet szart irni :). Ha mégis lenne ilyesmi az nagy esélyel vissza fogná a teljesítményt. Én szerintem bármelyik driver modelben tudok pl. 0-val osztani, random címre irni, végtelen ciklust, vagy erőforrást felzabálni...
  • dez #13
    Azért mégiscsak megváltoztatták a Vistában a driver modellt... :)

    Amúgy appok is szépen meg tudják dönteni az XP-t, ha nagyon akarják. Még jó, hogy csak úgy magától nem fagy már le, mint 1-2 korábbi Win. :P
  • turul16 #12
    XP -már valóban elég stabil, el kell ismerni.
    Buta user feltesz egy buta programot/drivert, vagy butaságot állít be, az nem az XP hibája.
    Az viszont, hogy tűzfal nélkül mindenfélét összeszedhet. Hogy akkár böngészés közben kérdés nelkül kaphat "szépeket", az már az XP/IE hibája!
    Ezért hagy legyen már követelménye egy vírusnak ,hogy csak futatható állománybol, csak rendszergazda tudja telepíteni, ha elindítja, és az inditást explicite kelljen kérnie.
  • BiroAndras #11
    "fúúú menyniszer lefognak fagyni ezek a robotok"

    El kéne már felejteni ezt a lefagyásos mítoszt. Az XP óta a win stabilitása semmivel se rosszabb a linuxénál.

    "mikor majd bejön a kék háttér a robiknak és error error ezt fogja nyöszörögni a robot szóval jaj"

    Otthon lassan 5 éve van XP, és ezalatt max. 3x láttam kékhalált. És azok is hibás hardver, vagy driver miatt voltak, és a cseréjük megszüntette a problémát.
  • intrex #10
    Nem értem a cikket, nem találom azt a részt, ahol kitérnek arra hogy a microsoft le akarja gyalázni a többi céget, akik robotokhoz fejlesztenek szoftvereket. Pedig a cél ez, világuralomra törni a robottechnikában is.
  • moricka #9
    na majd amikor az ebédhez húst vagdaló robot lefagy kék képernyővel és lekaszabolja a családot, akkor lesz ám jó világ az MS-nek :)
  • Tripax #8
    Tetszik a képen látható robot, olyan retró 60- as 70- es érzésem lett. És szerintem férfi... honann tudom? Rá van írva hogy, Sanyó. :)
  • Caro #7
    Ja, és ezt a "microsoft sam" hangján fogják mondani :D