Szekeres Viktor
Fegyvernepper - Nicolas Cage elhasal, csapó 2
A magyarországi Nicolas Cage-hetek második résztvevője egy kevésbé meghatározható puskás-pisztolyos moralizálgató, ironikus bűndráma.
Akárcsak az előző kritikánkban taglalt Időjós, a Fegyvernepper is erőteljesen elhasalt mind Amerikában, mind itthon. A múlt heti hazai premierfilmek közül mindössze a negyedik helyet csípte el a budapesti mozik látogatottsága alapján, az alig 5 ezer néző simán alulmarad a 27 ezer nézőt hozó "Egy gésa emlékiratai" vagy a 17 ezer nézőig jutó, de sokkal többre hivatott Belső ember mellett. De még a független horrort, a Motelt is majd kétszer annyian látták az első héten a fővárosban. (A fővárosi eredményhez még 1200 vidéki néző is társult, amúgy.)
Kérdés, hogy minek szól vajon az érdektelenség? A főszereplő, a fegyverekről szóló történet elvileg néző csalogató lehet, és a rendező, Andrew Nicol is húzott már egy jót anno a Gattaca-val (igaz egy kevésbé jót is a Simone-nal). Mindezek ellenére távolmaradt a nép, és talán jól is tette. A Fegyvernepper ugyanis nem sok újat tud felmutatni a témában, mentségére szolgáljon azonban, hogy azt olykor élvezetes formában teszi.
A a 80-as évek elején játszodó történet szerint Jurij Orlov, egy ukrán bevándorló gyermeke - akinek elmondása szerint már akkor volt ukrán útlevele (nem illik ilyen bakot lőni...) - egy hirtelen ötlettől vezérelve testvére segítségével elkezd fegyverekkel seftelni. Először kicsiben, majd egyre nagyobban - megpróbálja kinőni magát, csakhogy ez sosem egyszerű. pláne egy ilyen kétes bizniszben. A film Orlov életének jó pár évét foglalja magában, egy tipikus karriertörténetet ábrázol és a fő alakban a készítők szerint több ismert fegyverkereskedőt gyúrtak össze.
Hmm. Érdekesnek ható történet - manipulatívan elcsépelt, de élvezetes, viszont nem közönségvonzó megvalósításban, ezt kínálja a Fegyvernepper. A filmnek egyértelműen erkölcsi kérdések és válaszok felvetése a célja, de ezekből inkább csak a kérdések kapnak hangsúlyt, és azokat, valljuk meg, már jobbára mind ismerjük, hiszen anno Michael Moore Kóla, puska, sültkrumplija is olyan banális fegyvertematikájú kérdésekkel foglalkozott, melyekről azt hinné az ember, hogy a világ régen túllépett. Persze egy újszülöttnek minden vicc új alapon a 21. század is megérdemel egy fegyveres filmet - kérdés akkor, hogy a megvalósítás miért lett ennyire a kozumamerikai igényekre szabva. (Pedig a rendező újzélandi származása arra utalhat, hogy végre akad valaki, akinek van vér a pucájában.)
A bizonytalan rendezésre 2005 egyik legfantáziátlanabb zeneválasztéka is csak rátesz egy lapáttal. A zenével nincs gond, hiszen illeszkedik a filmhez, fülbemászó, olykor még mosolyog is az ember, de olyan mértékben tipikus és éppen ezért manipulatív, hogy az ember önkéntelenül is a közelében lévő lő-, vágó- és szúrófegyverek iránt nyúl. Amikor Amerikázás van, akkor Bowie énekli a Young Americans-t, amikor a fegyverkereskedelem előnyeiről szól a film, akkor azt halljuk, hogy "The Best Things in Life are Free", ha Szovjetúnió kerül sorra, akkor először a szovjet himnusz, majd a Zúg a Volga csendül fel, Afrikában megkapjuk a Mama Africa-t és egyéb törzsi zenéket - sőt, a végén még Leonard Cohen is feloldoz minket egy Hallelujah-val. Mondhatnánk, hogy a film cinikus hangvételéhez társul az ironikus, áthallásos zene, de nem mondjuk. Egyszerűen csak össze van csapva, valamiért a zenei rendező nem ért rá gondolkodni, mert indult a vonata.
A folyamatos negatívumok mellett nem szabad elhallgatni azt, hogy a film egyáltalán nem rossz, inkább csak zavaróan közepes. Amikor akadnak jobb (sőt remek) pillanatok, azonnal megint érkezik egy adag banalitás vagy megint elkezdenek illogikus dolgokat művelni a szereplők. A színészek élén természetesen megint Nicolas Cage van és természetesen ismét hibátlannak tetsző alakítást nyújt. A csávó vagy nem tud hibázni, vagy ennyire ráírják a szerepeket. Rémisztő, hogy mennyire át tudja venni a figurák személyiségét és az ember el sem tudja hinni, hogy más A-listás vezető arc nála jobban el tudná játszani az adott szerepet. Mellette egyértelmű, hogy a gárda többi része háttérbe szorul, mindössze a zsaru, a "jófiú" Ethan Hawke kevés jelenetén (melynek nagy része tipikus párbajszituáció Cage-dzsel) vesszük észre, hogy a Fegyvernepper nem feltétlenül egyszemélyes film.
Az értékelés nem egyszerű. Aki szereti a fegyvereket, annak az első sorban a helye, hiszen Kalasnyikovokat mutogatnak ezerrel. Aki szereti a kellőképpen ironikus, tenyérbemászóan cinikus hozzáállásokat, az antihősöket, az se hagyja ki, hiszen a felszínes szórakozást mindenféleképpen biztosítja a film hömpölygése. Aki viszont újdonságokra kíváncsi a kérdéssel kapcsolatban vagy inkább bevállalja azt, amit a film is kínál, hogy boncolgasson pár érdekes kérdést, az jobb, ha kihagyja a Fegyverneppert, mert ha a mélyére néz másnap, akkor csak tipikus amerikai mismásolást, tanmesét fog látni benne. Ha a film nem akarna többnek látszani, mint ami, akkor nem lenne gáz - így viszont nem csoda, hogy megbukott.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Akárcsak az előző kritikánkban taglalt Időjós, a Fegyvernepper is erőteljesen elhasalt mind Amerikában, mind itthon. A múlt heti hazai premierfilmek közül mindössze a negyedik helyet csípte el a budapesti mozik látogatottsága alapján, az alig 5 ezer néző simán alulmarad a 27 ezer nézőt hozó "Egy gésa emlékiratai" vagy a 17 ezer nézőig jutó, de sokkal többre hivatott Belső ember mellett. De még a független horrort, a Motelt is majd kétszer annyian látták az első héten a fővárosban. (A fővárosi eredményhez még 1200 vidéki néző is társult, amúgy.)
Kérdés, hogy minek szól vajon az érdektelenség? A főszereplő, a fegyverekről szóló történet elvileg néző csalogató lehet, és a rendező, Andrew Nicol is húzott már egy jót anno a Gattaca-val (igaz egy kevésbé jót is a Simone-nal). Mindezek ellenére távolmaradt a nép, és talán jól is tette. A Fegyvernepper ugyanis nem sok újat tud felmutatni a témában, mentségére szolgáljon azonban, hogy azt olykor élvezetes formában teszi.
A a 80-as évek elején játszodó történet szerint Jurij Orlov, egy ukrán bevándorló gyermeke - akinek elmondása szerint már akkor volt ukrán útlevele (nem illik ilyen bakot lőni...) - egy hirtelen ötlettől vezérelve testvére segítségével elkezd fegyverekkel seftelni. Először kicsiben, majd egyre nagyobban - megpróbálja kinőni magát, csakhogy ez sosem egyszerű. pláne egy ilyen kétes bizniszben. A film Orlov életének jó pár évét foglalja magában, egy tipikus karriertörténetet ábrázol és a fő alakban a készítők szerint több ismert fegyverkereskedőt gyúrtak össze.
Hmm. Érdekesnek ható történet - manipulatívan elcsépelt, de élvezetes, viszont nem közönségvonzó megvalósításban, ezt kínálja a Fegyvernepper. A filmnek egyértelműen erkölcsi kérdések és válaszok felvetése a célja, de ezekből inkább csak a kérdések kapnak hangsúlyt, és azokat, valljuk meg, már jobbára mind ismerjük, hiszen anno Michael Moore Kóla, puska, sültkrumplija is olyan banális fegyvertematikájú kérdésekkel foglalkozott, melyekről azt hinné az ember, hogy a világ régen túllépett. Persze egy újszülöttnek minden vicc új alapon a 21. század is megérdemel egy fegyveres filmet - kérdés akkor, hogy a megvalósítás miért lett ennyire a kozumamerikai igényekre szabva. (Pedig a rendező újzélandi származása arra utalhat, hogy végre akad valaki, akinek van vér a pucájában.)
A bizonytalan rendezésre 2005 egyik legfantáziátlanabb zeneválasztéka is csak rátesz egy lapáttal. A zenével nincs gond, hiszen illeszkedik a filmhez, fülbemászó, olykor még mosolyog is az ember, de olyan mértékben tipikus és éppen ezért manipulatív, hogy az ember önkéntelenül is a közelében lévő lő-, vágó- és szúrófegyverek iránt nyúl. Amikor Amerikázás van, akkor Bowie énekli a Young Americans-t, amikor a fegyverkereskedelem előnyeiről szól a film, akkor azt halljuk, hogy "The Best Things in Life are Free", ha Szovjetúnió kerül sorra, akkor először a szovjet himnusz, majd a Zúg a Volga csendül fel, Afrikában megkapjuk a Mama Africa-t és egyéb törzsi zenéket - sőt, a végén még Leonard Cohen is feloldoz minket egy Hallelujah-val. Mondhatnánk, hogy a film cinikus hangvételéhez társul az ironikus, áthallásos zene, de nem mondjuk. Egyszerűen csak össze van csapva, valamiért a zenei rendező nem ért rá gondolkodni, mert indult a vonata.
A folyamatos negatívumok mellett nem szabad elhallgatni azt, hogy a film egyáltalán nem rossz, inkább csak zavaróan közepes. Amikor akadnak jobb (sőt remek) pillanatok, azonnal megint érkezik egy adag banalitás vagy megint elkezdenek illogikus dolgokat művelni a szereplők. A színészek élén természetesen megint Nicolas Cage van és természetesen ismét hibátlannak tetsző alakítást nyújt. A csávó vagy nem tud hibázni, vagy ennyire ráírják a szerepeket. Rémisztő, hogy mennyire át tudja venni a figurák személyiségét és az ember el sem tudja hinni, hogy más A-listás vezető arc nála jobban el tudná játszani az adott szerepet. Mellette egyértelmű, hogy a gárda többi része háttérbe szorul, mindössze a zsaru, a "jófiú" Ethan Hawke kevés jelenetén (melynek nagy része tipikus párbajszituáció Cage-dzsel) vesszük észre, hogy a Fegyvernepper nem feltétlenül egyszemélyes film.
Az értékelés nem egyszerű. Aki szereti a fegyvereket, annak az első sorban a helye, hiszen Kalasnyikovokat mutogatnak ezerrel. Aki szereti a kellőképpen ironikus, tenyérbemászóan cinikus hozzáállásokat, az antihősöket, az se hagyja ki, hiszen a felszínes szórakozást mindenféleképpen biztosítja a film hömpölygése. Aki viszont újdonságokra kíváncsi a kérdéssel kapcsolatban vagy inkább bevállalja azt, amit a film is kínál, hogy boncolgasson pár érdekes kérdést, az jobb, ha kihagyja a Fegyverneppert, mert ha a mélyére néz másnap, akkor csak tipikus amerikai mismásolást, tanmesét fog látni benne. Ha a film nem akarna többnek látszani, mint ami, akkor nem lenne gáz - így viszont nem csoda, hogy megbukott.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Fegyvernepper (Lord of War) feliratos amerikai film, 122 perc, 2005 Rendező: Andrew Niccol Forgatókönyvíró: Andrew Niccol Operatőr: Amir M. Mokri Zene: Antonio Pinto, A.R. Rahman, Nathan Whitehead Szereplők: Nicolas Cage (Yuri Orlov) Jared Leto (Vitaly Orlov) Ethan Hawke (Jack Valentine) Ian Holm (Simeon Weisz) Bridget Moynahan (Ava Fontaine) Shake Tukhmanyan (Irina Orlov) Jean-Pierre Nshanian (Anatoly Orlov) |
