Gyurkity Péter

Lecseréli a Windows vezérkart a Microsoft

Mindössze két nappal azután, hogy bejelentették a Vista újabb csúszását, a szoftvercég közölte, hogy személycseréket és átszervezést hajtanak végre a Platformok és Szolgáltatások Divízió élén.

A bejelentés szerint a Windows fejlesztéséért is felelős Platforms & Services Division (PSD) élére azt a Steven Sinofskyt nevezik ki, aki eddig az Office részleg munkáját felügyelte. Feladatköre egyelőre nem lesz teljes, mivel Jim Allchin jelenlegi igazgató továbbra is figyelemmel kíséri a Windows Vista fejlesztését - ezt a funkciót csak Allchin jövő évben esedékes visszavonulása után töltheti be az új vezér.

A divízió új felépítésében összesen nyolc, jelenleg is meglévő, illetve újonnan induló részleg kapott helyet. Sinofsky ezek közül a legfontosabb, a Windows és Windows Live Csoport élére kerül, míg a hét másik, marketingért és egyéb fejlesztésekért felelős csoportokat további igazgatók vezetik majd, köztük Bob Muglia alelnökkel. A Vista után következő Windowsokért tehát már az új első ember, Sinofsky lesz felelős, munkájában azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a Live szolgáltatások, amelyek a vállalat új stratégiáját képviselik.

A történtek után nem meglepő, hogy többen párhuzamot vonnak a Vista csúszása és a személycserék, illetve átszervezés között. Sinfosky meglehetősen jó hírnévnek örvend: az igazgató munkáját egyöntetűen pozitívnak, kinevezését pedig helyes lépésnek ítélik.

"Az Office csoport jól teljesít, így ha nagyobb fegyelmet tud meghonosítani maga körül, jótékonyan hathat a soron következő Windowsok fejlesztésére" - véleményezte a lépést a Reutersnek Joe Wilcox,a Jupiter Research elemzője. A Microsoft legutóbb tavaly szeptemberben hajtott végre jelentős változtatásokat, a három fő részleget akkor különítették el.

Eközben az ágazat szereplői igyekeznek meghatározni, milyen hatást gyakorol a Vista késlekedése. Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója a Cnet újságíróinak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy az ünnepeket követő megjelenés következményeit még nem lehet világosan látni. "Nem hiszem, hogy ez komoly hatást gyakorolna a vállalati eladásokra" - jelentette ki Otellini, de azonnal hozzátette, hogy a otthoni felhasználásra szánt termékeknél már korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Cége teljesítményéről nem árult el részleteket, mivel éppen az újabb negyedéves jelentés előtt állnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Drawain #27
    Ezzel egyetértek, a fejlődés nagyban annak köszönhető, hogy továbbvisszük mások munkáját, még ha ez sokszor "lopás" formájában is történik. Ha mindenkinek mindent előlről kellene kezdeni, akkor egy helyben toporognánk.
  • totya4 #26
    Te süket, több száz gép, az nem az hogy "én" mit csinálok :) Nem office 2003, korábbi.
  • BiroAndras #25
    "Ez onnan is látszik, hogy ha a VMS minden karakteréhez hozzáadunk 1-et, akkor WNT lesz belőle."

    Hát ez aztán komoly érv.

    "Mondjuk ettől még lopás, de hát M$nél csak az nem lopás, ami sz.r és nem működik (GUI)."

    1. Minden lopás. Semmilyen technológia nem a semmiből keletkezik. Ha jól utánnanézel mindennek találsz elődjét.
    2. Nekem rendesen működik a win. De biztos csak rosszul csinálok valamit.
  • Komolytalan #24
    Ja-ja, WinNT az egy lenyúlt VMS, ugyanaz a fazon fejlesztette, csak már MS színekben. Ez onnan is látszik, hogy ha a VMS minden karakteréhez hozzáadunk 1-et, akkor WNT lesz belőle. Mondjuk ettől még lopás, de hát M$nél csak az nem lopás, ami sz.r és nem működik (GUI).
  • sh4d0w808 #23
    Nexus6: a WinNT vonal nem az OS/2 folytatása, hanem gyakorlatilag az VMS-é...
  • droland #22
    Te melyiken érzékelted ezt a problémát? És hogy kapcsolod ki? Én úgy, hogy beállítások menü/indítás munkaablakkal és elveszem onnan a pipát. Ennyi, mindíg ÍGY kapcsolom ki, és megjegyzi. Te mit csinálsz????
  • droland #21
    "máskor ha hozzászólsz valamihez, akkor nem árth ha utánanézel mihez szólsz hozzá... :)" - utánanéztem te balfék. Nem csak nálam, hanem suliban is INSTALL UTÁNI ELSŐ műveletem nekem is ez minden gépen. És nem marad úgy! - Egyébként is rühellik a kollégák - így nevezik ők - azt az oldalsó oszlopot! :) Szóval hidd el, feltelepítem, beállítom ezt azt + kikapcsolom a munkaablakot ÉS KIKAPCSOLVA MARAD!

    Ez tény, ebből én sem vagyok hajlandó engedni. De mielőtt félrebeszélnénk egymást mellett, én Office 2003 - Integrált SP2-val - Magyar PRO változatról beszélek.
  • NEXUS6 #20
    Mosthogy, nem írtál semmit és egy kicsit személyeskedtél is, jobban érzed magad?

    Na mi bánt? Akarsz beszélni róla?

    ;)
  • totya4 #19
    Na ez egy tipikus egybites diszkóláma hsz volt :) Bocs :))
  • totya4 #18
    Ez a probláma annyira ismert, hogy megtalálható az ms-nél olvasható hibajegyzékben de mint írják "ez a hiba nekik túl magas", illetve külön - nem ms patch nem ms site-ról letölthető ami ezt javítja - elvileg. Tehát nemcsak "nálunk" ha mér neked több száz gép "nálunk", máskor ha hozzászólsz valamihez, akkor nem árth ha utánanézel mihez szólsz hozzá... :)