Gyurkity Péter

Nincs többé Intel Inside

A processzorgyártó 14 év után megválik közismertté vált logójától, és a új kifejezéssel szeretné jelezni, hogy fókusza lassan elmozdul az asztali PC-k irányából, a szórakoztató-elektronikai eszközök felé.

A Reuters értesülése szerint a marketinget és a vállalat megjelenését érintő változtatások révén nemcsak az Intel Inside névtől, hanem az immár 37 éve használatos hagyományos Intel logótól is megszabadulnak, és érkezik az új „Leap Ahead” kifejezés, amely a figyelem új iránya mellett a jelentős előrelépést, szökellést hivatott jelképezni. Erről egyelőre annyit árultak el, hogy a megszokott asztali számítógépek helyett a figyelem egyre inkább a szintén otthoni használatra szánt digitális eszközök, szórakoztatói-elektronikai termékek irányába helyeződik át.

A váltás részleteiről a januárban esedékes CES 2006 kiállításon számolnak majd be. Addig is meg kell elégednünk az eddig kiszivárgott hírekkel: az Intel márkanévből eltűnik a jellegzetes, alacsony „e” betű, jön a „Leap Ahead” és nyugdíjba vonul az „Intel Inside” kifejezés. Ez utóbbi a jövőben egy marketing programot jelöl majd, amely a PC-gyártók termékeinek népszerűsítését hivatott elősegíteni, de egyéb feladata már nem lesz. A vállalat azzal indokolja a váltást, hogy a hangsúlyt szeretnék az egyes chipek helyett egész platformokra helyezni, így például a Pentium mellett jóval nagyobb szerepet szánnak a Centrino és ViiV technológia reklámozására.


Az Intel tervezett változtatásairól már novemberben megjelentek az első részletek. Akkor már tudni lehetett, hogy az Intel Inside, mint egységes logó elveszti szerepét, és az „Inside” szót az egyes processzorcsaládok nevéhez csatolják. Ekkor jelent meg először a Core Solo és Core Duo elnevezés, amely a hagyományos felépítésű és ikermagos Yonah mobil processzorokat jelöli. Szakértők véleménye szerint az átfogó változások – a legújabb részletekkel kibővülve - azt sugallják, hogy a gyártó az elkövetkező tíz évben a mobiltelefonokban, illetve a szórakoztató-elektronikában látja a növekedési lehetőséget. Ezért is helyez nagyobb hangsúlyt az asztali számítógépek helyett a platformokra és egyéb termékeire. A cég terveiről, illetve a háttérben meghúzódó indokokról a BusinessWeek közölt bővebb írást.

Az Apple Insider eközben arról tudósít, hogy az Intel megkezdte a következő generációs Power Mac számítógépek alaplapjainak tervezését az Apple számára. A lap saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy Steve Jobs cége a határidők tartása miatt fordult segítségért új partneréhez, és 2006 első hónapjaiban négy új Intel alapú Mac-et szeretne bemutatni. Ezek sorrendben az új iMac, a 15 hüvelykes kijelzővel szállított PowerBook, a 13 hüvelykes iBook, valamint a Mac Mini. A sort a Power Mac megjelenése tenné teljessé, 2006 harmadik negyedévében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #54
    Amúgy ez annyira tipikus: amikor az egyik cég elhúz pl. technikailag, a másik rágyúr a marketingre. És a birkák persze merre mennek...
  • dez #53
    Hm, Core Duo... És ezek után, ha egy AMD dobozon szerepel a "dualcore", akkor az Intel mehet perelni???
  • juniorjb #52
    Bandi adj a szájuknak!

  • BiroAndras #51
    "Az Intel meg fejleszti rendesen a processzorait, és aki meg tudja venni a cuccait az megveszi."

    Mit fejleszt? A 64-bites procikat az AMD miatt csinálta meg. A dualcore procikat az AMD miatt hozta ki. Órajelet alig növeltek évek óta. Sorra állítja le a fejlesztéseit, mert technológiai zsákutcába jutott. Teljesen új termékvonalat kénytelen kidolgozni, és hatalmas szerencséje, hogy ott van neki a Celeron M, ami tényleg jó.


    "És ha megnézzük akkor az Intel már LGA775 procikat (is) gyárt, az AMD meg inkább a Socketekre fordítja a mérleget."

    Mi van??? Hogy lehet összehasonlítani a tokozásokat???
  • BiroAndras #50
    "játsz amd vel, dolgozz intellel :)"

    Ja igen, nálunk csupa Athlon64 3000+ van. Jó, igaz, játékokat fejlesztünk.
    Egyébként ha munka alatt nem videoszerkesztést, vagy hasonló streaming jellegű munkát értessz, akkor szintén AMD-t érdemes venni. Az Office-nak tök nyolc hogy milyen procid van, viszont az AMD olcsóbb, és kevesebbet fogyaszt.
  • BiroAndras #49
    "olcso kisgépet megveszi apuka karácsonyra"

    Sajna az olcsó kisgépekbe még mindíg fos celeront raknak, hacsak nem direkt AMD-t kér az ember. Bár most már talán változik a helyzet.


    "Van itt valaki aki probálta már mindkettöt ?"

    Jelen. Nekem az AMD jobban tetszik. Mellesleg ha egy hangyányit értessz a témához, akkor el kell ismerned az AMD technikai fölényét (integrált mem. vezérlő, rövidebb futószalag, sokkal jobb dualcore architektúra).

    "Azonos teljesitményen ?"

    Azonos telejsítményen szerintem pont egyformán teljesítenek...
    Az azonos árúakat nézve (aminek egyedül van értelme), az AMD vezet.
  • juniorjb #48
    Csáá emberek!
    Nem nagyon akarok sem AMD-vel sem Intel-el fikázni. Attól függ ki mire akarja használja a PC-t (ez sztem világos azoknak akik Photoshop-oztak, Premiert vagy Catias-t nyomtak[nak] ill. épp gammát tolnak).
    De a cikkel kapcsolatban idézem: "Nincs többé Intel Inside", akkor az mia makkom ott minden SZÉP kis logo-n? Az inside™ még mindig ott van, nem azt írja hogy pl. mács bedör, még mindig ott wan. Csak talán nem a régi helyén. Lol
    Javítsatok ki ha nincs ott, mert már lehet hogy nem látok 16h monitor skubizás után.
    ... külben is új év, új logo. lesz ez így máshol is.
  • JTBM #47
    Ma már AMD-vel dolgoznak szívesebben az emberek, mint már írtam, a közepes szerverek (2-8 duálmagos proci + 4-16GB RAM + egyebek) magasabb teljesítményű fele AMD-s, az alacsonyabb (és olcsóbb...) pedig Inteles. Az Intelnek a mai napig nincsen igazi duál magos procija, csak egy olyan tákolmánya, ahol egy tokba kettő procit tettek, ami pedig nem jó, rengeteg okból. Az AMD már eleve duál procinak tervezte a Athlon 64-et.

    Az egyetlen alkalmazás, ahol az Intel jobb a video és a hang tömörítés. De ki a fene csinálja azt egész nap??? De már az Office, az adatbázis kezelés, a programírás, a játékok mind gyorsabbak AMD-n.

    Nekem AMD A64 3000+-om van, már másfél éves és ma is ugyanannyiért árulják, mint amikor megvettem. Pedig szeretném upgradelni a gépem egy AMD A64 X2 3800+-ra, csak annyit nem adok ki egy procira, mint amibe most kerül...

    Nálam majdnem mindig 4 progi fut + virusirtó + firewall + egyebek, a gépem biztosan kihasználná a dualmagos procit...
  • lindemann #46
    A játsz amd-vel dolgozz intellel nem rossz szöveg,, de különben ki az akinek annyira fontos, hogy pl. 1 óra alatt ír meg egy dvd-t pentiummal, vagy 1 óra 5perc alatt athlon 64-el... szoval.. mivel athlon ráadásul sokkal jobb játékra..
    vegyetek athlont :)
  • Molnibalage #45
    Na, akkor tessék kinyitni a Gamestar 2005/1 -es számát és elolvasni a procitszteket.Az Athlon64 2800+ is gyorsabb volt (5-10%) a P4 3.4GHz-nél Doom3-mal, Far Cry-jal és CS-el tesztleve. Athlon64 3400+ a Doom3 25%(!)-kal volt jobb azonos cuccokkal futattva. (Sapphire Toxic X800 Pro 256MB, 512MB RAM.)