SG.hu

Jönnek a Viiv technológiás PC-k

A következő generációs PC platformhoz hangolt formátumú tartalom biztosítja a filmek, televízió, zene, játékok és fotók még könnyebb kezelhetőségét.

A hamarosan bevezetendő Viiv technológiás PC platformokkal egyidőben az Intel elindítja széleskörű, internetes, on-demand digitális tartalomszolgáltatását is, mely számos formában elérhető lesz, lehetővé téve ezáltal, hogy minden család maga döntse el, miképpen használja ki a digitális szórakoztatás nyújtotta lehetőségeket - a nagyméretű otthoni televízión, hordozható számítógépen vagy éppen egy mobil eszközön.

Az Intel több, a film-, és zeneiparban működő, televíziós, számítógépes játékfejlesztő és fotószerkesztő céggel működik együtt világszerte. A vállalat bejelentése szerint már több mint 40 partnere teszteli és vizsgálja a szolgáltatásokat és szoftveralkalmazásokat, hogy megvalósítsák a digitális szórakoztatásban elérni kívánt célokat. Az Intel Viiv technológi az otthoni digitális szórakozás élményének növelésére hivatott, 2006 első negyedében lesz elérhető. A következő év folyamán a hitelesített tartalomszolgáltatók, alkalmazások száma olyan mértékben nőni fog, hogy így már magában foglalja a hitelesített személyes és hálózati média eszközöket, mint hordozható média lejátszókat, digitális média adaptereket, digitális televíziókat, DVD lejátszókat és routereket is.

Kevin Corbett, az Intel digitális otthonért felelős alelnöke szerint az internet állandó rendelkezésre állása, globális jellege, és a már jelenleg is üzemelő, szélessávú kapcsolattal rendelkező PC-k milliói világszerte alapvető változásokat hoznak a digitális szórakoztatás világába. "Az Intel úgy kívánja felgyorsítani ezt a folyamatot, hogy szoros együttműködést alakít ki a vezető digitális tartalomszolgáltatókkal. Nem pusztán arról van szó, hogy Intel Viiv technológiás PC-ket kapcsolunk TV készülékekre. Lehetőség nyílik a legfrissebb filmek azonnal otthoni megtekintésére, saját zenei mixek készítésére, közös online játékra, vagy éppen családi fotók és videók bemutatására - és mindezt "egyetlen pultnál" megkaphatjuk.

Az Intel biztosítja a mérnöki hátteret, az eljáráshoz és a hitelesítéshez szükséges eszközöket a tartalomfejlesztők, -szolgáltatók, portálok, szoftverfejlesztők és eszközértékesítők számára, hogy a tesztelt és hitelesített, internet alapú tartalomszolgáltatások és szoftveralkalmazások olajozottan működjenek az Intel Viiv alapú PC-ken. A kompatibilis tartalmak és alkalmazások teljes képernyős üzemmódban futnak és távirányítóval irányíthatóak.

Az Intel és ezen szolgáltatók együttműködésének célja az is, hogy hordozható média lejátszóra is - mint a Creative és a Dell termékei, amik szintén hitelesítve lesznek az Intel Viiv technológiás PC-vel való kapcsolódásra - letölthetőek legyenek a tartalmak. Az összes hitelesített eszközön, szolgáltatáson és alkalmazáson feltüntetett azonosító: "Enjoy with Intel Viiv technology" megkönnyíti majd a vásárlók tájékozódását 2006 második felétől a személyes és prémium tartalomszolgáltatások, alkalmazások és eszközök együttműködhetnek az Intel egy olyan szoftverével, ami lehetővé teszi a tartalom otthoni hálózaton keresztüli megosztását más Intel Viiv kompatibilis eszközzel. Globális, on-demand szórakoztatás az Intel Viiv technológián alapuló személyi számítógépeken

A ma bejelentett tartalomszolgáltatások és alkalmazások a világ számos pontján lesznek elérhetőek. Ez, a tartalmat a fogyasztókhoz közvetlenül eljuttató szolgáltatásokat jelent, valamint olyan megoldásokat, amelyek segítségével a szoftvergyártók gyorsabban bocsáthatnak Intel Viiv technológiával kompatibilis tartalmat a piacra. Közülük néhány céggel az Intel a jövő évben elérhető promóciós ajánlatokon és tartalmakon dolgozik az Intel Viiv technológián alapuló PC-tulajdonosok számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #2
    Nem lenne baj, ha az Intel inkább azzal foglalkozna, hogy hogyan csökkentse a Processzorok fűtési teljesítményét, mert lassan a PC-k által villamos fűtés lesz a lakásokban ami meg elég drága, nem beszélve arról a sok veszélyes akkumulátorról amit a szünetmentes tápegységek "kitermelnek", meg a PC házakba kerülő egyre drágább, egyre zajosabb egyre brutálisabb hűtőkről.
  • szombi #1
    utópia