SG.hu

200 internetszolgáltató van Magyarországon

2005 harmadik negyedévében a mobil-előfizetések száma túllépte a 9 milliót, a vezetékes vonalak számának csökkenése pedig folytatódott. Növekedett az internet-előfizetések száma, valamin bővült a szélessávú internetet előfizetők tábora.

A Központi Statisztikai Hivatal friss közleménye szerint a mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 128 ezerrel bővült, s a negyedév végén túllépte a 9 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma és aránya tovább csökkent ebben a negyedévben is. Az előző év azonos időpontjához képest az előfizetői állomány 710 ezerrel, 8%-kal lett nagyobb. A növekedés éves üteme a piac lassú telítődése miatt mérséklődik. A 100 lakosra jutó mobil-előfizetések száma a negyedév végén 89,7 volt.

A mobilhálózatban a negyedév folyamán 18%-kal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. Ennél is nagyobb mértékben, 26%-kal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre 2005 III. negyedévében a mobilhálózatokban átlagosan 274 percnyi beszélgetés jutott, egy hívás átlagosan 1,6 percig tartott. Az egy évvel korábbi időszakhoz képest az átlagos beszédidő növekedett.


A vizsgált időszakban a vezetékes és az ISDN-csatornák csökkenése tovább folytatódott. Szeptember végén - előzetes adatok szerint - 3,5 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 93 ezerrel kevesebb, mint 2004 azonos időpontjában és 41 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedév végén. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a negyedév végén 34,4 volt, kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ISDN-vonalak aránya a vezetékes előfizetéseken belül változatlanul 17%.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma 9%-kal csökkent az előző év III. negyedévéhez képest. A kezdeményezett hívások időtartama ennél kisebb ütemben mérséklődött. Az egy vezetékes vonalra jutó hívások időtartama 667 perc volt, ez majdnem megegyezik az előző év azonos időszakára jellemző adattal. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,2 perc, internethívások nélkül 2,7 perc volt. Miközben egy év alatt a beszélgetések száma - internethívások nélkül - 7%-kal csökkent, a hívások időtartama majdnem 10%-kal nőtt. Ez azt jelenti, hogy az árak esése és a különböző akciók miatt kevesebb alkalommal, de hosszabb ideig beszélgetnek az emberek. A vezetékes vonalról kezdeményezett internethívások száma és időtartama is 29%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.


2005 III. negyedévében az internetszolgáltatók száma 200 volt, 105-tel több, mint egy évvel korábban. Az internetszolgáltatási piac erősen koncentrált, mivel az előfizetések 90%-át 17 cég mondhatja magáénak. 2005 harmadik negyedévének végére az internet-előfizetések száma meghaladta a 832 ezret, 22%-kal volt több, mint az előző év azonos időpontjában, és 6%-kal, mint az előző negyedév végén. Az internet-előfizetők körében a (már 2004-ben is zajló) jelentős szerkezeti átalakulások ebben a negyedévben is folytatódtak. A szélessávú (kábel- és xDSL-) internetelőfizetések aránya már kétszer akkora, mint a kapcsolt vonali és az ISDN-előfizetéseké összesen.


Az összes előfizetéseken belül 2004 III. negyedévéhez képest tovább csökkent a modemes, az ISDN-vonali, illetve a bérelt vonali, ugyanakkor tovább növekedett az xDSL, a kábeltévés és a vezeték nélküli előfizetések aránya. Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a harmadik negyedévben meghaladta a 16 milliárd forintot, 42%-kal volt több az egy évvel korábbinál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #7
    Hmm, és szegény voip telefon még sehol nincs... Lehet, hogy a skype szépen át is fogja ugratni azt a technológiát (ld. céges szélesszájú bérelt vonalak).
  • gregor #6
    200 ezren még mindig modemmel neteznek,hát nem semmi!
  • Fenjoy #5
    értem és köszi az infot
    :)
  • shabba #4
    USA-ban a helyi hívás ingyenes, és mivel a netes behívás jellemzően egy közeli primer központba történik így az is. Persze azért ennek az ára benne van az alapdíjban, ami épp ezért $25-30. És ugye azt mindenki fizeti, az is aki nem netezik, az is aki már broadband. Szerintem idehaza hasonló konstrukciónak nem lenne kirobbanó népszerűsége, hisz már a 3400Ft-os alapdíjat is sokallják az előfizetők.
  • Fenjoy #3
    ez okés, de én ugy tudom, hogy USA-ban ingyenes a modemes elérés, még itthon lovés nemde?
  • shabba #2
    Az a 200ezer csak a regisztrált modemes aki fizetős netcsomaggal rendelkezik. A freenet szolgáltatókat használó cirka hasonló számosságú tömeg ebben a statisztikában sosem jelent meg mivel róluk nincs hivatalos adat.

    Egyébként még a fejlett nyugati országokban is megvan egy 30-40%-os modemes részarány, ami ott akár milliós tömegeket is jelenthet a jóval nagyobb népesség adat miatt.

    Az össz internetezők számához viszonyított broadband arány terén nem vagyunk elmaradásban. A gond inkább a népességhez arányosított elterjedtségi mutatók körül van.
  • Fenjoy #1
    komoly azért hogy még 200.000-es tömeg modemezik...ennyit a nagy árversenyekről (DSL)...meg etc
    :)