Gyurkity Péter

Új operációs rendszeren dolgozik a Microsoft

A szoftvercég teljesen az alapoktól építi fel beágyazott rendszerekbe és szerverekbe szánt mikrokernel operációs rendszerét, amely a megbízhatóságra helyezi a hangsúlyt.

A Singularity kódnevű operációs rendszer fejlesztéséről a Slashdot számolt be, igaz, néhány információ már korábban hozzáférhető volt. Ezek közé tartozik a channel9 által készített videóinterjú Jim Larusszal és Galen Hunttal, akik már jó ideje a projekten dolgoznak. A cél egy olyan teljesen új, az alapoktól induló szoftver kifejlesztése, amely megállja a helyét a beágyazott rendszerekben.

Az operációs rendszer méretére jellemző, hogy jelenleg mintegy 300 ezer sorból áll. A legnagyobb részét C# nyelven írták, a többit pedig ennek közvetett leszármazottján, amelyet Sing#-ként említenek (azért közvetett, mert a Sing# a Spec# után következik a sorban). "A Singularity nem Windows. Minden egyes sort teljesen új alapokra helyeztünk" - erősítette meg Hunt az interjúban.

A fejlesztés során nagy hangsúlyt helyeztek az egyes részek közötti függőségek csökkentésére, illetve a mikrokerneles megoldás életképességének bizonyítására. Ez utóbbi nem mérete miatt mikro, hanem azért, mert szinte csak a kommunikációhoz szükséges részeket foglalja magában - előnye a primitív felépítés, és a rendszer terhelésének minimalizálása. A Singularitiben minden folyamat úgynevezett Software Isolated Processzekben (SIP) zajlik, amelyek az izolációt, az elkülönítést hivatottak biztosítani. Erről bővebben a Microsoft kutatói részlegének weboldalán olvashatunk, ahol többek között egy 44 oldalas kutatási jelentés is megtalálható.

A Singularity nem az első mikrokernel-alapú operációs rendszer, hiszen maga Hunt a Microsoft Watchnak adott interjúban a Xerox PARC rendszerekre kifejlesztett Cedar-nak tulajdonította az úttörő szerepet. A meglepő az, hogy a Microsoft egy teljesen új, az eddigiektől eltérő projektet indított, amely semmilyen rokonságot nem mutat a Windows-vonallal. Ennek első eredményei máris megmutatkoztak: a 35 fős kutatócsapat tapasztalatait a többi részleg is igyekszik a maga számára hasznosítani, így például a Windows részei közötti függőségek csökkentésén dolgozó Core Operating System Division (COSD), illetve a biztonságért felelős csoport.

A projekt tehát egyértelműen a beágyazott rendszerek, illetve némiképp a szerverek piacát célozza meg, azonban akár az asztali Windowsoknál is hozhat bizonyos újításokat. Mindez azonban még meglehetősen képlékeny, és az elvont technikai részleteken kívül nem sok mindent tudhatunk meg a fejlesztésről. Ennek előrehaladtával derül majd csak ki, hogy pontosan milyen szerepet is tölthet be az említett területeken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #98
    Nekem van fönt NOD32 és Kerio Personal Firewall, és nem okoz egyik se érezhető lassulást. Mondjuk a víruskereső nem létszükséglet, ha az ember vigyáz magára, a tűzfal meg végképp minimális erőforrást igényel.
  • droland #97
    "meg érezhetően lassítja a gépet."

    Biztos arra gondolt, hogy SEMMILYEN védelmi szoftvert (antivír, tűzfal) nem ajánl windows alá, mert ugye az lassítja a gépet.

    Hát... ezen is el lehet gondolkodni, hogy mi alapján gondolja :)
  • BiroAndras #96
    "Nem hangzik jól a microsoft meg a tüzfal együtt."

    Komoly szakmai érv.

    "Meg a biztonsági sz@rság sem ami az sp2-nek a hülyesége."

    Nem azt reklamálta mindenki évek óta, hogy nem elég biztonságos a win?
    Hát most alapból megköveteli a firewall+antivir+update kombót, és ezzel szépen rákényszeríti az átlag júzerre a biztonságot. Ráadásul nem csak MS szoftvert fogad el.
    Aki meg elég advanced júzer, az könnyedén kikapcsolhatja az egészet.

    "Attól nem lesz nagyobb a biztonság, mert a M$ azt mondja."

    Attól lesz, hogy van firewall+antivir+update, és az win erre figyelmeztet.

    "meg érezhetően lassítja a gépet."

    Én nem érzem. Mit lassít, hol?
  • droland #95
    "meg érezhetően lassítja a gépet."

    Hát igen :) Norton, McAfee és társai futás közben mintha nem is lennének
  • DanyyX #94
    Nem hangzik jól a microsoft meg a tüzfal együtt.
    Meg a biztonsági sz@rság sem ami az sp2-nek a hülyesége. Attól nem lesz nagyobb a biztonság, mert a M$ azt mondja. meg érezhetően lassítja a gépet.
  • kbupdate #93
    LADA egy fasza autó volt szerettem én is, de hogy 4ever...

    Ez az SP2 beszólásod aztán tuti volt...
  • BiroAndras #92
    "amikor először megláttam SP2-t azt mondtam az felejtős, mert sz@r."

    Ezt milyen advanced logikával sikerült kiszámolni?
  • DanyyX #91
    De szép, hogy nem vitáztok

    Miven én nem vagyok programozó se, meg nem is értek hozzá, nem tudok értelmesen hozzászólni, mert jön néhány ember, aki jobban ért hozzá és elmondja, hogy Windows istenkirály fasza oprendszer.

    Én csak annyit látok belőle, hogy nap mint nap használom elég sok feladatra (Net, CAD, Játék, stb.) Annyi jött le az egészről, hogy ha egy hangyaf****sznyi logikája van az embernek, akkor egy normálisan működő rendszert lehet belőle összehozni ami nem lesz agyonpakolva vírussal meg nem lesz fullosan instabil. Jah, 1,2éve megy a winem, amikor először megláttam SP2-t azt mondtam az felejtős, mert sz@r. NINCS SP2-m és semmilyen vírus, meg csunya féregprogram nem bántja a gépemet.

    Szal a felhasználón nagyon sok minden múlik.

    Amúgy régóta használom a win-t és szerintem szar.
    Használtam már más OS-t is az meg jobb volt.
    Ez az én személyes véleményem. Ennyi.
  • Caro #90
    Akkor kössünk fogadalmat!
    Hogy nem vitázunk. És ha valaki elkezdi, akkor jól leküldjük.
  • kbupdate #89
    Szerintem se legyen vita Linux vs MS IE vs FF stb. Úgyse fogtok meggyőzni, én se senkit... Csak idegesítjük egymást. De sajnos mindig van 1-2 jó képességű, aki "beszól".