Specker Balázs

Megérkezett a videós iPod

Az Apple végre bejelentette legújabb modelljeit, melyek 2,5"-es képernyőjükön már videólejátszással (kisfilmek, mozgóképes podcast adások) is megbirkóznak. A konferencián a lejátszókhoz az új iMac G5 számítógép társult.

Az újdonságok között a legújabb iMac, illetve a megújult iTunes is helyett kapott, amely immár videoanyagok, TV műsorok és mozifilmek letöltésre is alkalmas lesz - olvasható az Apple oldalán. "Az iPod igazi kasszasiker volt, itt az ideje, hogy folytassuk ezt a hagyományt" - vezette be Steve Jobs, az Apple elnöke, az új, videót is támogató MP3 lejátszó bemutatóját. "Igen, videót is lejátszik"- tette hozzá, cinikusan.

Az új modellek, fekete, illetve fehér színben lesznek kaphatóak, 2,5 inches kijelzővel 20, valamint 60 GB-os verzióban, 299 dolláros (körülbelül 60 ezer forint), illetve 399 dolláros (körülbelül 80 ezer forint) áron. Az cég ígérete szerint az új eszközökön akár 15 ezer zeneszámot, 25 ezer fotót vagy 150 órányi videot is tárolhatnak majd a szerencsés tulajdonosok.
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az új iPod irányítása is az Apple egykezes navigációt is lehetővé tevő, Click Wheel tárcsájával történik de a megnövelt méretű színes kijelzőnek és az újratervezett grafikájú menürendszernek köszönhetően állításuk szerint ez még kényelmesebbé válik. A külön megvásárolható kiegészítőkkel - mint például az univerzális Dock és távirányító - az iPod illeszthető gyakorlatilag tetszőleges otthoni HiFi vagy videó rendszerhez. Az új 30 GByte-os modell akkumulátora akár 14, míg az új 60 GByte-os modell akár 20 óra mobil üzemidőt is biztosít, a használat módjától függően.

Jobs a konferenciát az iMac G5 számítógép bemutatásával kezdte, amely több mint egy centiméterrel vékonyabb mint elődje, ugyanakkor 15 százalékkal könnyebb is. A 17-inhes 1,9 GHz-es modell 1299 dollárba (köülbelül 260 ezer forint) fog kerülni, míg a 20-inches kijelzővel ellátott, 2,1 GHz-es változat 1699 dollárért (körülbelül 340 ezer forint) lesz elérhető. A iMac asztali gépeket beépített álló- és mozgóképet rögzítő iSight webkamerával és egy új Apple távvezérlővel szerelik fel, mellyel akár 9 méter távolságból is vezérelhetjükk zenéinket, a videók lejátszását valamint a fényképek megjelenítését.

Mindkét modell alapkiépítésben tartalmaz SuperDrive meghajtót, mely alkalmas DVD lemezek írására és saját DVD filmek készítésére. Az 533 MHz-es DDR2 SDRAM tár akár 2,5 GByte-ig bővíthető, a merevlemez kapacitása választható akár 500 GByte-ig is, a PCI Express ATI Radeon X600 vezérlő pedig 128 MByte saját memóriával bír. A csatlakozási lehetőségek terén a 10/100/1000Base-T Gigabit Ethernet hálózati kapu, az 54 Mbps sávszélességű AirPort Extreme vezeték-nélküli hálózati csatoló, illetve a beépített Bluetooth 2.0+EDR illesztő érdemel emíltést. Ezt egészíti ki összesen 5 USB kapu (melyek közül három USB 2.0) és két FireWire kapu. Az új iMac G5 modellek tartozéka a Mighty Mouse, mely programozható gombokat és többirányú pörgetőgolyót is kínál.

Az új iMac és iPod termékek egyértelműen a nappaliba történő betörést jelképezik, amelyet a Microsoft is igyekezett már megcélozni Media Center számítógépeivel. Azonban a két óriáscég közötti alapvető technológiai különbségek még mindig észrevehetőek. Míg a Media Center PC-k közvetlenül a tévére csatlakoztathatóak, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy a TiVo digitális videofelvevőkhöz hasonlóan televíziós műsorokat vehessenek fel, addig az Apple-nél ez a lehetőség továbbra sem adott. A legtöbb új Macen illetve most már az új iPodon is található tévé kimenet, ám bemenettel továbbra sem nem látták el őket - fejtegette a PC World.

Az öt héttel az iTunes 5 megjelenése után nyilvánosságra hozott új "videós" iTunes online boltban 1.99 dollárt (körülbelül 400 forint) kell fizetni a nem másolható videoklipekért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lowdog #33
    nekem nagyon regi, 3. gen iPod 40GB-om van, a korabbiakat azert nem sirnam vissza, de ez nagyon jo.
    a szines kijelzo nem nagyon erdekelt meg a fotok sem, ez a video-dolog sem rossz, de ha valtanek az a nagyobb HDD miatt lenne (60 de inkab 80GB) - vagy ha ez tonkremegy :)

    jol olvastam a cikkben hogy van video kimenet rajta? szerintem ez fontos, ugyanis en sem elsosorban a a fejhallgatoval hallgatom a zenet, hanem kocsiban, otthon rakotom a hifire... jo, mert barhova megyek minden nalam, akarmit is legyen kedvem hallgatni... :)
  • Hegyikecske #32
    áhh ipod... Pont az egyszerűségével győzött eddig, és váltig állítgatták nem is fogják emgváltoztatnia véleményüket... na ennyit ér az ipod, engedett a piaci (illetve ebbe lát több pénzt), elég magabiztos egy vállalat...
  • westerneer #31
    Hát ha lenne pénzem rá biztos iet vennék, de nincs sajna :(
  • mEkLaU #30
    Pontosan igy van...nem azt mondják h már te akkor is videot fogsz használni...Nekem van egy iPod U2-m mennyi minden szart lehet vele csinálni mégiscsak zenét hallgatok rajta kizárolag...
    Utálom a demagóg embereket akik elhihetetik mindenkivel h ezek szarok aztá közük nem volt még hozzá..valszeg nem is lesz
  • mEkLaU #29
    Én például következö honapban veszek 30 gbos fekete változatot!
    Pda-t nem vennék miután rájöttem h a laptop sokkal jobb és majd május junius környékén fogok venni powerbookot ami már teljes generáciováltáson esik majd arra keresztül.
    Pda sztem azoknak valo akiknek kell egy olyan készülök viszonylag olcson amivel mindent lehet de semmiben sem igazán jo.Olyan mint a kombinált fogó
  • mrzed001 #28
    elb.sztam.

    Namégegyszer :))

  • mrzed001 #27
    majdennyiért PDA-t kapsz, 2-3x ekkora kijelzővel és lejátsza a netről letöltött 350 MB-os Xvid-eket is.

    Melyiket választanád ??


    (PDA-n elforgatja a video-t, szóval a magassága a video szélessége :)))
  • Mberke #26
    Nem normális aki azt mondja ennek nincs értelme.
    300 dolcsi, azaz semmivel nem emelték az árát. Raktak bele 20Gb helyett 30Gbot és raktak bele video lejátszást. Ami ha nem kell nem használod, még a menüt is el tudod tüntetni a beállításoknál. Vékonyabb lett és lehet fekete színben is kapni.
    Könyörgöm többet kapunk a pénzünkért és ha nem kell nem használjuk!
  • mEkLaU #25
    Sok hozzászólásra lehetne reagálni de ez vmi fantasztikus!
    Fotónézegetésre mobiltelefon.Azt a mobiltelefont nem sírod vissza, amin csak telefonálni lehetett meg sms-t küldeni?Sztem te ne ítélj el egy multimédia lejátszót amin videót is lehet nézni, ameddig telefonon nézegetesz képeket
  • smv #24
    Nekem meg egy vacak kis mp3 lejátszóm van, 14 volt, bővíthető, ami jó, mert alapból csak 256 megás. Persze szerintem bőven elég, úgyse hallgatok végig egyszerre ennél többet. Számcímeket stb is kiírja, 1 elemmel 20 órát bír (ez nálam azt jelenti, hogy 17-20 naponta cserélem az elemet). Szerintem jó vétel volt.