Gyurkity Péter

A brit szol­gál­tatóknak ki kell adniuk a fájlcserélők adatait

Egy brit bíróság döntése értelmében a szigetország öt nagyobb internet-szolgáltatója kénytelen átadni 33 fájlcserélő személyes adatait, akik több tízezer zeneszámot tettek elérhetővé a világhálón.

A British Phonographic Industry (BPI) közleménye szerint a szerzői jog megsértésével vádolt felhasználók összesen mintegy 72 ezer nóta feltöltéséért felelősek. A jelentős brit kiadókat tömörítő szövetség egy kiterjedt akció részeként határozta el magát a lépésre, amely a p2p hálózatokon zajló illegális csereberélés letörését célozza meg. Az ügyben érintett szolgáltatók két héten belül kötelesek átnyújtani a kiadók által kért adatokat, és a vádlottaktól - amennyiben bebizonyosodik bűnösségük - a bírósági eljárás költségein felül várhatóan nagy összegű kártérítést követelnek majd.

"A most kezdődő per arra emlékezteti majd a Brit-szigetek összes fájlcserélőjét, hogy még a világhálón sem bújhatnak ki a felelősségre vonás alól. Az ügyben érintett 33 személy több ezer fontnyi kártérítést fizet majd, és folytatni fogjuk hadjáratunkat azon feltöltők ellen, akik minden korábbi figyelmeztetésünk ellenére tovább folytatták tevékenységüket" - jelentette ki Geoff Taylor, a BPI főtanácsosa.

Éppen a napokban került nyilvánosságra néhány újabb részlet az előző ilyen perről, amelyben 31 személyt illettek hasonló vádakkal. A szövetség gyanúja szerint egyharmaduk olyan szülő, akinek gyermekei használták illegális célokra az internetes előfizetést, és szüleik tudta nélkül folytatták a fájlcserélgetést. Ez mindenképpen érdekes részlet, és újabb kérdéseket vet fel a felelősséget illetően.

A BPI ugyanakkor nemrég felmérést készíttetett el arra vonatkozólag, hogy hozzávetőlegesen mennyi kárt okoznak a zeneszámokat terjesztő felhasználók - a TNS kutatói által két év alatt összeállított tanulmány szerint a letöltések miatt a felhasználók 654 millió fonttal kevesebbet költöttek albumok vásárlására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blaze #9
    Ez az egész egy nagy kamu szerintem. Nem tudnak semmit se csinálni csak ijjesztgetik az embereket. Ez a legcélszerűbb, én is ezt tenném, ha valami geci kiadó lennék.
  • husika #8
    ...hogyisvanez?
    Elkövetek vmit, amit a törvények kiskapui miatt kiügyeskedek, azt a felháborodott jogvédő szerv nyomására új törvényt hoznak és VISSZAMENŐLEG(!!!) akarnak büntetni? Na ne röhögtessenek! ha holnaptól drágul a kenyér és én ma veszek öt kilót, akkor holnap kijönnek és elkérik a különbözetet az addig el nem fogyasztott fennmaradó mennyiségért? LOL
  • GabiWong #7
    Elöször 33 utána meg szépen eljutunk a nagyobb számokig, de akkor eljön a mi időnk, és vasvillára tűzzük a fejüket.
  • Kensin #6
    33 ember?
    Öhm, hány millióan használják a p2p hálózatokat?...
  • palika22 #5
    Remélem valamelyik bíró kölke is a 33 között van....... Ez volna sors iróniája........
  • pepe003 #4
    Nyasgem
  • dimenzio harcos #3
    nembaj, a buzi amerikai fbi meg cia húzzon vissza a saját gettó lyukba. az ottaniakat basztassák.
  • kartacs #2
    És tudod mi a rossz ?
    Régebben felháborodtam az ilyesmin és órákon át vitáztam ezen a témán és társain.
    Ma már csak kellemetlen fásult beletörődés maradt.
  • Laci73 #1
    Hasonló intézkedések tucatjai várhatóak majd EU-szerte, így hazánkban is. (Sőt, a nem oly régi MS-féle ügy kapcsán már hazánkban volt is rá precedens) Az emberek majd szép lassan megszokják - muszáj - hogy állandóan ellenőrizve lesznek. Kémszoftverek, marketing-ügynökségek, nyomozóirodák, bankok, és még sokan mások redukálnak majd minket adatbázisbeli számhalmazzá, bármikor elővehető és átvilágítható alannyá. Ugye szép?