Berta Sándor

Spammer céget perelt be a Microsoft és az Amazon

Közösen lép fel a spammerek ellen a világ legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata és az ismert online portál, Ennek első bizonyítéka, hogy a két cég beperelte a Gold Disk nevű kanadai vállalatot.

Állításuk szerint a Gold Disk több millió kéretlen elektronikus reklámlevelet küldött a felhasználóknak, ráadásul a közös közleményben a Microsoft és az Amazon a kanadai cég szemére veti azt is, hogy a felhasználókat becsapta, mikor úgy küldte el a spam e-maileket, mintha az emberek a leveleket az Amazon.com, illetve a Hotmail.com internetes oldalaktól kapták volna. Az Amazon ráadásul nem elégedett meg ennyivel, hanem egy Seattle-i kerületi bíróság előtt még további feljelentéseket tett ismeretlen elkövetők ellen, akik a cég képviselőjének állítása szerint hamisított weboldalak segítségével akarták kicsalni az ügyfeleiktől a személyes jelszavaikat és a hitel- és bankkártya-számaikat.

Washington szövetségi állam igazságügyi minisztere, Christine Gregoire helyeselte a két vállalat lépését, szerinte ugyanis a spammereket és a spam e-mail-küldő cégeket csak úgy lehet megállítani, ha kemény büntetéseket szabnak ki rájuk. A miniszter elmondta: örömmel tölti el, hogy két nagyvállalat képes együttműködni és együtt harcolni a spammerek ellen azért, hogy megvédjék a felhasználókat és az ügyfeleiket.

Az Egyesült Államokban a hatályban lévő törvények szerint a spammerek akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók, ám a kilátásba helyezett komoly szankciók úgy tűnik nem szegték kedvüket a kéretlen elektronikus reklámleveleket küldözgető magánszemélyeknek és cégeknek. Felmérések szerint egyébként szerte a világon a felhasználók és a vállalatok évente kereken tíz milliárd eurót költenek a spam e-mailek elleni harcra.

Szintén komoly gondokat okoznak a phisherek is, akik hamis e-mailekkel hamis weboldalakra csalják a bankok és az online kereskedőházak ügyfeleit, hogy ott a személyes adataikhoz és a hitel- és a bankkártya-számaikhoz jussanak.

Németországban a múlt hónapban először próbáltak meg phisherek ily módon egy bank ügyfeleinek személyes és bizalmas adataihoz hozzájutni. Bár számos ügyfelet sikerült a bűnözőknek csőbe húzniuk, ám a biztonsági szakembereknek szerencsére még időben sikerült megakadályozni, hogy elutalhassák a saját bankszámlájukra a kicsalt összegeket. Csak az Egyesült Államokban a becslések szerint az elmúlt 12 hónapban kétmillió ember vált phishing-támadás áldozatává. Az okozott kár összege pedig elérte a 970 millió eurót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    ojant azé nem mondk h hajjrá microfosh
  • TiTuS #2
    Hajrá Microsoft & Amazon! ;)
  • Kandurex #1
    Üssed!! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon ...