Hunter

Nukleáris hajtóművek?

A NASA nukleáris gyorsítórakéták használatán gondolkozik, mely csupán töredékébe kerülne a mai hordozórakéták üzemanyag költségének. Reménykednek, hogy a közvélemény kevésbé lesz elutasító a nukleáris rakétákkal szemben most, hogy a Bush kormány a nukleáris energia visszahozását fontolgatja. Mindemellett a nukleáris energia ellen tiltakozók szerint az új erőforrással felszerelt rakéták sokkal nagyobb veszélyt rejtenek egy esetleges baleset előfordulásakor, mint a hagyományos hajtóművek, a NASA terveit leginkább az orosz ruletthez hasonlítják.

A NASA ugyanekkor nagyon szeretné lecserélni hagyományos vegyi anyagokkal működő rakétáit, könnyebb, erősebb meghajtású rendszerűekre. "A nukleáris rendszer esélyt ad a kiadások csökkentésére" - mondta Robert Adams, a NASA Marshall Űrrepülő Központjának munkatársa. A nukleáris hajtómű lehetővé tenné egy-fokozatú rakéták pályára állítását, mivel szükségtelen lenne a hordozórakéták használata. Az uránium dioxid hasadásos reaktor felforrósítaná a fedélzeti tankban lévő hidrogént 2500 Celsius fokra, majd a forró hidrogén keveredik a kívülről érkező oxigénnel és majdnem 4000 Celsius fokon égne. Felszállás után először egy vegyi rakéta gyorsítaná fel és csak ezután kapcsolna be a nukleáris hajtómű. "Nem indulna be a reaktor, míg legalább a 10000 méteres magasságot el nem érünk" - tette hozzá.

Adams számításai szerint a nukleáris hajtóművű rakéta jóval nagyobb tolóerőt tud kifejteni, mint a hagyományosak. Emellett könnyebb is lenne, és az induló tömegének nagyobb hányadát - akár 45 százalékkal is - tudná eljuttatni az adott pályára. "A jelenlegi rendszerekkel ez alig több mint 10 százalékra tehető". Az, hogy ezek a rakéták valaha is tudnak e majd embereket szállítani még nem tisztázott. "További számításokra van szükség, ami a sugárzási oldalt illeti" - mondta Adams.

Régebben már használtak nukleáris generátorokat, mint például a Szaturnusz felé tartó Cassini szonda mely így jut elektromossághoz. Ezek a generátorok azonban nem használnak maghasadásos reaktorokat, csupán egy halom radioaktív plutónium keltette hőt hasznosítják áram előállítására. Ennek ellenére a Cassini és hasonló plutónium szállító társai is rengeteg kritikát kaptak a nukleáris energia ellenzőitől, akik megint csak azt mondták, hogy mi történne, ha egy ilyen rakéta felrobbanna az emelkedéskor vagy esetleg még a kilövés pillanatában. George Schmidt, a marshall-i Propulsion Research Center vezető helyettese szerint, ha a közvélemény megváltozna a nukleáris energiával szemben, az jelentősen megkönnyítené a NASA helyzetét. "Ráférne némi felvilágosítás a nagyközönségre," - mondta. "Ha megértenék mit is jelent a nukleáris energia, az mindannyiunk előnyére válna".

John Maise szerint, aki maga is nukleáris hajtású rakétákon dolgozik, nem lehet eloszlatni az aggodalmakat. "Legitim biztonsági és környezeti következményei lehetnek, ha az űrrepülő lezuhanna a kilövés közben," - mondta. A reaktor beindítása a légkörben szintén okozhat problémákat "Az elképzelés, hogy hasadó anyagokat juttassunk a légkörbe, még ha elenyésző mennyiségben is, nehezen adható be a közvéleménynek". Az ellenzők szerint csupán idő kérdése lenne egy baleset.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deus Ex #35
    Én azt szeretném kérdezni, hogy mi a gravitáció, és miért nem találtunk eddig az antigravitáció létezésére utaló jeleket.. vagy találtunk..?

    Ígérem, beíratozom fizika szakra. Akkor legalább nem lesz időm folyton kérdezősködni..
  • Joe #10
    Messzemenőleg támogatom az ötletet. A hasadó részeket annyira le lehet izolálni, hogy ha fel is robban, a nukleáris üzemanyag akkor sem jut ki. Pl. ha egy hidrogénbombával felszerelt ballisztikus rakéta a saját silójában felrobban, akkor sem fog megsérülni a robbanófej!!!
    A nukleáris dolgoktól való félelem a hidegháborúból származó paranoia, 100 év múlva a kocsikat is nukleáris üzemanyag fogja hajtani. (Főleg miután addigra olaj már nem lesz...)
  • Zocsi #8
    Aki atomenergiáról, és annak békés felhasználásáról akar informálódni annak javaslom az Alapítvány Trilógiát. (sci-fi)
    Szerintem érdemes lenne utat engedni a technikának is, mert a mai hajtóanyagokkal nem mehetünk távolabbra a Holdnál. Amúgy is, vigyázni fognak ők arra a robbanásra, mert a hazájuk fölött indítják majd úgyis L... :)