Spencer

RFID chipekkel a terrorizmus ellen?

Az Egyesült Államok nagy élelmiszeripari és fogyasztói termékek gyártásával foglalkozó cégei, valamint áruházai a legmodernebb rádiófrekvenciás azonosító chipekre, mint a terrorizmus elleni védekezés egyik új eszközére tekintenek.

Ezen nagyvállalatok egymással társulva egyfajta ipari szövetségként azért lobbiznak, hogy az amerikai kormányzat áldását adja az RFID (Radio Frequency Identification) chipek élelmiszerek esetében történő alkalmazására, ily módon ugyanis minden korábbinál nagyobb biztonságban lehet majd tudni a terrorizmussal immár hosszabb ideje komoly harcot folytató ország élelmiszerellátó hálózatát, illetve kereskedelmét.

A szövetség oszlopos tagjai között olyan nagy és neves cégeket találhatunk, mint például a Procter & Gamble, a Wal-Mart, vagy a Johnson & Johnson. Ezen vállalatok vezetői úgy vélekednek, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható termékeik csomagolásába mihamarabb rádiófrekvenciás elven működő miniatűr azonosító chipeket kell integrálni, ily módon ugyanis a különböző áruk útja a gyártósoroktól kezdve egészen a bevásárló központok polcaiig rendkívül egyszerűen követhető lesz. Az új technológia támogatói szerint az RFID chipek nem csak a terrorizmus elleni harcban teljesíthetnek jó szolgálatot, hanem többek közt arra is jók, hogy megkönnyítsék a gyártók, illetve a kereskedők raktár nyilvántartását. Jelenleg egy-egy leltározás hosszú órákat, esetleg napokat vesz igénybe, ezzel szemben az RFID chipek széles körben történő bevezetését követően az árukészlet a nap huszonnégy órájában folyamatosan és rendkívül pontosan figyelemmel kísérhető lesz.

Az RFID támogatói felhívják a figyelmet arra, hogy - az új technológiának hála - az ipar évente akár több milliárd dollárt is megspórolhat majd, az azonosító chipek ellenzői viszont úgy vélekednek, hogy amennyiben az RFID technológia elterjed, a gyártóknak, a kereskedőknek, a kormányzatnak, vagy éppen a bűnözőknek is lehetőségük nyílik majd arra, hogy megvizsgálják: egy-egy személy, vagy háztartás milyen termékekkel rendelkezik. Az ellenzők határozottan állítják, hogy az RFID chipek sértik a személyiségi jogokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #7
    A jó oldal: Megszünne a várakozás a pénztárnál: átsétálsz egy kapun, lehúzod a hitelkártyádat és már mehetsz is. Nincs az az extra fél óra, mint a Tesco-ban.
    Ha az ipar olcsóbban termel, az elöbb-utóbb azt jelenti, hogy olcsóbbak lesznek az élelmiszerek is, ez szintén nem egy rossz dolog.
    A személyiségi jogokat miért sértené ez? Ha az áruházak adatokat akarnak gyüjteni rólam, e nélkül is megtehetik. Ha egy magándetektív akar adatokat, akkor egyszerüen átmegy kukabúvárba és máris tudja, hogy milyen fogkrémet és kondomot használok.
    A személyiség jogos aktivisták olyanok, mint a természetvédök: Elvakult fanatikusok, akik nem látják a fától az erdöt.
  • [HUN]PAStheLoD #4
    hát igen ez kb. igy van :) most el akarsz adni valamit? Mondd hogy ez jó az arabok ellen... egyből veszik mint a cukrot!

    Vioszont a raktározásos dolog tényleg hasznos lehet!
  • HuAn82 #2
    Amerika!Intelligencia alsófokon...no comment.
  • Lacc #1
    És hogy jön ide a terrorizmus? Megnézik hogy Yemeny Yolojah Aziz mikor és hol vett zacskós tejet meg nyuszis kakót?