Hunter

Fájdalomcsillapítás csigaméreggel

Egy tengeri csiga mérge megszüntetheti a krónikus fájdalmakat. Patkányokon végzett kísérletek arra utalnak, hogy a vegyület tízezerszer hatásosabb lehet a morfiumnál, anélkül, hogy bármilyen mellékhatást vagy függőséget okozna. A Melbourne Egyetem Bruce Livett által vezetett csapata a toxint egy Conus-ból, kúposházú csigából nyerte ki. Szabadalmaztatott felfedezésüket, melyet ACV1 névre kereszteltek, a héten fogják bejelenteni.

Az emberek több mint 60 százaléka küzd időnként valamilyen hosszan tartó fájdalommal. A morfium függőséget okozó jellege ellenére számos beteg végül mégis ezt kapja, mivel nincs más hatékony alternatíva.

"Bizton állítjuk, hogy az ACV1 nem csupán meggátolja a fájdalmat, de gyorsítja a sérült idegek gyógyulását is, ami egyedülálló tulajdonság egy fájdalomcsillapító esetében" - mondta Zeinab Khalil, a csapat egyik kutatója. Mitöbb, Khalil szerint a krónikus fájdalmak minden válfaja ellen hatékonyan alkalmazható lesz.

A kutatók jelenleg kereskedelmi partner után kutatnak, hogy a vegyületet átvihessék az állatkísérletek következő fordulóján. "Hosszú út áll előttünk, az eredmények azonban azt mutatják, hogy hamar elérjük a végcélt" - mondta Khalil.

A hagyományos, patkányokon végzett kísérletek azt mutatják, hogy az ACV1 megszünteti a sérülés érzetét amint eljut az idegrendszerhez. Feltételezések szerint a fájdalomátvitelben közreműködő elsődleges idegek receptorainak blokkolásával éri el ezt a hatást. David Borsook, a bostoni Mass General Hospital fájdalommal foglalkozó kutatója egyetért abban, hogy biztatóak az eredmények. "Nagy szükség lenne valamilyen alternatívára a rák, az izületi gyulladás és a gerincsérülés által okozott fájdalmak enyhítésére, mivel a jelenlegi kezelések vagy hatástalanok, vagy jelentős mellékhatásokat okoznak" - magyarázta a kutató.


Vannak azonban óvatos vélemények is. "Senki sem talált még olyan igazán erős fájdalomcsillapítót, ami ne okozott volna függőséget" - mondat Jennifer Schneider a krónikus fájdalmak specialistája. "Azonban egy másféle mechanizmussal működő gyógyszer bebizonyíthatja hogy tévedünk, nagy könnyebbség lenne, ha az ACV1 bizonyítottan működne."

A Conus, azaz a kúposházú csiga korallzátonyokon él. Szájnyílásukat használják arra, hogy kis halakat "megszigonyozzanak" és beléjük fecskendezzék a méreganyagot, ami az idegi kommunikáció megakadályozásával lebénítja az áldozatot, kis dózisokban pedig a fájdalmat csillapítja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tompi #8
    Megjobb! Akkor csak az asszony eszik ;)))
  • Rive #7
    #5: nem fog fejfájásra panaszkodni...
    Ha jól emlékszem, az adott csiga mérge bőségesen elég több 10 ember végleges 'fájdalommentesítéséhez'...
  • Tompi #5
    Elviszem az asszonyt, hogy egyunk ilyen csigat... utana merje mondani nekem, hogy faj a feje ;)))
  • Tompi #4
    Csak kell annak vagy 5-10 ev mire a boltokban kapni lehet. De ahogy a penzehes nagyvallalatokat ismerem, iszonyu aron lehet majd hozzajutni.

    Hat nem aranyos pofon ez a termeszettol? Pont ott talaljuk meg a fajdalom ellenszeret, ahol az utobbi 20-30evben felbecsulhetetlen karokat okoztunk...
  • xtaki #2
    assunk nagy godrot az alfoldon...ontsunk bele sos vizet es termeljunk csigat...vonjuk ki a merget... :)))
  • Laci73 #1
    "Senki sem talált még olyan igazán erős fájdalomcsillapítót, ami ne okozott volna függőséget" - csakhogy ezek az anyagok a kúposcsiga mérgével ellentétben nem kimondottan az idegrendszer bénítására szolgáló vegyületek. Értem ezalatt hogy a mákgubó nem azért fejleszti az ópiát anyagokat, hogy azzal más lények idegrendszerét támadja. Az ACV1 viszont igen, éppen ezért lehet nagy sikere.