Kiadó: Ubi Soft
Fejlesztő: Xilam

Rendszer Követelmények:
Minimum: PII 266, 16 MB RAM, Win95/98
Ajánlott: PII 400, 64 MB RAM
Hasonló játékok: Day of the Tentacle
Kategória: Kaland


Néha egy játék címe mindent elárul a tartalomról, néha semmit, néha pedig teljesen félrevezető. A Stupid Invaders-re, a francia Xilam fejlesztésében és a Ubi Soft kiadásában, egy kicsit mind a három igaz. Idegenekről szól, akik lezuhannak űrhajójukkal a Földre, és ráadásul nem is túl okosak, de szerencsére a történetnek semmi köze a tipikus hollywood-i idegen támadásos klisékhez. Meglehetősen idétlen cím, de rögtön megdobja az ember képzeletét nem? A népszerű Space Goofs rajzfilmen alapuló 3D-s kalandjáték minden tekintetben meglepő és eredeti.

    
Miután egy baleset következtében öt idegen lezuhan a földre, egy elhagyatott házban keresnek menedéket, amíg megjavítják az űrhajójukat. Évek multán, miután végre sikerül megoldani a problémát, mégsem tudnak hazaindulni, ugyanis egy gonosz tudós, a kormánynak dolgozó Dr. Sakarin látómezejébe kerülnek, aki általában ittragadt idegeneken végez elvetemült kisérleteket. A prof és segédje Bolok tehát beront a házba, és egy speciális fegyverrel négy idegent rögtön "lefagyaszt", de az ötödiknek sikerül elmenekülni. Feladatunk tehát az egy szabad idegennel kiszabadítani a többieket, míg a maradék néggyel megszökni az őrült tudós laborjából.

    
Több mint 120 helyszínt járhatunk be a játék folyamán, ami három nagyobb területen szóródik szét: az elhagyatott házban, egy trágyagyárban és Dr. Sakarin Area 52 kísérleti terepén. Mind a három terület teljesen egyedi és különböző. A gyár meglehetősen depressziós hangulatú, a ház már egy teljes idegen bázishoz hasonlít, míg az Area 52 egy hatalmas labirintus, laborokkal, folyosókkal. Minden hely egyedi hangulatú, van amelyik vicces, világos és érdekes, míg mások ijesztőek és sötétek.

    
Az öt idegen - Bud, Candy, Etno, Gorgious és Stereo - a játék sztárjai. Mind az öttel játszanunk kell majd, a történet különböző pontjain, megismerve ezzel egyéniségüket, gondjaikat. Candy-nek van némi szexuális problémája, Etno a vezető, akinek a hobbija a gyümölcsök hatalmasra növesztése, Gorgious egy igazi ínyenc, míg Stereo-nak két feje van. A játékban találkozhatunk még 50 különböző nem játékos karakterrel is, közöttük a legaranyosabb és legszélsőségesebb karakterekkel, akikkel eddig találkoztam: kedvenceim a hatalmas fekete behemót, aki kiemelkedett a trutyiból és simán lenyelte az egyik idegent, illetve a robbanó csirke a trágyagyárból. Minden esetben lehetőségünk van arra, hogy elbeszélgessünk ezekkel a teremtményekkel, de ezek a beszélgetések nem igazán fontosak és nem is visznek előrébb a kalandban. Ezért aztán soha nem alakul ki igazi kapcsolat egyik szereplővel sem. A humor nagyon fontos szerepet játszik a Stupid Invaders-ben. Habár e legtöbb játék unalmas és érdektelen ilyen téren, a Stupid Invaders közben majd megszakadtam a nevetéstől. Minden beszólás tökéletesen van megírva, és folyamatos gondolkodásra késztet. Habár a karakterek is meglehetősen viccesen és gyerekesen néznek ki, a játékot mégsem gyerekeknek készítették. Sok a durva humor, mint például mikor hőseink rájönnek, hogy tehéntrágyára van szükségük, hogy beindítsák gépüket. Ezért aztán chilivel etetnek meg egy tehenet, majd az érkező végeredményt egy vödör segítségével próbálják elkapdosni...

    
A feladványok nem fogják a végletekig feszíteni a játékosok agyát, néha jól jön a logikus gondolkodás, de legtöbbször semmi útmutatást nem kapunk arról, hogy mit-miért is kell csinálni. Van, ahol rögtön rájöhetünk a megoldásra, de olyan hely is akad, ahol egyszerűen végig kell próbálgatnunk minden lehetséges megoldást. Néha egy fontos tárgy a képernyő egy sötét pontján helyezkedik el, ilyenkor kezdődhet a pixel vadászat. Arra is szükségünk lehet, hogy két tárgyat használjunk egyszerre. Itt is legtöbbször csak próbálkozással juthatunk tovább. Ez a próbálkozós dolog pedig egy idő után meglehetősen fárasztó tud lenni.

    
Talán a legidegesítőbb dolog a játékban, a karakterek elhalálozási rátája, hiába figyelünk nagyon oda, semmi sem figyelmeztet arra, hogy tilosban járunk. Minden figyelmeztetés nélkül besétálhatunk egy helyszínre, ahol valami gép darabokra szabdalja az idegenünket, majd jöhet a visszatöltés. Az elhalálozás formája meglehetősen látványos ugyan, de gyakorisága egy idő után lelombozza még a legelvetemültebb játékosokat is.

    
Első látásra úgy tűnik, hogy a játék története meglehetősen egyszerű, és kiismerhető. Szerencsére azonban pont az ellenkezője igaz. Például a játék legvégén nem egy, hanem két csavart is átélhetünk a sztoriban, amit soha nem is sejtettünk volna, hogy megtörténhet. Végig azt gondoltam, hogy tudom mi lesz a játék vége, de persze hatalmasat tévedtem. Már a legelső helyszín, az elhagyatott ház is rengeteg meglepetéssel szolgál. A fejlesztők nagy dícséretet érdemelnek a rengeteg ötletért és az eredetiségért. Grafika: A Stupid Invaders látványvilága brilliáns, éles és színes. El kell ismernem, hogy egy ponton szinte lélegzetelállító grafikával találtam magam szembe. Sokkal szebb a játék, mint amit eddig láttunk. Nincs recés kontúr és pixelezés mint eddig. Az összes jelenetet 640x480-ban előre kiszámoltatták. A dinamikus megvilágítás és a nézőpontok kiválasztása és azok váltogatása mind-mind szakavatott profikra vallanak. Az átvezető animációk és a bevágások minősége és folyamatossága tökéletes. A többi játéktól eltérően a a karakterek itt élnek, mozognak, gesztikulálnak és mutogatnak.

Kezelőfelület: A kezelőfelület egyszerű és könnyen használható. Az egér az alap irányító eszköz. Az animált kurzor mindig az aktuális helyszínnek és lehetőségeknek megfelelően változik, beleértve a mozgást, a beszélgetést vagy a tárgyak manipulálását. Ez a rendszer sokat segít abban is, hogy elöbbre jussunk, ha például a képernyő szélére visszük az egér mutatóját, kapunk néhány tippet a továbbjutáshoz, de szerencsére csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges. Bármikor felhozhatjuk a tárgylistánkat is, ami a képernyő alján jelenik meg. Itt könnyedén tudjuk a tárgyainkat szortírozni, pakolgatni, eldobni, vagy megpróbálni a már említett tárgykombinálást is. A játékállás mentése is egyszerű feladat. A 27 mentési pozícióhoz kapunk egy képet is, hogy éppen hol tartottunk a játékban. A menürendszer egyszerű és jól használható.

Játékmenet: A játékmenet élvezetes, de nem annyira magasszintű, mint a grafika. Bekerülünk egy groteszk és idegen világba, ahol a szabályok legtöbbször mégis tökéletes egészet alkotnak. Habár lehetőségünk van, hogy hatalmas helyszíneken kedvünk szerint járkáljunk, mégis lineárisan kell megoldani a játék feladványait, hogy előrejussunk a sztoriban. Ahogy a játék vége felé haladunk, találunk majd néhány olyan helyszínt is, ami inkább idegesítő, mint szórakoztató (pl. a nagy labirintus). A játék végigjátszásának ideje meglehetősen rövid, alig 20 óra, és a videóbevágások miatt ez még kevesebbnek is tűnik. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy csak egy olyan helyszín van, ahol gyorsan, időre kell cselekednünk, mindenhol máshol nyugodtan próbálkozhatunk ameddig csak kedvünk tartja. Néha szükség van arra, hogy már egy felderített helyszínre menjünk vissza, de ez nem jellemző a játékra. Nem fogunk találkozni ismétlődő feladványokkal sem. A fejlesztők folyamatosan bebizonyítják, hogy milyen hatalmas képzelőerővel rendelkeznek. Ahogy új területre jutottam, mindig kihívást és érdeklődést éreztem, nem unalmat és csalódottságot, hogy már megint ugyanazt teszik elém, mint az előbb.

Multiplayer: Mivel nincs ilyen opció a játékban, ezért ez a kritérium nem értékelhető.

Hangeffektek: A hangok szépen illeszkednek a tökéletes grafikához. A szinkron mindig a legdrámaiabban (és legviccesebben) van előadva. Ehhez jön még a háttérhangok nagyszerű elegye. Vannak olyan játékok, ahol az az érzésem, hogy már minden hangot hallottam valahol. A Stupid Invaders esetében ez nem így van. A hangok minősége is tökéletes, egyáltalán nem zajos. Nincs 3D-s hangzás, de nincs is igazán szükség rá.

Zene: A játék zenéje szintén nem okoz csalódást. Tökéletesen illeszkedik a hangulathoz és az aktuális cselekményhez. Az egyetlen darab, ami nem tetszett, a felvonókban szóló zene, de ez is csak egy jó paródiája a valódi lifteknek. Zene nélkül a játék fele ennyire sem lenne ilyen jó.

Intelligencia és nehézség: Igazából a játék feladványai nem túl nehezek, mégis az teszi őket bonyolultá, hogy a szükséges tárgyakat nekünk magunknak kell összeállítani hozzá. Szerencsére a kézikönyv sokat segít ebben, tehát aki elakad, nyugodtan beletekinthet. Ha van időnk próbálkozni, rengeteg éredekességet fedezhetünk fel a tárgyakkal kapcsolatban. A játék címében szereplő "stupid" szócska, már utal rá, hogy nem túl fényes mesterséges intelligenciával lesz dolgunk. Ami nem is baj ebben az esetben. Minden szereplőnek előre generált dolga és mondanivalója van, ami tökéletesen megfelel ebben a kategóriában.

Összegzés: A játék a Stupid Invaders-el, olyan mintha egy jó szombat délelőtti rajzfilmet néznénk. Imádom a játék butaságát és elragadó vizuális megjelenését, és nekem - pár problémától eltekintve - nagyon tetszett. Hosszú ideig nem lesz olyan játék, amiben ennyire passzolna egymáshoz a zene, a grafika és a hangok, miközben olyan humorral van megáldva, hogy folyamatos röhögésre késztet. Akik a komoly feladványokat vagy a jó mesterséges intelligenciát szeretik egy játékban, valószínűleg nem lesznek megelégedve, de higyjétek el, mindenki más nagyon jól fog szórakozni a Stupid Invaders-el.