Gyurkity Péter

A Chrome messze a legsebezhetőbb

A rövidebb pályafutás ellenére is több a rés a Google böngészőjén.

A népszerű böngészők versenye az Internet Explorer visszaszorulása és nyugdíjazása után is folytatódik, az utóbbi időben azonban a Microsoft új megoldása, az Edge nyomult előre. Eközben európai fogyasztóvédők támadták a Chrome-ot, most pedig ez utóbbi szoftver nyerte el az első helyet, ezúttal egy nem túl pozitív hangvételű összehasonlításban.

Az AtlasVPN tette közzé a napokban saját munkájának eredményeit, amelyek egyértelműen a Chrome sebezhető jellegét hangsúlyozzák ki. Először az idei évben nyilvánosságra hozott biztonsági rések számait sorolják fel, amely egyértelműen a Chrome fölényét (jelen esetben inkább hátrányát) mutatja, hiszen a Google megoldása idén eddig összesen 303 sebezhetőséget mutathatott fel, miközben a második helyen álló Mozilla Firefox 117, a harmadik helyre alkalmas Microsoft Edge pedig 103 esetben bizonyult támadhatónak. A negyedik helyen a Safari áll mindössze 26 réssel, az ötödik pedig az Opera lett, kereken nulla esettel.

Az összehasonlítás kapcsán rögtön megjegyezhetnénk, hogy a lista tulajdonképpen a népszerűségi rangsort, annak pozícióit tükrözi, vagyis minél többen használnak egy bizonyos szoftvert, annál több sebezhetőséget hoznak nyilvánosságra annak kapcsán. Mindenképpen fontos szempont azonban, hogy a rivális böngészők jóval hosszabb pályafutásuk ellenére is kevesebb biztonsági rést mutatnak fel, mégpedig abszolút értelemben is. A Chrome esetében ugyanis már csaknem 3200 ilyen sebezhetőséget sorolnak fel, a Firefox 2400 alatt áll, a Safari 1200 alatt van, az Edge alig haladta meg a 800-at, az Opera pedig 400-nál is kevesebb réssel büszkélkedhet. Mindez azt mutatja, hogy a Google fejlesztése valóban a legrosszabb eredményt érte el, ezen pedig változtatni kellene.

Mint mindig, a rések mielőbbi befoltozása, a problémák elkerülése érdekében a gyors és rendszeres frissítést, valamint a kiegészítők óvatos használatát ajánlják a felhasználóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #5
    ezt a rész nem értem: "de a Google kém moduljában nem fognak évi 200 sebezhetőséget találni, az ötlet is nevetséges"

    szerintem a zárt rendszer továbbra is melegágya a hibáknak. Mivel a forráskódot nem lehet átnézni, ezért csak belsős vagy külsős fejlesztő fogja megtalálni. A nyitott kódban meg bármilyen fejlesztő matathat. Továbbá a FireFox-ot és az Edge-t együtt elég sokan használják. Biztos, hogy bennük is keresnek hibákat. Azt is el tudom képzelni, hogy többen, mivel nyitott. Bárki keresgélhet.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    A Chrome a legnépszerűbb, ezért sokkal több ember gyakrabban keres és talál sebezhetőséget. A Chrome is Chromium kódra épül, igen zárt forráskódú, de a Google kém moduljában nem fognak évi 200 sebezhetőséget találni, az ötlet is nevetséges, amit meg Chromium-ban javítanak, azt Chrome is nagyon gyorsan megkapja.
  • Macropus Rufus #3
    Az Edge az open-source motort használja. A Chrome-ban 303 sebezhetőséget találtak idén, az Edge-ben103-at ami nem mutatja a 90+%-os egyezést. Ez a jelentős eltérés lehet azért van mert egy open-source kódban lévő hibát hamarabb ki lehet bökni, mint egy full zárt kódban, mint amilyen a Chrome saját motorja.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2022.10.11. 16:54:49
  • Gabo #2
    Mert mondjuk az Edge és a Chrome is ugyan arra a motorra épül? (Ezt az eredeti cikkben említik is, csak ide valahogy nem lett átvéve...)
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Senki sem használja az Operát, így a sebezhetőségeket sem derítik fel. Mondjuk ez az egész hülyeségnek tűnik nekem, hiszen az Edge és a Chrome sebezhetőségeinek 90+%-a megegyezik.