Gyurkity Péter

24 százalékot ért el a Windows 11

Az operációs rendszer a játékosok csaknem egynegyedét hódította meg, még az előd vezet.

A Steam hivatalos adatbázisának eredményei, azok változása kapcsán két hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy továbbra is lassan terjed a Microsoft legújabb operációs rendszere, azóta azonban az is egyértelművé vált, hogy 3 évente számíthatunk új verzióra. Most ismét frissültek a Steam adatai, amelyek a lassú terjeszkedés folytatását mutatják.

A hivatalos oldalon közzétett friss számok szerint a Windows 11 a játékosok által használt konfigurációk 23,78 százalékán futott, legalábbis augusztusban. Ez újabb szerény növekedést mutat, ami viszont nagyon jó hír a redmondi cégnek, hiszen júliusban kisebb visszaesést láthattunk az összesítésben. A növekedés tehát folytatódik, bár ennek üteme nyilván továbbra is elmarad az illetékesek által kívánt szinttől, azt pedig még megjósolni sem tudjuk, hogy a jelenlegi generáció mikor válik majd egyeduralkodóvá. Egyelőre továbbra is a közvetlen előd, a Windows 10 vezet, ezen szoftver részesedése 73-ról csökkent 69 százalékra, miközben 2,6 százalék továbbra is kitart a hivatalos támogatást immár nélkülöző Windows 7 mellett, további 2,5 százalék pedig a macOS mellett döntött – a Linux aránya alig 1,27 százalék, ez a platform tehát a futottak még kategóriájába tartozik.

Ami a játékosok által felhasznált hardvert illeti, ezen a téren, pontosabban a központi processzoroknál a tábor kétharmadát viszi el az Intel, a legnagyobb arányban pedig a hat- és négymagos megoldások vannak itt jelen – e két utóbbi csoport együttesen kétharmadot teszi ki. A grafikus kártyáknál az nVidia 76 százalékos részesedést mondhat magáénak, vagyis az AMD kénytelen megelégedni 14,7 százalékkal, miközben az Intel (nyilván az eddig piacra dobott integrált fejlesztéseivel) 9 százalék alatt maradt. A felbontásoknál egyértelműen az 1080p a legnépszerűbb, szintén kétharmados uralommal, a memóriánál pedig a 16 GB-os kapacitás vezet durván 51 százalékkal.

A Valve minden hónapban közzéteszi a legújabb számokat, ezeket továbbra is figyelemmel követjük majd, hiszen a felmérés betekintést enged a szélesebb körben használt hardver összetételébe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #6
    Szerintem ez nem jószándék, hanem problémamegelőzés. A sebezhető rendszer, a lassú, és instabil rendszer a Microsoftnak sem jó, ezzel pedig pl. megelőzhetnek néhány pert. De nem véletlenül nem reklámozzák, hogy miért van a Win11-nek ilyen CPU követelménye, mi lenne, ha szétkürtölnék, hogy a 8. generációnál régebbi Intel proci + Windows 10 kombó a legoptimálisabb hekker-/krekkercélpont (nyilván az elavultabb rendszerek után, de azokat már nem támogatják). :D

    Plusz pl. azért sem jószándék, mert valószínűleg a Microsoftnak van abból haszna, hogy mindenkit proci-/gépvásárlásra késztetnek. Csak van egy olyan oldala is a dolognak, hogy szép csendben próbálják szőnyeg alá söpörni a retket. :D Persze csak feltételezés. Viszont azért elég feltűnően komoly követelmény, hogy 4-5 évnél régebbi CPU-t nem támogat a 11, ami furcsa, plusz ott a már említett "véletlen" egybeesés.
  • Gabbbbbbbbbbbb #5
    "mert elég furcsa egybeesés, hogy pont annál a processzor generációnál húzták meg a határt, amelyik generációban elkezdték hardveresen javítani ezeket a sebezhetőségeket. "

    Szerintem nincs benne semmilyen jó szándék. Amennyiben a részvényesekkel nem kellett volna valahogy megetetni a bebukott CoreOS-t, akkor nem is létezne a W11, sem az ostoba hardver követelményei. A Spectre and Meltdown féle sebezhetőségek szoftveres javításai elég jók, (na nem a W7 alatt viccjavítás) ezen sebezhetőségek gyakorlati kihasználhatósága a mai napig vita tárgya, a sebezhetőség elleni mitigációk OS-ben és böngészőben elég kell legyenek mindenkinek. A hardveres megoldások a hasonló sebezhetőségek ellen pedig eléggé a gyerekcipőben járnak még, akkor most 3 év múlva megint új processzoroknál húzzák meg a határvonalat? Na ne már!

    Inkább a Windows Defender-t kellett volna reszelgetni, mert a közhiedelemmel ellentétben egy nagyon könnyen kijátszható fos, ami még arra sem képes, hogy szóljon, hogy hónapok óta nem kapott frissítést valamilyen apró-cseprő hiba miatt.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Játszani lehet télen is nyugodtan, mivel a megtermelt hőt hasznosítod azzal, hogy annyival kevesebbet fűtesz. Vagy a szoftvereladásokra gondolsz? Arra nem tudom a választ, lehet.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.09.06. 11:14:36
  • Dodo55 #3
    Ez lehetséges egyébként. És valószínűleg ez össze is jöhet amint a processzorok árait a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel a mostani árak felére-egyharmadára kénytelenek lesznek levinni. Nem lesz persze így annyira nyereséges a hardverszektor mint az elmúlt években, de a túlélés érdekében nem lesz más választásuk és szerencsére amekkora cégekről szó van és amennyi profitot felhalmoztak, akár tartósan veszteséges működésre is be tudnak rendezkedni, ha az kell magának a piacnak az életbentartásához.
  • wraithLord #2
    Igazából a Microsoft sem tudja (közölni normálisan), hogy miért köti meg ennyire a processzor követelményt. Biztonságról (pl. VBS, HVCI) meg stabilitásról beszélnek.
    Közben meg valószínűleg arról van szó, hogy a Win 11 által hivatalosan nem támogatott CPU-k sebezhetők (vagy sebezhetőbbek), mint a támogatottak, mert az Intel és az AMD az Intel Core 8. generációja és a Ryzen 2. generációja idején kezdte el hardverszinten orvosolni a Spectre, Meltdown, egyéb sebezhetőségeket a Microsoft szoftveres gányolása helyett, ami egyrészt messze nem tökéletes, másrészt a rendszernek sem a legjobb megoldás (sebesség, stabilitás). Szóval valószínűleg kimondatlanul azért húzták meg ott a határt, ahol, mert ki akarják vezetni ezeket a régebbi procikat. Legalábbis valami ilyesmire gyanakodnak, mert elég furcsa egybeesés, hogy pont annál a processzor generációnál húzták meg a határt, amelyik generációban elkezdték hardveresen javítani ezeket a sebezhetőségeket.
  • Ellaberin #1
    A win11 terjedésének saját maga szabta a gátat. Sokkal gyorsabban terjedne - míg ingyen váltani lehet rá -, ha nem kötné meg a hardvert.
    Értem én a törekvést és velem együtt sokan váltanának is, már csak kíváncsiságból, de csak azért nem dobom ki a gépem mert már nem tartozik a támogatott hardverekhez a processzorom.
    Az lehet, hogy az ms könnyen vált, akár platformot, az átlag pc tulaj nem úgy vesz hardvert, mint kenyeret. (Egyelőre még a kenyér megvehetőbb, bár haladunk a luxus cikk irányába ott is. :( ) És nem sokára eléri ezt a közösséget is a világon kialakuló recesszió, amikor már a túlélés kezd fontosabbá válni egy op.rendszernél vagy egy processzornál. A fél/egymillió forintocska kell majd télre, ha nem akarjuk , hogy befagyjon a hátsónk. Oda fog vágni ez a játékfogyasztásnak is ez, akár már a karácsonyi szezonra. Meglátjuk. (Remélem - nálunk sem - nem lesz igazam.)