Berta Sándor

Vízjel lesz a nem Windows 11-kompatibilis PC-ken

A jelölés a minimális követelményeket nem teljesítő számítógépekre kerülhet.

A Windows Latest írta meg, hogy figyelmeztetés jelenhet meg azokon a konfigurációkon, amelyek egy vagy több szempontból nem alkalmasak a Windows 11 operációs rendszer futtatására. A figyelmeztetés feliratát (System requirements not met Windows 11 Pro) közvetlenül az óra fölött helyezheti majd el a Microsoft, éppúgy, ahogy azt a vízjelet is, amely arról szokta tájékoztatni a felhasználókat, hogy feltelepített operációs rendszert még nem aktiválták.

Az új megoldást egyelőre a Windows 11 tesztelői próbálgatják és kérdéses, hogy már a nyáron érkező 22H2 (Sun Valley 2) frissítőcsomagba is bekerül-e vagy csak a későbbi csomagokba. A redmondi konszern a figyelmeztetés megjelenítésén kívül más korlátozásokat nem tervez azoknak a PC-knek és notebookoknak az esetében, amelyek az operációs rendszerrel nem kompatibilis hardvereket tartalmaznak.

A legnagyobb problémát a processzorok inkompatibilitása jelenti, ugyanis a Windows 11 futtatásához hivatalosan legalább egy második generációs AMD Ryzen vagy nyolcadik generációs Intel Core i CPU szükséges. Fontos a TPM 2.0, az UEFI-BIOS és a Secure Boot, 4 gigabájt RAM, 64 gigabájt tárolókapacitás és DirectX 12-kompatibilis grafikus chip megléte is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #9
    Legtöbben ahogy elnézem nem nagyon értik, hogy miről van szó TPM ügyben,

    Ez nem egy mai dolog. Sok céges rendszerben sok éve használják már.
    Ilyen TPM modulokat évek óta lehet kapni.

    Szóval itt TPM 2.0 a követelmény.
    "A Windows 11 futtatásához hivatalosan legalább egy második generációs AMD Ryzen vagy nyolcadik generációs Intel Core i CPU szükséges"

    Ez a mondat egy baromság. Ennél jóval korábbi alaplapokhoz is elérhetők TPM 2.0 modulok.
    (mindemellett ezekben a procikban valóban van ilyen beépítve már, és nem kell külön szerezni)

    Legelső kommentelő: "Ez az uzenet csak a tort telepitok eseten johet elo"
    Ez szintén nem igaz. A TPM modult egyszerűem leveheted az alaplapról telepítés után is.


    Utoljára szerkesztette: takysoft, 2022.03.03. 12:25:13
  • izotop #8
    Nekem van egy "öreg" AsusK55A laptopom megoldottam a prblémát
    Linux Mint Cinnamon (64 bit) l Edge változattal
    Asztali gépen eredeti win 10pro egyelőre azt írja hogy:
    http://keptarhely.eu/view.php?file=20220225v00xzxeez.jpeg
  • wraithLord #7
    Nekem úgy rémlik, hogy a kompatibilitás a 8. generációtól kezdődik. A 7. generációból csak az i7-ek legteteje és az i9-ek kompatibilisek vele.

    De itt van a Microsoft hivatalos listája, hogy milyen procival szerelt gépekre tudod felrakni gyári telepítővel.

    Ha eredeti Windows 10-ed van, akkor a Windows Update elég gyorsan kitalálja, hogy fel lehet-e rakni a gépedre a Windows 11-et, és egyből neki is áll cseszegetni, hogy rakd fel.

    Ez a MS progi pedig megmondja neked, hogy hivatalosan alkalmas-e a géped a Win11 futtatására vagy nem: PC Health Check

    Én nem akarnám felrakni, amíg nem muszáj. Egyik laptopomat felfrissítettem rá... Egyelőre kb. ugyanolyan, mint a Win10, nem nyersz vele semmit. Csak máshogy néz ki, talán kicsit nagyobb a káosz, és bizonyos driverek (pl. hálózati nyomtató) telepítésével be lehet szopni. Ennyi vele a tapasztalatom. Nyerni nem nyersz vele semmit a Win10-hez képest, legfeljebb veszítesz, ha nem csak tartalomfogyasztásra használod a gépedet, nincs értelme ferakni. Hosszútávon lehet, hogy még annyi se lesz, de valószínűleg a MS gondoskodni fog arról, hogy senki ne akarjon Windows 10-et használni.
  • thorvath67 #6
    Sziasztok,
    Mondjuk azt nem értem, hogy nekem 7.gen.Intel procim van, de tpm 2.0 stb. minden más követelmény rendben van, mégis a procit nem tartja kompatibilisnek. A Dell honlapján pedig azt irják, hogy kompatibilis. Most akkor mi van?
    Udv
    T
  • wraithLord #5
    Azért vicces, hogy amikor már ott tartunk, hogy még egy 10 éves középkategóriás PC/laptop is jól használható, akkor jutunk el odáig, hogy a szoftvergyártók foggal-körömmel akadályozzák, hogy használni is tudd. A 2000-es évek körül/előtt kb. évente volt érdemes másik gépet venni, akkorát lépett előre a technológia (hardver és ezzel együtt szoftver téren is).

    Mondjuk a vicceset csak ironikusan mondtam, nyilván amikor amúgy is másik gépet kell venni, akkor nem kell koholt baromságokkal rávenni az embert, hogy vegyen. És amikor még jól megy a Windóz, és a MS-nek nem kell áthelyeznie másra a hangsúlyt/bevételi forrást, akkor nem kell azzal se szórakozni, hogy zárt platform legyen a Windóz.
  • kvp #4
    Mivel a nem kompatibilis gepekben nincs megfelelo TPM chip, ezert gyakorlatilag a regi gepeken nem megy a megbizhato kornyezet. Onnantol barmilyen otthon forditott szoftvert vagy driver-t fel lehet rakni a gepre. Ez megakadalyozza azt az opciot, hogy csak microsoft store-bol vasarolt szoftvert rakhasson fel a user, marpedig ennek a bevezetese a cel.

    Ezen biztonsagi opcio megkeruleset hivjak iphone-okon jailbreak-nek es mar vannak olyan windows 11 verziok, ahol ugyancsak szukseges ha sajat keszitesu vagy 3rd party szoftvert szeretnenk telepiteni. Varhatoan hosszabb tavon minden windows ilyen lesz. Csak ez garantalhatja azt, hogy minden desktop szoftver ertekesites a microsoft store-on at tortenjen. Alapvetoen az Apple is ezen modell fele halad desktopon is.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Az lenne a logikus lépés, hogyha abbahagyják a követelmények kényszerítését és maradna ez a hülye üzenet és 5x figyelmeztetnék a felhasználót telepítés közben, hogy mit is csinál. Ahelyett, hogy tört, megbízhatatlan forrásból beszerzett telepítők használatára kényszerítik a felhasználókat. (tudom nem nehéz magadnak megcsinálni, de a többség nem fogja)
  • Vanek úr #2
    Volt (így még van) olyan hivatalos MS telepítő, amelyik felmegy olyan gépre is, amelyik nem kompatibilis a Win11-el. Vagyis még bele sem kell nyúlni, hogy megváltoztathassák (vagyis hogy feltörjék).
  • kvp #1
    Ez az uzenet csak a tort telepitok eseten johet elo, mert ha az emberek nem modositjak a telepitoket, akkor eleve fel se megy az erintett hardverekre a win11.