Gyurkity Péter

Kiszivárogtak a Nintendo Game Boy-emulátorai

Ez megerősíti a korábbi híreket, a hivatalos megjelenés már nem lehet messze.

A Nintendo kapcsán már hónapokkal ezelőtt felmerült, hogy a Switch Online szolgáltatást hamarosan GB- és GBA-emulátorokkal egészítik ki, nemrég pedig arról írtunk, hogy Game Boy-játékokkal bővült ki a Switch kínálata. A cég eközben emulációval kapcsolatos videókat tüntetett el, viszont a jelek szerint már közel állnak a megjelenéshez.

A napokban egyszerre több Twitter-bejegyzés látott napvilágot, amelyek megmutatták nekünk a házon belül fejlesztett emulátorok aktuális állapotát. Ebből megtudhattuk, hogy a Switch Online felhasználói a meglévő NES- és SNES-címek mellett hamarosan valóban Game Boy-fejlesztésekkel egészíthetik ki saját katalógusaikat, a fenti információk alapján ugyanis többé-kevésbé végleges formában áll rendelkezésre a két emulátor, amelyek sorrendben a Sloop és a Hiyoko kódnévre hallgatnak. Ezek révén egészen pontosan az eredetileg a Game Boy, a Game Boy Color, valamint a Game Boy Advance típusokra fejlesztett játékokat próbálhatjuk ki, bár egyelőre még bőven akadnak hibák, így van még min dolgozni a Nintendo fejlesztőinek.

A szóban forgó emulátorokat ezúttal is a Nintendo European Research & Development (vagyis NERD) munkatársai pofozgatják, ahogy azt az utóbbi években megszokhattuk. A fenti kiszivárogtatások mellett egyébként képeket is szemügyre vehetünk a különböző alkotásokról, ezek megerősítik, hogy már egészen közel lehetünk a debütáláshoz, mint ahogy azt is megtudtuk, hogy a Game Boy-játékok tulajdonképpen külön alkalmazásokként futnak majd az online platformon. A napokban egy rövidebb videó is felbukkant az interneten ezzel kapcsolatban, ezt azonban (a felhasználói fiókkal együtt) rövid időn belül eltávolították.

A Nintendo a maga részéről egyelőre hallgat, a Switch Online kínálatában viszont egy kiegészítő révén számos NES, SNES, illetve Nintendo 64 és Sega Genesis fejlesztés elérhető, így logikusnak tűnik a fenti két emulátor elkészítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!