Berta Sándor

Szoftverfejlesztők százezrei hagyják el Oroszországot

Kétséges, hogy a távozó informatikusok valaha visszatérnek-e a hazájukba.

Az elmúlt hónapokban az orosz kutatóintézetektől és vállalatoktól magasan képzett kutatók, informatikusok, fejlesztők, mérnökök és tanárok távoztak. Szergej Plugotarenko, a Russian Association of Electronic Communications (RAEC) nevű szervezet igazgatója kijelentette, hogy a nemzetközi szankciók, valamint az IT-óriáscégek és a nyugati internetes platformok kivonulása miatt márciusban több mint 50 000 IT-szakember hagyta el átmenetileg vagy végleg Oroszországot. A legvonzóbb áttelepülési célpontnak Törökország, az Egyesült Arab Emirátusok, Örményország, Georgia, illetve a délkelet-ázsiai és a balti országok számítanak.

A The New York Times a cikkében azt taglalta, hogy az IT-ágazat szövetsége azzal számol, hogy további 70 000-100 000 szakember követheti az eddig kivándoroltak példáját. Az egyre súlyosabb helyzet azt eredményezte, hogy Moszkva feloldotta az IT-szektorban dolgozó fiatal férfiak hadkötelezettségét. De hiába a rengeteg ígéret, ha a szankciók miatt hiányoznak a szoftverfejlesztés alapvető eszközei, és itt nem csak az egyre nehezedő hardverbeszerzésről van szó.

Az ágazat csak kis részét teszi ki az orosz gazdaságnak, főként az energia- és fémiparhoz viszonyítva, de gyorsan nő. Ezért a kivándorlás rövid távú hatása nem jelentős, a hosszú annál inkább. Az IT biztosíthatná az ország termelékenységének növekedését, a gazdasági diverzifikációt a nyersanyagkincsekből élő államnak.

Konsztantyin Szonin, a Chicagói Egyetem közgazdásza - aki évekkel ezelőtt vándorolt ki Oroszországból - szerint a mostani kivándorlási hullám akár 10-15 esztendővel is visszavetheti a helyi IT-ipart. A szakember úgy vélte, hogy most ugyanolyan a helyzet, mint az 1990-es években, amikor azok, akik megengedhették maguknak, elhagyták az országot. Mivel jól fizetett munkakörökről van szó, van pénzük erre, és egy laptoppal és internetkapcsolattal a világ bármely tájáról folytathatják tevékenységüket. Sokakat cégük kivonulása késztetett távozásra. Az orosz IT-munkások többsége a világpiacra dolgozik, nagyvállalatok alkalmazottja vagy saját vállalkozásán keresztül, és jóval olcsóbban foglalkoztathatók, mint európai és amerikai társaik.

Konsztantyin Sziniusin menedzser nemrég két repülőgépet bérelt ki és teljes startup-közösségeket menekített ki Moszkvából, Szentpétervárról, Permből és Jekatyerinburgból. A célpont Jereván volt, ahol több ezer orosz IT-szakértő próbál új életet kezdeni. Örményország fővárosában már annyian vannak (becslések szerint 43 ezren), hogy nincs elég minőségi szállás a számukra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #26
    Nyugatra kozvetlenul nem tudnak menni, csak szomszedos "barati" orszagokba, pl Torokorszag. Onnan mennek tovabb nyugatra.
    USA-ba sokan mennek, de oda eleg korlatos a beutazas eleve, nem konnyu vizumot szerezni. Ebben a szakmaban pedig csak legalis tartozkodasi engedellyel lehet ervenyesulni.

    Sokan pedig eleve nem akarnak messzire menni, mert azert csak ott van az otthonuk, szoval pobalnak a szomszedos orszagokba eljutni.
  • Agyturbinikusz #25
    Értem, hányan majmolják a különböző vallásokat, amik semmi másra nem jók csak kifizető helyek, és politikai vélemény formáló erők. Mit keres egy miniszter elnök a Pápánál?
    Alakul a buzzword mint biblia, nacionalizmus, terrorista, náci, stb.

    A vakság mindig is vakság marad, a kérdés melyik a kisebbik rossz?
    A Grammarly aki segít nyelvtanilag és nyelvhelyesség szempontjából értelmes kommunikációt propgálni, vagy a pap/politikus/karhatalom aki azt mondja a másik a bűnös menj és öld meg, az sem baj, ha te meghalsz.

    A választás nem a tiéd, hiszen már rég csak azt ismétlik az emberek amit a főnöke mondott a pulpitusról.
  • Sir Cryalot #24
    Metro2033 + last lightről az a hír keringett hogy fűtetlen helységben fehér esküvői műanyag székeken fejlesztették az ukránok kisebb helyen mint egy los Angeles-i AAA stúdió edzőterme :D

    Képzelem ahogy ezek meg két kokó csík közt vinnyognak twitteren meg tic toc-on :D
  • Sir Cryalot #23
    "szeretjük a másikat ekézni."

    ez semmi ahhoz képest hogy a juppikkal mit fognak csinálni ha élelmiszerválság lesz :D
  • Sir Cryalot #22
    "modern mobil munkaerő"
    alakul, alakul
    https://en.wikipedia.org/wiki/Buzzword_bingo

    https://www.forbes.com/sites/iainmartin/2022/03/31/playrix-revolut-grammarly-this-russia-born-billionaire-owns-one-of-the-worlds-largest-game-developers-amid-the-ukraine-war-he-navigates-a-company-in-turmoil/?sh=7cafce6a7b4e

    <-- hányan majmolják a százezrek közül ezt a playrix-et? Hány embernek a tudata jut csak majmolásig ahelyett hogy valós igényeket tükrözne a cég? Abban a cikkben hány komoly cég van? Ígyhát tartom a véleményem hogy ezek túlnyomórészt ilyen kifizetőhelyek mintsem komolyanvehető dolgok.
  • ostoros #21
    Ő...Biztos, hogy a Grúzia szó oroszból jön? Mert szerintem gyanús, hogy nem. Ez csak ugyanaz, mint amit a csehek csináltak, Chechia vagy mi a tök...
  • ostoros #20
    Azért a cikkből az is kiderül, hogy nem a nyugatra költöznek első sorban. Miért, nem ott van az arany élet?
  • Agyturbinikusz #19
    Az, hogy az Unortodox volt/jelenlegi Szovjet (szándékosan írom így) tagállamok nem tudnak egy modern mobil munkaerőt elképzelni, az nem azt jelenti, hogy minden betű ami le van írva az úgy is van.

    Vannak emberek akik csak egy adott kihívás miatt vállalnak el egy munkát, majd utánna továbbállnak.
    Ez semmit nem von le az adott munkaerő kvalitásaiből.

    Az meg hogy ki milyen szeren van, hát a gyári munkás és a feles reggelente sem jobb, de ugye a sok tanulatlan meg ezt sem tudja, hogy az alkohol egy keménydrog, ami komoly függőséget alakít ki.

    Lehet csöndben maradni, ha már ennyire szeretjük a másikat ekézni.
  • kvp #18
    "Tényleg nélkülözhetetlen dolog lehet ha évtizedekig megtudtak lenni nélküle"

    Vannak olyan banki rendszerek amiket meg a 60-as evekben inditottak el es azota sem mertek ujat kesziteni helyettuk, csak a regi kodot foltozzak a valtozo jogszabalyok szerint. Ez azt jelenti, hogy mar jo 50 eve elavult nyelveken programoznak olyan kodokat, amik mar az emulator emulatoran futnak, mivel az eredeti hardvereik reg elporladtak. Ennek ellenere ezek a banki rendszerek nagyon jol mukodnek es a csillogo weboldalak mogott gyakran lyukkartyakra es maganesszallagokra tervezett szoftverek futnak, csak nagyon nagyon melyen. Tipikusan ezek azok a rendszerek amikrol meg a bank felso vezetese is csak annyit tud, hogy barmi aron uzemben kell tartani oket. Ha talalnak hozza embereket akik ertenek is hozza meg hajlandoak is erteni, akkor azokat nagyon megfizetik, mert egyre kevesebb van beloluk.

    A technikai fejlodes masik oldalan meg ott vannak a legmodernebb tozsdei rendszerek, amik kepesek maguktol kereskedni es meg a keszitoik is csak sejtik, hogy miert mukodnek olyan jol ahogy. (ontanulo, korlatozott kepessegu MI-k) Ezeknek a mukodese is kritikus a cegek profittermelesehez es az atlagos ugyfelek azt sem tudjak, hogy leteznek es az o betetjukkel a nap 24 orajaban egy kiismerhetetlen mukodesu MI kaszinozik. Persze ha a vizsgalt penzugyi idoszakban statisztikailag pozitiv az eredmeny, akkor igazabol nem is fontos. Ezeknek a fejlesztese is szakembereket es nagyon-nagyon jo szakembereket igenyel.

    Az orosz mernokok es programozo matematikusok tipikusan jok mindket fenti teruleten, tehat a nyugati cegeknek erdekuk, hogy megtartsak vagy eppen megszerezzek oket a jelenlegi helyzetet kihasznalva.
  • Sir Cryalot #17
    https://www.forbes.com/sites/iainmartin/2022/03/31/playrix-revolut-grammarly-this-russia-born-billionaire-owns-one-of-the-worlds-largest-game-developers-amid-the-ukraine-war-he-navigates-a-company-in-turmoil/?sh=7cafce6a7b4e





    “We won’t be able to continue working the way we worked before, but I think we will be able to continue working in Ukraine.”

    Ez a cég se valami szimpi ,de a többi, UGH :D
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.04.19. 23:42:59