Berta Sándor

Egyre több IT-szakember hagyja el Oroszországot

Jelentős mértékű lemorzsolódás történt a helyi vállalatoknál és intézményeknél.

Az elmúlt hónapokban az orosz kutatóintézetektől és cégektől elsősorban magasan képzett kutatók, informatikusok, fejlesztők, mérnökök és tanárok távoztak. Szergej Plugotarenko, a Russian Association of Electronic Communications (RAEC) nevű szervezet igazgatója kijelentette, hogy az elmúlt hetekben kihirdetett példátlan mértékű nemzetközi szankciók, valamint az IT-óriáscégek és a nyugati internetes platformok kivonulása miatt márciusban több mint 50 000 IT-szakember hagyta el átmenetileg vagy végleg Oroszországot és áprilisban várhatóan még többen követik majd a példájukat. A RAEC 150 orosz vállalatot tömörít, köztük van a Kaspersky és a VK, továbbá az Apple, a Microsoft és Samsung helyi képviselői.

Szergej Plugotarenko hozzátette, hogy a legvonzóbb áttelepülési célpontnak Törökország, az Egyesült Arab Emirátusok, Örményország, Georgia, illetve a délkelet-ázsiai és a balti országok számítanak. A szervezete többek között rámutatott, hogy az orosz társaságok a helyi és a nemzetközi cégekkel, valamint több száz holland, német, spanyol és más startuppal egyaránt versenyeznek a tehetséges egyetemi hallgatók és a tapasztaltnak számító rugalmas IT-szakemberek megszerzéséért. Az orosz munkaadóknak világos és vonzó feladatokat és jövőképet kellene tudniuk felmutatni, de erre – a mostani orosz-ukrán háború miatt - gyakorlatilag nincs semmi esélyük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Ha nem lenne meg itthon az egzisztenciám (család, ház, egyebek), én innen is húznék, ahogy sok fiatalabb kollégám teszi, az itthoni jövőkép sem rózsás"

    Jo, de hova erdemes menni? Nyugat Europa nagyresze ugyanugy NATO es EU tag, tehat ugyanaz lesz nalluk mint nallunk (a nemzeti kormanyoknak ebbe mar nincs beleszolasuk). Del Amerika instabil es szegeny. Afrikat nem is emitem. Kozben Kanadaban is hadiallapot van mint az oroszoknal es viszik el az embereket (a kamionosok miatt megszavaztak es azota ugy maradt). Mig az USA eppen a szakadek szelen all gazdasagilag (mi meg egy lepessel elotte). Azsiaba informatikusnak vicces lenne elmenni, tehat marad Ausztralia vagy Uj Zeland, amibol az ausztral kormany demokratikus hozzaalassat lathattuk a jarvany alatt.

    Szoval hova lenne erdemes menni? (egy ismerosnek kerdezem, nem azert mert en is mernok vagyok)
  • lammaer #4
    Ha informatikai cég és hosszú távon maradnak a szankciók sehogy. Gyakorlatilag megszűnik a nyugati IT infrastruktúra - amit most van max az marad de bővülni már nem lehet (az amazon kivonulásávalpl az AWS, de ugyanigy a github, atlassian és társai sem adnak ki új licenszeket)...
  • lammaer #3
    Ha nem lenne meg itthon az egzisztenciám (család, ház, egyebek), én innen is húznék, ahogy sok fiatalabb kollégám teszi, az itthoni jövőkép sem rózsás

    Ami oroszországban évek óta megy (újságírók csak úgy meghalnak, random szervezeteket - pl bibliai kisegyházakat - szésőséges csoportnak bélyegeznek és már mennek is a lakásbetörések és letartóztatások, internetről levágja a roszkomandzor az országot, államilag lefoglalnak céges ingatlanokat ha a cég kivonul, totál agykontroll pl a mostani háború esetében is) az egyértelmű jel hogy aki csak tud hagyja el az országot...
  • nlght #2
    a cégnél is van moszkvai iroda, de hogy meddig tudják fenntartani, arra csak hümmögés jött egyelőre
  • Sequoyah #1
    Nem is olyan egyszeru ez mar, a vasfuggony felig meddig aktiv. Halgattam par interjut ilyen szakemberekkel (sot kollegak is vannak koztuk).
    Az FSB (orosz titkosszolgalat) gyakorlatilag vadaszik rajuk a repteren, es ha rajonnek hogy a haboru miatt mennek el, az mar indok szamukra a bebortonzesre. Szoval hivatalosan "nyaralni" mennek Torokorszagba peldaul, es nyaralos cuccokat csomagolnak.

    Szerencsere ezen szakembereket altalaban varjak kulfoldon, es gyakran eleve a munkaadojuk szervezi a kimenekitest. Szoval bar 0-rol kell kezdeni az eletuket, egy jol fizeto allas varja oket, szoval sokkal jobb helyzetben vannak mint a tobbi menekult.