Gyurkity Péter

Drónok és hiperszonikus rakéták pusztítanak Ukrajnában

Az orosz fél öngyilkos drónokkal és hiperszonikus fejlesztésekkel igyekszik javítani.

Az Ukrajnában zajló háború kapcsán rengeteg hír látott napvilágot az elmúlt néhány hét során, ezek kiválogatása és megerősítése szinte lehetetlen. Van azonban mire alapozni, amennyiben óvatosan kezeljük a hivatalos jelentéseket és a közösségi médiában közzétett videókat, ezek alapján az elmúlt napokban két újabb eszköz jelent meg a konfliktusban.

Nyugati lapok számoltak be, többek között az ukrán belügyminiszter által a Telegram oldalán elérhetővé tett videóra alapozva, az úgynevezett öngyilkos drónok alkalmazásáról. Ezen jelentésekben arról olvashatunk, hogy egészen pontosan a ZALA Aero által gyártott, KUB-BLA névre keresztelt fejlesztésről van szó, amelyet állítólag az ukrán elnök likvidálása érdekében vetettek most be, a drónba épített mesterséges intelligenciára építve, amely már nem igényli a közvetlen vagy közvetett emberi vezérlést. Erre reagálva a különböző nyugati szakértők és fórumok rögtön kijelentették, hogy veszélyes az MI és a fegyverek kombinálása, bár a Marylandi Egyetemhez köthető National Consortium for the Study of Terrorism and Responses to Terrorism részéről mindössze annyit jelentettek ki, hogy a technológia már jelen van, ezt tehát nem a jövő zenéje.


A célpont állítólag egy fegyverraktár volt, de nincs másodlagos robbanás

A másik, szintén a konfliktushoz kapcsolódó hír már az orosz illetékesektől származik, a védelmi minisztérium ugyanis a március 20-án közzétett jelentésében azt közölte, hogy repülőről indított hiperszonikus rakétát vetettek be, mégpedig a Krím-félszigettől északra, a mikolajivi terület északi részén. A kijelölt cél egy, üzemanyag és kenőanyagok tárolására használt objektum volt, ezt vették tűz alá egy Kinzhal, vagyis Tőr típusú rakétával, amelyet minden valószínűség szerint egy sugárhajtású vadászgépről lőttek ki. A Pentagon csupán a használat tényét erősítette meg, a jelek szerint azonban ez volt a második ilyen bevetés, múlt pénteken ugyanis egy, rakéták tárolására használt komplexum ellen mértek csapást hasonló fegyverrel. (Más források szerint csupán egy mezőgazdasági pajtát lőttek ki vele valahol Kelet-Ukrajnában.)

A valós harcok mellett tehát tovább zajlik az egymásnak ellentmondó jelentések közlése is, a két fél igencsak magas számokat tesz közzé az ellenfél veszteségeit illetően. Az ukránok szerint az oroszok már 15 ezer katonát vesztettek, míg mindkét fél 1500 tank megsemmisítését emeli ki az egyik legfontosabb eredményként, habár az ukránoknak a háború előtt alig volt több 800-nál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #27
    "Két ország ügye lenne a háború, mielőbb végett kellene vetni úgy, hogy nem szól bele 3. fél."
    Aham, tehát annyi a szabály hogy az erősebb bármikor elveheti a gyengébbtől területet, legjobb ha az hagyja magát. Lol. Az emberi természet/történelem nagyon nem így működik.

    "Hogy Putyin kezdte-e a háborút, azt nem érintettem a #23-ban, de most leírom, hogy nem ő kezdte."
    A háború kezdete az első tényelges hadművelet elindítása a másik fél területén. Ezt a lépést Oroszország tette meg Putyin utasítására, a nemzetközi jog ebben teljesen egyértelmű, a szerecsenmosdatási kísérleted pedig nagyon gyenge.

    " Persze az oroszo kormány hagyhatta volna, hogy a NATO tökig körbevegye és nézhette volna tétlenü"
    Épp előbb vázoltad a 3. félnek semmi köze logikádat, akkor rajta hát, alkamazd is. Ezen logika szerint egy NATO Ukrajna viszonyhoz mint 3. fél semmi köze Oroszországnak, hagynia kellett volna hogy megtörténjen Ukrajna csatlakozása. Szuverén államok köthetnek egymással szövetségi szerződést, ahogy Beloruszia és Oroszország is tette, mindezt a NATO tagországok határán.

    "A sátáni, nyugati erőkkel szemben"
    Nemigazán látom honnan a jelző. Az ukrán néppel áll szemben Putyin hadserege, az ukránokat viszont számtalan ország támogatja fegyverrel/segélyekkel, NATO-n kívüliek is, a sátán viszont nincs köztük(ez megint valami vallási agyrémed amit nem tudsz tényekkel alátámasztani), nincs Sátán nevű valós entitás, ez csak kitaláció. Hatalom-mámorban torzult diktátort viszont lárunk a porondon, aki gyerekeket bombáztat le és nőket erőszakol, kegyetlenkedik a hadserege. Ha lenne sátán akkor nagyon örülne annak amit most az oroszoktól lát.

    "ami a ruszkiknak is rossz, de ők valószínűleg kibírják, mert egyre inkább önellátóak és elviselik a kényelmetlenséget, a nyugati polgár pedig belehalna"
    Nem, nem fogunk meghalni, az emberek képesek adatptálódni, pl. jelen helyzet fel fogja gyorsítani a szénhidrogén alapú energiaforrásokról való levállást, alternatíva keresést. Az hogy kevesebbet fogyasztunk a végén inkább még jót is tesz a világnak, jobban megnézzük mire költünk, kevesebb kaja végzi pl. a kukában. Az elmaradott orosz gazdaság pedig az energián kívül más fontos/nagy volumenű export cikkel nem bír. A helyzet kb. a hidegháborús COCOM listás korszakra hasonlít, ahol egy magas színvonalon élő nyugati társadalom és egy primitívebb technológiákkal bíró leszakadaó keleti lakosság közt húzódik egy törésvonal, ami ha elég nagy akkor forrradalmat indít el a keleten. Nem véltetlen hogy Oroszország semmiféle érdemi szankciót nem tud kivetni a nyugattal szemben, csak az energia. Oroszország leszakadása pedig napról napra nő:
    Orosz sztárközgazdász: Putyin Oroszország jelenét már tönkretette, de most száz évre elháborúzza a jövőjét is

    Kína pedig kegyetlenül ki fogja használni Ororszország szorult helyzetét, ami dollára fog váltani, ez az opportunizmus mindig is jellemző volt rájuk, ezzel lehet számolni. Ebben addig fognak elmenni ameddig nem fenyeget az a veszély hogy közben nyugati piacot veszítenek. Oroszország gazdaságnak nagysága kb. Spanyolországéhoz mérhető, ezért nem fogja Kína sem kockára tenni hogy ne férjen hozzá a világ legnagyobb részét kitevő nyugati gazdaságokhoz.
  • Tetsuo #26
    Két ország ügye lenne a háború, mielőbb végett kellene vetni úgy, hogy nem szól bele 3. fél. Minden belenyúlás a Nyugat részéről több szenvedést okoz és elodázza a végét.
    Hogy Putyin kezdte-e a háborút, azt nem érintettem a #23-ban, de most leírom, hogy nem ő kezdte.
    Eleve ez nem egyszemélyes dolog, ahogy azt a primitív nyugati narratíva sugallja. Nem Putyin hóbortja, meg "elmebetegsége" határozza meg a stratégiát, hanem szakértő csoportok. Más (újabb) orosz elnökkel is hasonló lett volna a helyzet. Az orosz nemzet önvédelmi célból belekényszerült ebbe a háborúba, aminek hosszú előzményei voltak. Persze az oroszo kormány hagyhatta volna, hogy a NATO tökig körbevegye és nézhette volna tétlenül, ahogy leölik, kisemmizik az orosz lakosságot Ukrajnában, majd Lettországban stb. Hát nem ez történt, hanem felvették a kesztyűt, mert a vége Oroszország feldarabolása, "demokratizálása" lett volna.
    A sátáni, nyugati erőkkel szemben egy nem éppen tökéletes, nem éppen szent erő áll harcban, ami proxyként az ukrán területi háborúban csúcsosodik ki jelenleg.

    Az EU minden lépésével önmaga ellen tesz, inflációt, válságokat generálva, ami a ruszkiknak is rossz, de ők valószínűleg kibírják, mert egyre inkább önellátóak és elviselik a kényelmetlenséget, a nyugati polgár pedig belehalna, ha nem lenne hajvasaló, meg popzene. Mindez Amerika érdeke, Amerika titkosszolgálati akcióinak eredménye. Az EU Amerika vazallusa.

    Amire készülhetünk az EU döntéseinek következményeként Európában, a háromszoros olajár, magas infláció, komoly recesszió, a különösen drága élelmiszer és az eddigieknél nagyobb migrációs nyomás Észak-Afrikából, ezek hatására méginkább romló közbiztonság, munkanélküliség, dél-európai visszafizethetetlen állami hitelek (vagyis kifejezettebb gyarmati státusz) stb. az elkövetkezendő 1-2 évtizedben.
    Miközben Oroszország önállósul, a világ egy része leválik a nyugati hegemóniáról szembeállítva 2 pólust, akét oldalon legerősebbként az Egyesült Államok és Kína. Az előbbi mindent be fog vetni, hogy a 2. pólus fúzióját, megerősödését megakadályozza. Erről fog szólni a világpolitika most már nyíltan.
  • defiant9 #25
    "Vajon kinek az érdeke energiaválságba sodorni Európát és élelmiszerválságba Észak-Afrikát? Nem az ukránoké, annál inkább az Egyesült Államoké."
    Ez nem egy kiinduló oka a háborúnak hanem következménye. Az ok pedig az hogy Putyinnak kell a terület, hiába próbálod ignorálni ezt, az egész helyzetért egy diktátor egyéni döntése és hatalmi mámora ami felelős.
    A háború és a vele járó szenvedés, élemiszerválság, stb. azonnal véget érne ha Putyin parancsba adná csapatai kivonását Ukrajna területéről. Csakhogy folytatja a háborút, nem azért mert ő vagy más vezetők éhező afrikaiakat akartak, hanem szimplán azért mert hódító háborút indított, ami nem érhet úgy véget hogy visszavonul üres kézzel.
  • defiant9 #24
    "El ne magyarázd nekem, hogy egy fikarcnyit is érdekli a politikusokat az ukrán nemzet. "
    Mondott valaki ilyet? Arra nem tudsz reagállni amit írtam ezért kitalálsz valamit és a számba adod? Állításaid cáfoló pontok így továbbra is állnak.
    Egyébként érdekli, mint minden empátiával rendelkező emberi lényt 'érdekel' más szenvedése és a bajba jutott segítése. Ez ami a nyugati közvéleményben/médiában erősen meg is jelenik, erre reagálnak a politikusaik is a humanitárius illetve fegyver szállítmányokkal, és igen ha nem tennék akkor a köv. választáson buknának, így működik a demokrácia. Ellenben az orosz autokrata rendszerrel ahol Putyin hatalmon tud lenni évtizedkig akkor is ha ukrán gyerekeket bombáztat halomra. Nem kérdés melyik a jobb.
  • Tetsuo #23
    Azzal is elfelejt számolni, hogy a kormány jórésze zsidó. Ami önmagban nem biztos, hogy baj, de nemzetbiztonsági problémaforrás, hogy adott pozícióban az izraeli, illetve a világ zsidóságának álláspontja előbbrevaló lehet, mint a hivatalosan képviselt nemzeté.Vajon az ukránok érdeke elhúzni a háborút NATO-országos zsoldosokkal, szakaszonként adogatott nyugati fegyverekkel, amerikai és európai hitelekkel?
    Vajon kinek az érdeke energiaválságba sodorni Európát és élelmiszerválságba Észak-Afrikát? Nem az ukránoké, annál inkább az Egyesült Államoké.
    Biden erkölcstelen fiának ügyei és a hírhedt biolaborok eltussolására a legkönnyebb azt mondani, hogy a nyugati sajtónak van igaza, de ha az ember megkapargatja a felszínt, rájön, hogy óriási hazugságok, propaganda jön a nyugati sajtóból.
    Nem, ez nem azt jelenti, hogy az oroszok szentek lennének és nekik mindent el kell hinni. Ez azt jelenti, ami le van írva. A nyugat hazudik, a nyugat félrevezet és eltussol ügyeket.
    A helyi gyerekek szervkereskedelmét még ne is említsük, csak most kerülnek elő róla különböző adatok - bár ez manapság minden háborúra jellemző, számtalan izraeli állampolgár érintett a hasonló esetekben, gyakorlatuk van palesztinokon, kiépített nemzetközi hálózattal, hatalmas vagyonnal.
  • ostoros #22
    De a nyugati fegyver felett a nyugati politikus rendelkezik. A nyugati politikus felett pedig a nyugati média rendelkezik. Ennyi. El ne magyarázd nekem, hogy egy fikarcnyit is érdekli a politikusokat az ukrán nemzet. Csak jóemberkedni kell, mert a közvéleménnyel kell közösülnie egy politikusnak ha hatalmon akar maradni. Kivéve az amcsi politikusokat, őket érdekli az ukrán nemzet, de őket is csak az oroszok miatt.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2022.05.31. 10:50:55
  • defiant9 #21
    "Az USA jól előkészített csapdába csalta a ruszkikat, ez az igazság. Ukrajna nem magától volt olyan bátor a provokációival"
    Ugye eleve hülyébbnek kell lenni hogy belelépj az okosabb csapdájába, de én itt nem látok rejtett csapdát, ez inkább egy sakkjátszma, ki lehet listázni hogy milyen lépésre milyen reakciók jöhetnek. És persze lehet blöffölni, kockáztatni, de az nem egy csapda szituáció ha arra számítasz hogy a nyugat nem lép(akkorát), aztán mégis, ilyenkor szimplán elszámoltad magad.

    "Ettől még persze nyerhettek volna a ruszkik, ha elég keményen bánnak a civilekkel is, és szarrá lőnek mindent"
    A civilekkel szembeni orosz kegyetlenkedések sora nagyon hosszú, pl. rengeteg nőt erőszakoltak meg, és a végén opcionálisan meg is ölték. Ez egy barbár hadsereg színvonala, az amerikaiakra talán a vietnami háború során még rá lehetett volna sütni ezt a bélyeget, de azóta már bőven meghaladták ezt(ritka egyedi esetek mindenhol lehetnek, de hadbíróság jár érte). Azt meg hogy az oroszok a precíziós fegyverek használata helyett egyre inkább csak "pusztítanak amit tudnak" az épp az általad győzelemhez vezetőnek vélt szarrá lőnek mindent taktikára utal. A taktikai nukleáris fegyverek bevetésének valószínűsége kapcsán is épp ezen taktika miatt van aggodalom, de úgy tűnik hogy az erre várható nyugati reakció miatt ezt nem merte Putyin (még) meglépni.

    "Ukrajnának igazából nagyon úgy néz ki, hogy a nemzetközi sajtó fogja megnyerni ezt a háborút. "
    Lol. Mert aztán a T72-est érdekli mi van az újságban, a Javelin ami megállítja. Az anyagháború fejlett fegyverekkel szemben amit nem fog bírni az orosz gazdaság, és a nyugat nagyon eltökéltnek tűnik abban hogy pótolja az ukrán veszteségeket, sőt növelje is annak harcképességét.

    "Igazából, Putyinnak támogatnia kellett volna Ukrajna EU csatlakozását"
    Csakhogy ezzel végleg kiesett volna az érdekszférájából, Putyin még mindig a szovjet birodalmi struktúra mintáját szeretné visszahozni, ahol Moszkva(és Ő) a mindenek ura, ez egy klasszikus hatalom mánia, szinte minden háborúnak ez az alapja, ennek is. Itt is területet akar szerezni, hogyha már az egész ország kicsúszik a karmai közül, legalább egy részét megkaparintsa.
  • DrSoong #20
    Én inkább azt tartom érdekesnek, hogy az ukrán nácik akikről maguk az ukrán lapok is cikkeztek még a háború előtti napokban is milyen nemzetiek lettek hirtelen. Előtte úgy gondoltam ezek csak kis alakulatok akiket megvet maga ukrajna is, de olyan hirtelen nemzetiek lettek, hogy ez nem lehet véletlen!
  • sgfelh #19
    Egyetértek. Ugyan mivel fenyegette a nyugat az oroszokat? Szabadság, demokrácia? Talán ez amitöl félnek. Mondja, hogy meg akarja tartani az orosz értékeket, meg akarja védeni a nyugattol.. Vagyis fél az emberek szabadságátol amit a nyugat hozhat, neki és a kis kartelljének egyértelmüen a végét jelentené.
  • ostoros #18
    Miért, nem azt csinálja mindenki? Nem vagyok se orosz , se ukrán, demokratikusnak egyik fél se nevezhető túlzottan, se liberálisnak egymáshoz képest. Aki személyesen érintve érzi magát Magyarországon és a témában trollkodik, az 98%-ban nem érintett személyesen, csak a sajtó neki tetsző része megmondta neki kinek szurkoljon, vagy már eleve utálta egyik vagy másik felet. Csapathűség. És persze vannak, akik szépelegnek, hogy de az agresszor ez vagy amaz, de a provokátor ez vagy amaz, de a hasznot meg az egészből a tengerentúli húzza, de az áldozatok így meg úgy, de a gazdasági hatások így meg úgy, mind süket duma. Mindenki már eleve eldöntötte, kinek fog szurkolni, és a világ kifordulhatna a sarkaiból, akkor sem állna át a másik oldalra, mert nem logikai, hanem érzelmi alapon ítélkezik mindenki.
    Úgyhogy bátran mondhatjuk, jó estét jó szurkolást...