Gyurkity Péter

Apple: sokkal biztonságosabb az iOS

A cég az európai kötelezettségeket szeretné elkerülni, szerintük a meglévő szigorúbb rendszer jobb.

Az Apple és a Google versenyfutásának kiemelten fontos része a szoftveres platformok harca, hiszen az Android és az iOS eltérő kivitelben, más-más filozófiával igyekszik meghódítani a felhasználókat. Előbbi cég a játékoknál mindenkit lemosott, a biztonság terén évek óta olvashatunk a meglévő előnyükről, ezt pedig egy lehetséges európai intézkedés miatt hangsúlyozzák ismét ki.

A cég elérhetővé tett egy részletes anyagot, amelyben egy olyan megbízható ökoszisztéma kiépítését taglalják, amely alkalmazások milliói számára jelent megfelelő megoldást. A dokumentumban az úgynevezett sideloading funkcióra, annak esetleges engedélyezésére fókuszálnak, ezt ugyanis ők eddig nem tették lehetővé a felhasználók számára, akik emiatt kizárólag a saját App Store kínálatában kutakodhattak a különböző appok után. Mivel azonban az Európai Unió már gőzerővel dolgozik a Digital Markets Act véglegesítésén, annak bevezetésén, ez pedig várhatóan előírja majd a sideloading engedélyezését, az Apple ezt most igyekszik minél rosszabb színben feltüntetni, amit a biztonság valószínű degradálásával indokolnak.

Az illetékesek többek között megemlítik, hogy a rivális szoftver hagyományosan rosszul teljesít a biztonság terén, ami többek között éppen ennek, vagyis a sideloading engedélyezésének köszönhető. A Google a mai napig lehetővé teszi a felhasználóknak az egyéb szoftverboltok kiválasztását és azok alkalmazását, nem beszélve az egyes fájlok közvetlen elindításáról és a boltok megkerüléséről, emiatt azonban az Android alatt jóval több kártevővel kell megküzdenünk. Ezzel kapcsolatban az Apple kiemeli, hogy az elmúlt néhány évben sokkal több fertőzést regisztráltak a rivális megoldása alatt, ezekből olykor 47-szer több akadt, mint saját rendszerükön, így szerintük az iOS-en nem lenne szabad követni ezt a példát.

Ezzel kapcsolatban persze érdemes megemlíteni, hogy az amerikai titkosszolgálatok mindig kivételt képeznek, ezen szervezetek valószínűleg minden rendszerhez hozzáférnek, így a bizalmas adatok (és személyes jogok) védelme, annak kihangsúlyozása inkább nekünk, egyszerű halandóknak szól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!