Gyurkity Péter

Megjöttek a GeForce RTX 30 laptopos változatai

A legszerényebb példány esetében is a korábbi csúcstartónál nagyobb teljesítményt ígérnek.

Az nVidia az asztali vonalon hónapokkal ezelőtt mutatta be friss generációját, azóta azonban a laptopok területén kénytelenek voltunk az előző sorozatra támaszkodni, hiszen a „mobil” változatok még nem futottak be. Erre most szintén sor került, az első termékek már a hónap végén befuthatnak.

A hivatalos blogban közzétett részletes bejegyzés három eltérő változatot sorol fel, ezek természetesen eltérő jellemzőkkel, különböző teljesítménnyel jelennek meg az egyes noteszgépes konfigurációkban. Elsőként a GeForce RTX 3060 bukkan fel a cikkben, amely a cég szerint még alapvetően szerényebb kivitele ellenére is gyorsabb lesz, mint a GeForce RTX 2080 SUPER, miközben az ennek helyet adó laptopok 2500 helyett már 999 dolláros kereskedelmi ártól indulnak. A másik fontos ígéret alapján arra számíthatunk, hogy az 1080p felbontáson elindított játékok kivétel nélkül 90 fps mellett futnak majd, mégpedig a legmagasabb grafikai beállításon – ezt majd a mindennapokban igazolhatjuk vissza.


Az RTX 3070 ugyanezen adatokat produkálja majd, a 90 fps viszont még az 1440p felbontáson is tartható lesz, a grafikus vezérlő maga pedig 50 százalékkal nagyobb teljesítményt biztosít majd, legalábbis az RTX 2070 típushoz képest. Az ezen komponenst alkalmazó noteszgépek 1299 dolláros áron indulnak majd. A legerősebb példány természetesen a RTX 3080 lesz, viszont a GDDR6-memória mérete már 16 GB lehet, jó eséllyel 256 bites busszal, az 1440p felbontás mellett akár 100+ fps garantálásával. Ezen brutális laptopok 1999 dolláros minimum áron jelennek meg a boltokban, de mindhárom típusból elérhető lesz Max-Q változat is, amely a további optimalizációt szolgálja, a Dynamic Boost 2.0 algoritmussal és a WhisperMode 2.0 funkcióval, amely a hűtési rendszert hivatott halkan járatni.

A támogatott technológiák listáján megjelenik emellett a Resizable BAR, valamint a DLSS 2.0 anti-aliasing eljárás, az NVIDIA Reflex kezelése mellett. A hivatalos megjelenés a laptopoknál január 26-tól esedékes, ekkor több gyártó (Acer, Alienware, ASUS, Gigabyte, HP, Lenovo, MSI és Razer) is bemutatja majd megoldásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #7
  • Sir Cryalot #6
    Mert még nincs használható videoszemüveg.
  • zola2000 #5
    "Úgy hogy gpu-nak semmi keresnivalója laposgépben hanem elhúzva egy táp meg video"

    Akkor meg minek laptop ha helyzet kötött? Így kb annyit tud mint a 300 dolláros Xbox series S, az még elég kicsi is.
  • Sir Cryalot #4
    Úgy hogy gpu-nak semmi keresnivalója laposgépben hanem elhúzva egy táp meg video . Szerintem ez csak azért van mert párhuzamosan fejlesztik szervergépbe való rack formátumú cuccal , aminek a cehhjét gamerek állják meg gondolják milyen fontosak a cégnek (HA HA) .
  • hawkie22 #3
    Hát nem tudom, hogy a hütést hogyan fogják megoldani ezeknél a kártyáknál. Az egyetlen valamire való hütést, amivel találkoztam gamer laptopban, az Acer Predator Helios 700 biztosítja a kihúzható billentyüvel, ami által ugye felülröl is történik levegöszívás. Ezzel a laptoppal eddig nem mentem sose 55 fok fölé rendszerszinten, a GPU és a CPU is megmaradtak 60-65 fokon max. Emellett pedig mentek a játékok 60-70+ fps-el, legtöbbször max. beállításon (AC Valhalla, RDR2, Division 2, stb.). Az elözö gaming laptopom Lenovo volt, nagyobb teljesítményen már majdnem megsütötte magát, pedig abban még csak egy 1080 volt, a mostani laposomban (fent említett) 2070 van.
  • Sir Cryalot #2
    "1080p felbontáson elindított játékok" most nézem hogy ez milyen szuperkorrekt megfogalmazása az általam vázolt helyzetnek . :D
  • Sir Cryalot #1
    "A másik fontos ígéret alapján arra számíthatunk, hogy az 1080p felbontáson elindított játékok kivétel nélkül 90 fps mellett futnak majd"

    fele se igaz, minden post processnek van manapság "úszása" , a TAA-któl ( egy már rég nem elég), amitől max 90 félkép van egy az ,az meg hogy nem esne be komplexitástól, mikor arra lenne való a PC hogy fussanak rajta komplex modok: HA HA.

    Lófasz nem lesz local renderinggel , nemhogy open world.