Gyurkity Péter

20 éve lakott a Nemzetközi Űrállomás

A jövő azonban egyáltalán nem biztos, jöhet a magánszektor szerepvállalása.

A NASA október legvégén ünnepelte a kerek évfordulót, amelyen megemlékeztek a fontosabb eseményekről, egyben pedig kiemelték, hogy az egész emberiség nagy előrelépése volt az első nemzetközi űrállomás üzembe helyezése. Sokáig tartott az építgetés, a helyszín viszont nagyon hasznosnak bizonyult.

A hivatalos közleményben megjegyzik, hogy rengeteg érdekes és különleges kísérletre kerítettek sort az ISS fedélzetén, amely a mikrogravitációs környezet, a megszokottól eltérő körülmények miatt bizonyult rendkívül hasznosnak a szakemberek számára – nem beszélve ugyanezen körülmények emberi szervezetre gyakorolt hatásairól. Itt nem kizárólag az űrkutatás területén sikerült ennek köszönhetően előrelépni, hanem a gyógyászatban és a gyógyszerkutatásban is, hiszen egerek (és egyéb állatok) bevonásával különböző fehérjéket teszteltek, majd pedig alkalmaztak az érintett iparágakban. Az állomás, amely összesen 16 állam finanszírozásával, azok anyagi, technikai és szellemi hozzájárulásával jött létre, 19 különböző ország űrhajósainak adott eddig helyet, ez pedig még a jövőben is folytatódni fog, legalábbis amíg az anyagi háttér rendelkezésre áll.

Ez még néhány évig folytatódhat, az évtized közepétől azonban valószínűleg megszűnik majd az amerikai kormány hozzájárulása, ezzel pedig nagyon égetővé válik a kérdés, hogy mit kezdjenek majd az állomással. Jó eséllyel magánszereplőket vonnak majd be a finanszírozási folyamatba, ezzel pedig alapvetően eltérő legénység fordulhat majd meg a helyszínen, bár ez még a jövő kérdése. Addig is velünk marad az ISS, amelynek alumínium-titán gerince 110 méter hosszú, erre pedig 4 szettnyi napelem-kollekció, valamint 16, a legénység számára megfelelő nyomáson tartott modul csatlakozik.

Azt a hivatalos anyag végén is megemlítik, hogy a magánszektor bevonásával képzelik el a jövőt, amire konkrét példákat is említenek, ezt azonban egyelőre kisebb lépésekben valósítják meg, mielőtt a teljes állomásról levennék a kezüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #2
    Nem tom' mit vakaródznak ezen.
    Eladják az egészet Elon Muszklinak,aki szállodává alakítja az egész córeszt,ahol kőgazdag herék lazulhatnak százmilliókért.
  • kvp #1
    Mind az amerikai magancegek, mind a kinai allam hajlando lenne megvenni az amerikai modulokat. Az egyetlen gond az orosz modulok faradasa lehet, legutobb is egy jo honapig kerestek egy leket, amirol kiderult, hogy faradasos tores van a leghatso orosz modul szerviz gyurujen, egy urben kivulrol hozza nem ferheto helyen. Egyelore betomtek, de az meg kerdes, hogy hogyan allitsak meg a repedes novekedeset.

    Az a modult cserelni kellene es az orosz tervek azok, hogy felepitenek egy uj orosz allomast oldaliranyba, a vegen lecsatlakoznak az ISS-rol, a tobbit meg oldjak meg a jenkik. Na most az alapuzemi resz nagyresze az orosz oldalon van, belertve a palyantartashoz szukseges megtolasra szolgalo hatso dokkolot is. (pont annak a zsilipfala repedt meg)

    ps: A kerdeses modul egyebkent heggesztett acel, szoval se aluminum, se titanium nincs benne, csak egy halom vas.