Berta Sándor

Biztonsági sofőr nélkül közleked­hetnek a Cruise robotautói

A cég követi a Waymo és a többi vetélytársa példáját.

A General Motors leányvállalatának számító Cruise úgy döntött, hogy miután megkapta a szükséges engedélyeket a Department of Motor Vehicles (DMV) nevű illetékes kaliforniai hatóságtól, hamarosan a vészhelyzetekben beavatkozni tudó vezetők nélkül is tesztelni kezdi San Francisco utcáin a robotgépkocsijait. A lépésre azért is szükség van, mert a járművek számára még mindig a nagyvárosi forgalom jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Az üres vagy gyér forgalmú autópályákon való közlekedéssel a robottaxik többnyire már képesek zökkenőmentesen megbirkózni.


A hírt Dan Ammann, a Cruise vezetője jelentette be a Mediumon megjelent vendégcikkében, és azt a YouTube-on nyilvánosságra hozott videóban megerősítette Kyle Vogt, a Cruise társalapítója és műszaki vezetője is. Ammann hangsúlyozta, hogy a sofőr nélküli robotautók forgalomban való megjelenésére még az idei év vége előtt számíthatnak a felhasználók. A társaság vezetője hozzátette, hogy ezzel ők lesznek az első olyan autonóm gépkocsikat fejlesztő vállalkozás, amely a nagyvárosi forgalomba emberi vezetők nélkül küldi ki a járműveit.

A Cruise már évek óta teszteli az átépített Chevrolet Bolt típusú elektromos autóit San Franciscóban, de eddig mindegyik úton jelen voltak a biztonsági sofőrök. Korábban a Google tulajdonában lévő Waymo és a Nuro szintén engedélyt kapott az illetékes kaliforniai közlekedési hatóságtól arra, hogy emberi vezetők nélkül is üzemeltesse a robotautóit. A Cruise eredetileg még tavaly jelentette be, hogy elindítja a robottaxi-szolgáltatását, de a lépést később meghatározatlan időre elhalasztotta. A vállalat januárban kormány és pedálok nélküli robottaxit mutatott be, azt ugyanakkor egyelőre nem közölte, hogy az új modell sorozatgyártása mikor kezdődhet el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #2
    De átment a dupla záróvónalon :)
  • Tntmaxy #1
    ebbe mi van, Tom Tom Cruise navi?