Gyurkity Péter

10 éven belül jöhet a 6G

Erre számít a Samsung, amely több területen is nagy előrelépést szeretne elérni.

Nem is olyan rég írtunk arról, hogy egyes iparági szereplők szerint már most meg kell kezdeni a felkészülést a hatodik generációs mobiltechnológia bevezetésére, pontosabban a részletek kidolgozására, dacára annak, hogy az 5G még csak most van elterjedőben. A Samsung most egy részletes anyagot tett közzé, miközben a cég sokadik éve bizonyul a legnépszerűbb márkának saját régiójában.

A dél-koreai gyártó által elérhetővé tett anyagban arról olvashatunk, hogy már most el kell kezdeni a komoly munkát, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy a szabvány nagyjából 2028-ra összeálljon. Szerintük ahhoz, hogy az új elérés kiérdemelje a 6G-besorolást, annak átviteli (pontosabban letöltési) sebessége legalább 1000 Gbps kell hogy legyen, miközben a friss mérési adatok szerint az amerikai Verizon hálózatán belül az 5G átlagosan az 500 Mbps-os rátát éri el, legalábbis ha a jelenleg elérhető leggyorsabb sebességeket vesszük alapul. Ezzel egy időben a késleltetést 100 mikroszekundum alatt kell tartani, amivel egy csapásra tízszeres javulást érnénk el az 5G-hez képest. Ha minden jól megy, a szabvány elkészültét követően 2 éven belül bukkanna fel az új technológia, vagyis ennek megjelenési időpontját 2030-ra teszik.

Erre többek között azért lesz szükség, mert 10 év múlva világszerte már mintegy 500 milliárd, internetre csatlakozó eszköz lesz a felhasználók birtokában, miközben a világ lakossága 8,5 milliárd fő körül lesz. Itt az AR-szemüvegek, a VR-headszetek, valamint a hologram-eszközök terjedhetnek el gyors ütemben, bár ez utóbbi kategória még nagyobb adatátviteli sebességet igényel, ami komoly kihívást jelent. Az AR, a VR, valamint a mixed reality kombinációjaként megjelenik majd az úgynevezett Truly Immersive XR, amely nemcsak a szórakoztatás, de az oktatás, az egészségügy, valamint a gyártási feladatok terén is áttörést hozhat magával, már amennyiben sikerül átlépni a meglévő akadályokat.

A Samsung egyébként immár kilencedik éve a legnépszerűbb márka Ázsiában, a gyártó pedig a második negyedben a vártnál kisebb visszaesést jelent majd, többek között azért, mert az Apple ismét komolyabb összeget volt kénytelen átutalni nekik (ennek oka a szerződésben kikötött mennyiséghez képest alacsonyabb darabszámú OLED-panel megrendelése). Tekintettel arra, hogy a nagy rivális továbbra is a dél-koreai cégre van utalva a kijelzők terén, ez a kapcsolat a jövőben is ugyanilyen összetett marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Schwarz #12
    O1G is bőven sok már ide.
  • Ms2 #11
    Mit akarnak a 6G-vel,amikor az 5 ellen is tiltakoznak az emberek egészségügyi okokból.Ez az egyik,a másik meg mire akarják? Az általános 4 gigabájtos mobilcsomagokhoz?Teljesen értelmetlen és felesleges......
  • AgentKis #10
    Kellene valami választó felület, ahol eldönthetik a toronyeszűek, hogy milyen betegségeket terjesszen majd!
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2020.07.17. 10:46:57
  • Tetsuo #9
    Más országokban még rosszabb a helyzet.
    Az pedig, hogy ha jön egy újabb mobilhálózati generáció az előző éppen kiépül, alapvetés - semmi különleges nincs benne.
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    Magyarország élvonalban van e téren. Telekom 4g lefedettsége 95% felett van. Nekem a semmi közepén a pusztában is van b20-as LTE. Nálunk hamarabb lesz normális 5g lefedettség, mint USA-ban.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2020.07.16. 20:12:48
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    Szuper lenne, ha a tech cikkek fele nem gékről szólna.
  • csigafi #6
    Jó ha Magyarországra eljut az 5G addigra normálisan :-). Még a 3 és a 4G sem érhető el az egész országban. Sajnos vidéki településeken sok helyen még a mobil net is fehér holló. Úgy látszik bőven elég a szolgáltatok megélhetéséhez a városi és a város környéki fogyasztok mert vidék felé nagyon nem akar fejleszteni senki- Még hogy 6G :-).
  • gombabácsi #5
    azt hiszem én öngyilkos leszek. bár még a legújabb ifon megvárom, hátha jobban le lesz kerekítve a sarka és 96 kamera lesz rajta
  • duke #4
    En se tudom hogy birom ki amig megjelenik a 6G.Talan ha addig negyedevente uj mobilt veszek, akkor valahogy atveszelem.
  • Sippie #3
    dehát addigra meghalunk az 5G-től