Berta Sándor

Autóipari befektetőket keres a Waymo

A cég a robotgépkocsija megalkotásával kapcsolatban számítana segítségre.

A The Information arról írt, hogy az Alphabet leányvállalata elsősorban az európai gyártókkal, például a Volkswagennel keresi az együttműködést. Herbert Diess, a német konszern első embere ugyan megerősítette, hogy voltak korábban egyeztetések a két fél között, de ők komolyabban egy ideje már a Forddal folytatnak tárgyalásokat.

A Waymo jelenleg évente egymilliárd dollárba kerül az Alphabetnek. Ezt az információt korábbi munkatársak és ágazati menedzserek is megerősítették a The Information kérdésére válaszolva. Bár az összeget a keresőcég bevételéből könnyedén biztosítani tudják, de Ruth Porat pénzügyi vezető folyamatosan hangsúlyozza, hogy a kiadások tekintetében szigorú fegyelmet tartanak. A Waymo költségeket termel és a részvényesek türelme véges. A veszteségek csökkentésének egyik módja az lehet, ha a járműgyártó értékesíti a technológiáit. Az már a múlt héten felmerült, hogy a Waymo eladja a partnereinek a környezet feltérképezését lehetővé tévő LiDAR-technológiáját.

A Waymo One nevű szolgáltatás tavaly decemberben indult el Phoenixben, s egyelőre a metropoliszban és annak négy elővárosában rendelhető meg. A társaság hibrid meghajtású Chrysler Pacifica modelleket alkalmaz. Januárban pedig kiderült, hogy a vállalkozás gyárat épít Michiganben és a létesítményben sorozatgyártású modelleket alakítana át autonóm járművekké.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!